erdei zsolt
Mossák a kezüket az ökölvívó szövetség elnökségi tagjai, állításuk szerint semmit sem tudtak a túlköltekezésről
Folytatódik a bokszbotrány, ezúttal két elnökségi tag tartott közös sajtótájékoztatót, ahol a valódi felelősséget elhárították, mondván, hogy csak szeptemberben értesültek a túlköltésről. A műsort Csötönyi Sándor ex-elnök lopta el, aki valamiért külön kis beszédet tarthatott, amelyben egyrészt magát fényezte, másrészt mindent a "zsoldosokra" fogott. Információnk szerint az egész eseményt Erdei Zsolt "háta mögött" szervezték meg, és gyakorlatilag egy célja volt: elmondani, hogy az elnökség nem nagyon tehet semmiről. „Van, aki szívesen visszaülne az elnöki székbe” – Kendi Hana az ökölvívó-szövetség botrányáról és a lejáratásról
Országos ügy lett abból, hogy a Magyar Ökölvívó Szakszövetség hihetetlenül magas áron szervezte meg az idei ifjúsági vébét, ami miatt most 348 milliós hiánnyal küzdenek. A szövetség vizsgálatot indított, több bulvárlap persze azonnal rákapott a témára. A szövetség kommunikációját intéző Kendi Hanával készítettünk interjút: a küzdősportolóból lett közgazdász nem tagadta, hogy komoly hibák történtek a szövetségnél, de közben több hazugság is megjelent, például az ő cégéről is. A valóságban minden le volt papírozva a nemzetközi szövetséggel (AIBA) kötött szerződésben. „Van, aki szívesen visszaülne az elnöki székbe és olyan is akad, aki szeretné megszerezni. Több csoport érdeke, hogy Erdei Zsoltot és a szövetséget rossz színben tüntesse fel” – mondta portálunknak. Kendi Hana szerint még a bokszban sem zajlott le a rendszerváltás, kellene egy komoly pénzügyi vezető, aki rendbe rakja a sportágat. Tény, hogy Csötönyi Sándor (mint Gyárfás Tamás) árnyékát még mindig könnyű felfedezni a boksz körül.