erdély
Bajcsy-Zsilinszky Endre Erdélyről és a magyar szuverenitásról
Kalandos életű, bátor, harcos, szókimondó, parasztokat pártoló, kisgazda politikus volt Bajcsy-Zsilinszky Endre, akit elsősorban Magyarország függetlensége érdekelte, amiért akár az életét is feláldozta volna, mint ahogy meg is tette. Az I. világháborúban vitézül harcolt, megsebesült, de gyógyulása után ismét a frontra kérte magát. Bár a békéscsabai szülői házból Széchenyi István és Deák Ferenc kultuszát szívta magába, sőt a szabadelvű Tisza Kálmán és Tisza István szellemi tarisznyájával indult Kolozsvárra, mégis a trianoni békediktátum felértékelte benne a magyarság tiszteletének érzését.Szijjártó Péter: minél jobb a magyar–román kapcsolat, annál jobb az erdélyi magyar közösségnek
A lehető legjobb kapcsolatokat kell fenntartani a szomszédos országokkal, ez ugyanis hasznára válik a határon túli magyar nemzeti közösségeknek is, ami jól látható Magyarország és Románia esetében is – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, Budapesten.Csoma Botond parlamenti képviselő lett az RMDSZ szóvivője
Csoma Botond parlamenti képviselő, képviselőházi frakcióvezető lett a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szóvivője, miután elfogadta Kelemen Hunor szövetségi elnök felkérését - írta az MTI-nek küldött közleményében szerdán az érdekvédelmi szervezet. A tájékoztatás szerint a szóvivői szerep "gazdagította a kommunikációt a magyar közösséggel és a közösséget tájékoztató sajtóval", az RMDSZ elnöke ezért tartotta fontosnak, hogy Hegedüs Csilla távozása után biztosítsa a folytonosságot. A szövetség a jövőben még inkább a bukaresti központú, román nyelvű sajtójelenlétre fókuszál - írták.Tiltakoznak a székelyudvarhelyi kulturális intézmények vezetői a román kormány költségcsökkentő tervei ellen
Közös nyilatkozatban tiltakoznak a székelyudvarhelyi kulturális intézmények vezetői a román kormány költségcsökkentő tervei ellen. Szerintük ez ellehetetlenítené a székelyföldi város kulturális életét.Székelyföldi polgármesterek: magyar kulturális intézmények kerülnek veszélybe a román kormány költségcsökkentő tervei miatt
Magyar kulturális intézmények léte kerül veszélybe a román kormány költségcsökkentő tervei miatt, amennyiben jelenlegi formájában fogadják el a vonatkozó jogszabálytervezetet – figyelmeztetett csütörtökön Korodi Attila csíkszeredai és Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester.Közel kilencven "cigoda" tornyosul Bánffyhunyadon
A Kalotaszeg térsége már régen híres "cigodáiról"; ezek azok a cigány paloták, amelyeket a bánffyhunyadi romák azért építenek, mert mint mondják, büszkék indiai eredetükre, és ezekkel az őshaza építészetét szeretnék utánozni. A kilencvenes években elindított építkezési hullám már közel kilencven cigodánál jár, és a helyiek szerint a trend még közel sincs a végéhez.Tőkés László: a párbeszédnek és az összefogásnak nincsen alternatívája
A párbeszédnek és az összefogásnak nincsen alternatívája - jelentette ki Tőkés László a román-magyar párbeszédre és az erdélyi magyar politikai alakulatok közötti összefogásra utalva szombaton Tusnádfürdőn, és felajánlotta, hogy utóbbi létrejöttéhez vállalja a közvetítői szerepet.Kásler Miklós a PS-nek: A történelemmel nem lehet szembemenni senkinek, mert másodpercek alatt megcáfolják a tények (Videó)
A történelem legjellemzőbb tulajdonsága az, hogy semmi nem állandó és minden folyamatosan változik, fogalmazott stábunknak Kásler Miklós a 32. Tusványoson. A Magyarságkutató Intézet főigazgatója kiemelte, az egyik legfontosabb jelmondat, amit a történelemből megtanulhattunk, hogy imádkozz és tartsd szárazon a puskaport. Kásler Miklós elmondta a véleményét a román szélsőségesek szombatra tervezett provokációjáról is. Ennek kapcsán korábban beszámoltunk róla, hogy román zászlók lengetésével akarják Orbán Viktor miniszterelnöknek megmutatni, hogy "Erdély mindig is román föld volt." A főigazgató elmondta, hogy szabad országban élünk, ami azt jelenti, hogy mindenki azt mond, amit akar. De ami emberi lenne és elvárható, hogy bizonyítsa mindenki az igazát. A történelemmel nem lehet szembemenni, mert másodpercek alatt a tények megcáfolják. Minden populációnak legalább 5 százaléka annyira eltér az átlagos gondolkodástól, hogy már pszichiátriai esetnek számít - fogalmazott. Részletek a videóban.Ajánljuk még
















