Pesti Srácok

emmi

Minél jelentéktelenebb az Együtt, Szabó Szabolcs annál erősebbnek érzi magát

Csibra Tibor Forró drót 2018 május 23.
Tűrhetetlen, hogy néhány nappal a negyedik Orbán-kormány megalakulása után sincs még mindig a finnországi szinten a magyar oktatás – hangoztatta szerdai sajtótájékoztatóján Szabó Szabolcs. Az áprilisi országgyűlési választáson fél százalékot összegründoló Együtt egyetlen egyéniben mandátumot szerzett képviselője – aki a történelmi pillanatot megérezve azonnal be is ült az LMP-frakcióba – annyira a szívén viseli az oktatás helyzetét, hogy az LMP-s képviselőkkel együtt beadványt juttat el az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) új vezetőjéhez. Kásler Miklóshoz. Szabóék azt szeretnék, ha mégis lenne önálló oktatási tárca, és azért mindent meg is tesznek. Az igyekezetben felfedezhető az a hungarikum, hogy a választásokat csúnya zakóval abszolváló ellenzéki pártok törpefrakciói szeretnék előírni, hogy a harmadik kétharmados felhatalmazással megválasztott kormány milyen minisztériumokat hozzon létre, és azok milyen szempontok szerint végezzék a munkájukat. Szabó Szabolcs a PestiSrácok.hu kérdésére némileg kitérő válaszokat adott az olyan kérdéseinkre, hogy a fentiek fényében alkalmasnak találják-e Kásler Miklóst az Emmi vezetésére, vagy például mit szól ahhoz, hogy Schiffer András egyebek mellett Szabó miatt hagyta ott az LMP-t. Szabó Szabolcstól igyekeztünk megtudni azt is, hogy mi lesz a súlyos adóssággal küzdő Együtt sorsa, kérdésünkre a politikus nem zárta ki pártja csődeljárását.

Kásler Miklós: Nem féltem a népünket, a magyarok rendkívüli életképességgel bírnak (PS-interjú)

PPestiSrácok.hu Arcok 2018 május 14.
Vezetőként nem keménykezűségben, hanem következetességben hiszek - mondta a PestiSrácok.hu-nak Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának élére felkért orvosprofesszor, az Országos Onkológiai Intézet jelenlegi főigazgatója arra a kérdésre, hogy a miniszterelnök az intézete nemzetközi hírű szervezettségét szeretné-e viszont látni a rá bízott intézményrendszerben. - Orbán Viktorral általánosabb beszélgetést folytattam, számomra rendkívül megnyugtató volt, hogy a világot nagyon hasonlóan látjuk - tette hozzá. A kijelölt minisztert az Árpád-ház eredetéről szóló, nagy port kavart kutatásáról is kérdeztük. - Eddig azt tanultuk, hogy a magyar finnugor nép, most, amikor az archeogenetika bizonyítékokat szolgáltat az ellenkezőjére, azzal jönnek, hogy csak nyelvrokonok vagyunk - emlékeztetett Kásler, leszögezve, hogy végre valódi tudományos vitát kell folytatni a magyarok eredetéről. A témához hozzáfűzte azt is, hogy a történelemoktatás mai nihilista szemléletét alapjaiban kell megváltoztatni. Kásler Miklós felvetésünkre, hogy Orbán Viktor Kötcsén új feladatként a kultúrpolitika teljes megújítását ígérte meg, amire valóban nagy igény van, hiszen az elmúlt nyolc évet szinte érintetlenül vészelte át a Magyar Bálint és Hiller István által kialakított kulturális struktúra, azt felelte: nem kérdés, hogy az új feladathoz új, alkalmas személyek kellenek. Kásler Miklós az egészségügyben elsőként a sürgősségi ellátás megreformálásához szeretne hozzáfogni, de megígérte azt is, hogy tenni fog az egészségügyi korrupció felszámolásáért és az egészségipar magyar szereplőinek helyzetbe hozásáért. Filozofikusabb vizekre evezve Kásler Miklós azt is kijelentette: ma létkérdések dőlnek el Európában és ebben a helyzetben a magyar külpolitika egészen kivételes teljesítményt nyújt. A magyarságot azonban nem kell félteni, hiszen ez a nép ezerszáz év alatt megharmincszorozta magát a Kárpát-medencében.
Ajánljuk még

Háromgyermekes postáskisasszonnyal, a pártklub kalandos múltú sztárjával bukott le Jakab Péter

Exkluzív 2021 november 24.
Háromgyermekes édesanya Molnár Enikő, Jakab Péter kabinetfőnöke, akivel lebukott a Jobbik elnöke – tudta meg a PestiSrácok.hu. Hétfőn a Bors hozott hozott nyilvánosságra egy videofelvételt, amelyen az látható, hogy Jakab egy budapesti lakásnál várja a nőt, majd széttárt karokkal rohan elé, másnap reggel pedig nagy körültekintéssel, együtt is távoztak a lakásból. Az azóta megjelent cikkek szerint Jakab autója többször is ennél a lakásnál parkolt és olyan fotó is nyilvánosságra került, amelyen a Jobbik elnöke egy bőrönddel érkezik a lakáshoz. Kedden pedig arról írt a Bors, hogy bár Molnár Enikő letagadta, hogy Jakab ezúttal is nála töltötte az éjszakát, később úgy menekítették ki a politikust a lakásból. Jakab Péter persze tagad és perrel fenyeget mindenkit, azt próbálja elhitetni, hogy csak munkakapcsolat fűzi a kabinetfőnökéhez, és egész éjszakákon át csak dolgoznak.

Kegyelemre várva: a Budaházy család és a terrorvád 14 éve

Exkluzív 2023 január 7.
A Hunnia-ügy tizenhét vádlottja közül hétnek adott kegyelmet a közelmúltban Novák Katalin köztársasági elnök. Tíznek nem, azaz esetükben a döntést elhalasztotta. Budaházy Györgynek, a 2006-os nemzeti ellenálás vezéralakjának az újév nem hozta el a szabadságot. A háromgyermekes gépészmérnök édesapa 2009 óta áll büntetőeljárás alatt, a legsúlyosabb terrorváddal olyan események miatt, amelyek a gyurcsányi rendőrterror idején történtek és amelyekben egyetlen ember haja szála sem görbült meg. Amikor Budaházyt először elvitték a rendőrök, a legkisebb lánya mindössze 3 éves volt. Három gyermek nőtt fel úgy, hogy az édesapa fontos helyzetekben, amikor szükség lett volna egy apára, nem lehetett mellettük. A PestiSrácok.hu exkluzív riportjában most ők, a családtagok mesélnek: Bernadett, a feleség, akinek össze kellett tartania a családot; Villő, akinek kisgyermek korában konkrétan nélkülöznie kellett az apát; Boglárka, az NB I-es röplabdázó, aki éveken át hiába nézett a lelátó felé, édesapja büszke tekintetét keresve; és Botond, aki a közös filmnézésekre, íjászatokra emlékezve merített erőt, amikor tizenévesen neki kellett lennie a férfinak a családban, az erőt tartani édesanyjában és húgaiban. A közgazdász feleség ma egy ügyvédi irodában dolgozik, a két nagyobb gyermek egyetemre jár, élsportoló, a legkisebb még gimnáziumba – minden nehézség ellenére olyan emberekké váltak, akikre édesapjuk büszke lehet.