ensz
Szijjártó: Felvonult Magyarország ellen a bevándorláspárti nehéztüzérség
A külgazdasági és külügyminiszter szerint az ENSZ emberi jogi főbiztosának hivatala ugyanazt csinálja, mint Judith Sargentini, az Európai Parlament holland zöldpárti képviselője és a többi bevándorláspárti politikus: támadja Magyarországot azért, mert nem enged be illegális bevándorlókat.Minden kilencedik ember éhezik a Földön
Nyolcszázhuszonegymillió, vagyis minden kilencedik ember éhezett tavaly a Földön – derült ki az ENSZ kedden, Rómában ismertetett jelentéséből, amely megállapítja, hogy immár harmadik éve emelkedik a nélkülözők száma a világon, ami részben a fegyveres konfliktusoknak és a klímaváltozásnak tudható be.Terrorizmus-definíciójának szűkítésére sürgeti egy ENSZ-jelentéstevő a Facebookot
Terrorizmus-definíciójának szűkítésére sürgette a Facebookot egy ENSZ-jelentéstevő, aki szerint a közösségi oldal olyan tág értelmű meghatározással rendelkezik e fogalmat illetően, hogy az a törvényes ellenzéki csoportosulások és elégedetlen hangok elhallgattatására törekvő kormányok kezére játszhat.Mianmari rohingják ezrei tüntettek "igazságot" követelve Bangladesben
Több ezer rohingja tüntetett szombaton délkelet-bangladesi menekülttáborokban pontosan egy évvel azután, hogy tömegesen kényszerültek elmenekülni Mianmarból a hadsereg fellépése után.Az ENSZ és az IOM a venezuelai menekültek befogadására buzdítja a dél-amerikai országokat
Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (HCR) és a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) csütörtökön elítélte a menekültügyi eljárások tervezett szigorítását egyes latin-amerikai országokban, méltatta azonban a térség kormányainak a menekültek befogadására tett eddigi erőfeszítéseit.Egy kis trendi trumpozással búcsúzott az ENSZ-től a jogvédő arab herceg
Donald Trump amerikai elnök "súlyos felelősséget" visel azért, hogy az amerikai sajtó milyen színben van feltüntetve, és az ezzel kapcsolatos kijelentéseinek tovagyűrűző hatása lehet, amely megnehezítheti az újságírók helyzetét más országokban is - jelentette ki hétfőn Genfben Zeid Raad al-Husszein, az ENSZ hamarosan távozó emberi jogi főbiztosa.Lavrov: Washington és az ENSZ szándékosan akadályozza a menekültek hazatérését
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) nem tud hatékony határozatot hozni a szíriai menekültek hazatéréséről az Egyesült Államok "destruktív" álláspontja miatt, Washington fékezi ezt a folyamatot - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter hétfőn Moszkvában, a libanoni hivatali partnerével, Gibran Bászillal tartott sajtóértekezletén.Elhunyt Kofi Annan
Rövid betegség után szombat délelőtt, 80 éves korában elhunyt Kofi Annan, az ENSZ korábbi főtitkára – olvasható a Twitteren. Az ENSZ kiváló vezetőnek és látnoknak nevezte a diplomatát. 2001-ben Annan és az ENSZ közösen kapta a Nobel-békedíjat.Srebrenica miatt ítélte el a szerbeket a távozó ENSZ-főbiztos
Elítélte az ENSZ távozó emberi jogi főbiztosa pénteken a boszniai Szerb Köztársaság parlamentjének a napokban meghozott döntését, amellyel elvetette az 1995-ös srebrenicai mészárlásról szóló jelentést. Zeid Raad al-Husszein felszólította a törvényhozókat, hogy vizsgálják felül a határozatot.Ajánljuk még

















