emmanuel macron
Agyatlanul, tervek nélkül, de eltökélten sodornak egy világháború irányába
Van ez a hajlandók koalíciója, ahol többek között a valaha nagyhatalomnak számító franciák és angolok sütnek szalonnát cserkésznadrágban és közben háborús hősnek képzelik magukat a nyársak mellett. Szavakban bátrak, ám amikor reccsen egy faág a bozótban, akkor összetojják a cserkésznadrágot és egymásba kapaszkodnak. Sajnos még ekkor sem ismerik fel, hogy az erdő minden lakója rajtuk röhög, kivéve a hiúságukat legyezgető zenebohóc. A cserkészparancsnok pedig messzi amerikai földről már nevetni se tud rajtuk, inkább hagyja őket a tűz körül ugrálni és háborúsdit játszani, amíg ő a komoly dolgokkal foglalkozik. A mesével ellentétben a kiscserkészek jelen esetben rengeteg emberélettel játszanak csak azért, hogy bizonyítsák, még mindig adni lehet a szavukra, pedig az orosz-ukrán háború bő három évében egyszer sem sikerült reálpolitikai döntést hozniuk, a valóságot pedig ennyi idő alatt sem kezdték el alapjaiban sem felfogni. Kisszerűségük azonban még sok gondot okozhat, ahogy 2022 tavaszán is, amikor Boris Johnson angol kormányfő nyomására folytatódott az a háború, amelyben már majdnem megegyezés született a háborús felek között.Franciaország és az Egyesült-Királyság csapatokat küldene Ukrajnába egy esetleges békekötés után?
A európai vezetők Párizsban gyűltek össze, hogy megbeszélést folytassanak az Ukrajnának nyújtott védelmi garanciáról. Az európai csúcstalálkozón nemcsak az uniós tagállamok vezetői, hanem más, nem európai vezetők is részt vettek. Emmanuel Macron francia elnök pedig a találkozó után közölte, hogy Oroszország elrettentése céljából Franciaország és az Egyesült Királyság csapatokat küldene Ukrajnába egy esetleges békekötés után.A brit kormányfő "beszólt" Putyinnak, Zelenszkij pedig Európa önvédelméről beszélt - Így kezdődött meg a párizsi csúcstalálkozó
Megkezdődött csütörtökön Párizsban mintegy harminc ország részvételével az a nemzetközi csúcstalálkozó, amelynek célja, hogy Ukrajna támogatói véglegesítsék a Kijevnek nyújtandó biztonsági garanciákat egy Oroszországgal kötendő jövőbeli békemegállapodás esetére.Európa már nukleáris ernyőben gondolkodik – Soha nem látott lavina indult el a lengyel elnök interjúja után
Komoly lavinát indított Andrzej Duda nukleáris fegyverekkel kapcsolatos kijelentése. Emmanuel Macron most azzal jött elő, hogy "nukleáris ernyőt" hozna létre több európai ország – közöttük Lengyelország – részvételével. Ám még a francia elnök elődje is óvva intette Macront, az amerikai alelnök pedig kijelentette, Trump nem adja fel békepárti pozícióját senki kedvéért. A britek pedig ismét britet játszottak: igyekeznek keménykedni a nukleáris fegyvereikkel, miközben ők is tudják, atomhatalmi szerepük Washingtonon és Donald Trumpon múlik. És hát megint kiderült: Európa csak a háborús idegállapot fenntartását tudja garantálni, a békét már nem.Schmidt Mária: Látlelet a ballib értelmiség elmeállapotáról
Milyen elmeállapotban van a nemzetközi, s a hazai ballib értelmiség? A kérdésre meglehetősen egyszerűen lehet választ adni, még akkor is, ha az nem túl kedves a reálpolitikával és általában véve a valósággal köszönőviszonyban sem lévő felebarátainkkal szemben. Schmidt Mária legújabb jegyzetében történelmi példák alapján alkotott kórképet a jóENberek világképéről.Fegyverszünet vagy fegyverkezés?
Franciaország elnöke, Emmanuel Macron vészjósló hangot ütött meg, amikor arról beszélt, hogy 2030-ig Oroszország hadserege további háromszázezer katonával, háromezer harckocsival és háromszáz vadászgéppel bővülhet, ami véleménye szerint annak az egyértelmű jele, hogy Oroszország tovább terjeszkedne. Ebből pedig Macron véleménye szerint egyenesen az következik, hogy Putyin nem állna meg Ukrajnánál, ezért szó sem lehet arról, hogy az ország megadja magát, mert "Ukrajna kapitulációjából nem lehet béke."Orbán Viktor szerint a francia-magyar kapcsolatok jó állapotban vannak
A francia-magyar kapcsolatok jó állapotban vannak, ez nem volt mindig így a történelem során, de ma kiemelkedően szoros együttműködésünk van Franciaországgal, nemcsak politikai kérdésekben, hanem gazdasági kérdésekben is - közölte Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön a Bohár Dániel riporter közösségi oldalára felöltött videóban.Macron: Az ukrajnai béke biztosítása akár európai erők bevetését is jelentheti
Emmanuel Macron francia elnök rendkívüli sajtótájékoztatót tartott szerda este Párizsban, közvetlenül az Orbán Viktorral való egyeztetése előtt. Az ukrajnai béke szavatolása a francia elnök szerint "talán európai erők bevetését is magában foglalja majd". Emmanuel Macron szerda este a francia országos televíziós csatornákon a nemzethez intézett beszédében elmondta, Franciaország a jövő héten Párizsban összehívja azon országok vezérkari főnökeit, amelyek készek garantálni a jövőbeni békét Ukrajnában.Orbán Viktor elárulta, hogy milyen kérdésekre vár ma választ Emmanuel Macrontól
Ismeretes, a magyar miniszterelnök a francia elnök meghívására utazik Párizsba, éppen az előtt, hogy Macron lerántaná a leplet a európai béketervről. Orbán Viktor szerint az alapvető változás, avagy az, hogy Amerika most nem a háború, hanem a béke pártján áll kérdéseket vet fel az európai döntéshozók álláspontja kapcsán.Ajánljuk még
















