erdély
Román sajtó: magyar támogatásra számít Bukarest
Bőséges visszhangja volt a román sajtóban Orbán Viktor magyar és Marcel Ciolacu román miniszterelnök szerdai, bukaresti informális találkozójának. Az Antena 3 hírtelevízióban Bogdan Chirieac politikai elemző azt mondta, bátor lépés volt a bukaresti kabinet vezetőjének részéről az egyeztetés kezdeményezése – számolt be a Magyar Nemzet.Heteken át lesték, zaklatták a kászoni gyermekeket az Átlátszó Erdély újságírói
Három héten át majdnem minden nap lesben álltak, fotóztak és követték is a kászonimpéri otthonban nevelkedő gyermekeket az erdélyi balliberális lapok újságírói, hogy minél szaftosabb sztorival tudjanak odasózni Böjte Csaba ferences szerzetesnek és alapítványának – tudta meg a PestiSrácok.hu. A történtek rendkívül felzaklatták a fiatal kamaszokat, akik addigra már maguk mögött hagyták az elszenvedett traumákat, és a nevelők, valamint szakpszichológusok munkája által feldolgozták a korábban elszenvedett szexuális és egyéb bántalmazásokat. Lapunk elkísérhette Böjte Csabát a napokban Kászonba, ahová azért látogatott el, hogy meggyőződjön róla, minden segítséget megadnak az érintett gyermekek lelki és mentális fejlődése, traumáik feldolgozása érdekében. A tapasztaltak megnyugtatóak: motivált, lelkes fiatalokkal találkoztunk, akik ma már kifejezetten azt kérik, hagyják őket békén és senki ne is emlékeztesse őket az átéltekre, mert csak így tudnak valóban továbblépni. Sportversenyekre járnak, ministrálnak, aktív hitéletet élnek és tervezik a jövőt. Egyikük tűzoltóversenyekre jár és ér el kiváló eredményeket, gondol rá, hogy majd akár egyenruhát öltsön; egy másik fiú történelemtanárnak készül és rengeteget olvas.Elkezdték az újabb román keresztek kihelyezését a Nemzet Útja szervezet hívei
Elkezdték az újabb román keresztek kihelyezését szombaton az úzvölgyi katonatemetőben a Nemzet Útja (Calea Neamului) szervezet hívei – közölte a Székelyhon hírportál.Gulyás Gergely: ma már senki nem vitatja annak helyességét, hogy egységes magyar nemzetben gondolkodunk
Az elmúlt bő egy évtized pozitívuma, hogy ma már senki nem vitatja annak helyességét, hogy egységes magyar nemzetben gondolkodunk – jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter szombaton, Budapesten.Mozgósítási gyakorlatot rendez a román védelmi minisztérium Hargita és Kovászna megyében
Mozgósítási gyakorlatot rendez a román védelmi minisztérium (MAPN) jövő héten az ország magyar többségű térségében, Hargita és Kovászna megyében, hogy "felmérje a lakosság, a terület és a gazdaság védelmi készültségét".Hőbörög a román külügy – szerintük nem megfelelő üzenetek hangzottak el Novák Katalin látogatásakor
A Sándor-palota szerint a román külügyminisztérium tiltakozása a köztársasági elnök erdélyi látogatása során tett megnyilvánulásai miatt túlzó és indokolatlan, de nem szokatlan – írta a Mandiner.hu hétfőn. A román külügyminisztérium felvette a kapcsolatot Magyarország bukaresti nagykövetével a magyar köztársasági elnök romániai magánlátogatása során elhangzott, szerintük "nem megfelelő nyilvános üzenetek miatt".Stábunk is elindult a csíksomlyói búcsúra - minden, amit érdemes tudni a kegyhelyről
A mai napon kora reggel a PestiSracok.hu stábja is elindult Erdélybe, hogy a holnapi napon részt vegyen a már hungarikumnak számító csíksomlyói búcsún, de pár napot Böjte Csaba atyával is eltöltünk, valamint olyan fiatalokkal, akik Csaba testvér otthonában nevelkedtek. Ahogyan már korábban beszámoltunk, az idei évben háromszázezer zarándokot várnak a szervezők, a Kárpát-medence minden pontjáról. A kegyhely napjainkra nemcsak a magyarság leghíresebb és az egyik legnagyobbá vált ünnepe, hanem a nemzeti összetartozás szimbóluma is lett. Hiszen az a bizonyos híres nyereg lett az a biztos pont az évtizedek alatt, ahol a dunántúliak a palócokkal, a felvidékiek a csángókkal, a vajdaságiak a székelyekkel, az alföldiek a mezőségiekkel együtt köszöntik a Szűzanyát, imádkozva Magyarországért, annak megmaradásáért. Az idei búcsú mottója: „Üdvözlégy, ki szűz lévén templommá lettél!”Csíksomlyói búcsú – Elindult Erdélybe a Székely gyors és a Csíksomlyó expressz
Péntek hajnalban elindult a Székely gyors és a Csíksomlyó expressz a csíksomlyói búcsúra, Erdélybe - tájékoztatta az utazást szervező Kárpáteurópa Utazási Iroda az MTI-t."Csak az a barna ruhás barát emelt fel magasba" – Egymás után állnak ki Csaba testvér mellett gyermekei
Elárasztották a Facebookot azok az üzenetek, posztok, amelyekben Böjte Csaba által felnevelt, ma már fiatal felnőttek állnak ki a szerzetes és a Dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetőjeként végzett gyermekvédelmi missziója mellett. Böjte atyát, mint ismert, egyfajta támadáscunami éri azóta, hogy kiderült: két, az alapítvány által fenntartott gyermekotthonban tíz éven át abuzált fiúkat egy nevelő, akit ezért a közelmúltban jogerősen 28 év fegyházbüntetésre ítélt a román bíróság. Bár külön büntetőeljárást folytattak le a hatóságok Erdélyben azért, hogy tisztázzák, lehetnek-e további felelősök, akik esetleg tudtak a dolgokról és nem tették a jelzőrendszerben törvényileg előírt kötelezettségüket, és a nyomozást végül bűncselekmény hiányában megszüntették, a kedélyek nem nyugodtak le. Azóta újabb vádakkal illették az erdélyi gyermekotthonokat és személyesen Böjte Csabát is. Az atya közösségi oldalán a támadásokra reagálva azt írta, hogy maga a Dévai Szent Ferenc Alapítvány és ők is áldozatok ebben a szörnyű ügyben. "Ez az ember a mi gyerekeinket bántotta és ezáltal minket is bántott, akik az erdélyi magyar gyermekvédelemnek a munkáját felvállaltuk!" – fogalmazott Csaba testvér. Hozzátette, hogy a viharban is a helyükön vannak és teszik a dolgukat, mert "a szorzótáblát és a többi tennivalót nem viszi el a vihar". Közben tömegével szólalnak meg a Böjte atya által, otthonaiban felnevelkedett fiatalok, akik teljes mellszélességgel állnak – ahogy fogalmaznak – "édesapjuk" mögött. Egy fiatal, ma már boldog családos férfi például azt idézi fel és veti a Böjte atyát támadók szemére, hogy amikor tíz évesen az utcán kóborolt, vasat lopott és koldult, hogy enni tudjon, a mostani bírálók sehol sem voltak – őt csak az a barna csuhás barát emelte fel a magasba.Ajánljuk még

















