Észak-korea
Hadházy megrendelésre hajtja végre "légi felderítéseit"
Hadházy Ákos, az ellenzék "vörös bárója" az elmúlt években látványos akciókkal próbálta magára irányítani a figyelmet, miközben politikai értelemben teljesen súlytalanná vált. A közéleti süllyesztő meredek lejtőjén megállíthatatlanul száguldó képviselő annak ellenére sem tudott látványos kormánybuktatást generálni, hogy Szél Bernadettel párban megostromolták az MTVA-t, vagy éppen ordenáré feliratú táblákkal feltűnősködött a parlamentben. Hadházy pályafutásának emlékezetes pillanataként értékelhető az is, hogy bebizonyította, igenis "lehet más a politika", bár ennek egykori párttársa, Sallai R. Benedek nyilván nem örült annyira. Mindezek mellett kampányolt a nagyon jogállami, nagyon független Európai Ügyészségért is, a korrupcióellenesség önkéntes Rambója azonban úgy tűnik, végleg felhagyott a klasszikus értelemben vett politizálással és valami egészen újba vágott bele. A független országgyűlési képviselő ugyanis légi felderítéseket végez.Észak-Korea 12 millió röplapot szór szét Dél-Korea felett
Észak-Korea 12 millió röplapot szór szét Dél-Korea felett - közölte a phenjani rezsim szócsövének tartott KCNA hírügynökség hétfőn.Észak-Korea sok röplappal készül válaszolni Dél-Korea hasonló akciójára
Nagy mennyiségű röplap bevetésével készül Észak-Korea válaszolni Dél-Korea korábbi akciójára, amelyben a szomszédos ország vezetőit és népét bírálták – derült ki a phenjani állami média szombati jelentéséből.Elfogadhatatlan Észak-Korea lépése az Európai Unió szerint
Az Európai Unió (EU) külügyi szolgálata (EEAS) keddi állásfoglalásában elfogadhatatlannak nevezte, hogy Észak-Korea megsemmisítette a keszongi Korea-közi összekötő irodát, ami véleményük szerint feszültséget kelt, destabilizálja a Koreai-félsziget helyzetét, és aláássa a két Korea között fennálló konfliktus diplomáciai megoldására irányuló erőfeszítéseket.Katonai akcióval fenyegette Dél-Koreát Kim Dzsong Un húga
Katonai akcióval fenyegette meg Dél-Koreát Kim Dzsong Un észak-koreai vezető húga a KCNA észak-koreai állami hírügynökséghez szombaton eljuttatott közleményében, amiért Szöul szerinte nem tesz semmit a dél-koreai aktivisták szórólapkampánya ellen.Észak-Korea a Dél-Koreával közös forródrót megszakításával fenyegetőzik
Észak-Korea a Dél-Koreával közös forródrót megszakítását helyezte kilátásba első lépésként, hogy beszüntessen minden kapcsolatot szomszédjával – közölte kedden a KCNA állami hírügynökség. Phenjan az utóbbi napokban számos heves kirohanásban azzal fenyegetőzött, bezárja a Dél-Koreával közös összekötő irodát és más közös vállalkozásokat, ha Szöul nem vet véget annak, hogy aktivisták a phenjani rezsimet bíráló röplapokat terjesztenek a két ország határán, észak-koreai területen. A kiadott közlemény szerint ezeknek a történéseknek a fényében Észak-Korea legmagasabb rangú vezetői, közte az ország vezetőjének húga, Kim Jo Dzsong, valamint Kim Jong Csol, a Koreai Munkapárt alelnöke azt a véleményt képviselik, hogy Dél-Koreát ellenségként kell kezelni.Észak-koreai és kínai személyek ellen emeltek vádat Amerikában
Washington észak-koreai és kínai személyek ellen emelt vádat csütörtökön. Az amerikai igazságügyi minisztérium az amerikai szankciós törvények kijátszásával, pénzmosással és banki csalásokkal vádolta meg az észak-koreai Külkereskedelmi Bankot (FTB), és egy washingtoni szövetségi bíróság vádat emelt 28 észak-koreai és 5 kínai állampolgár ellen.Ismét felbukkant Kim Dzsong Un, aki a nukleáris elrettentés megerősítéséről tanácskozott
Kim Dzsong Un elnökletével tartotta meg ülését az észak-koreai munkapárt központi katonai testülete, a tanácskozáson megvitatták a többi között a háborús nukleáris elrettentés erősítéséról szóló új javaslatot - jelentette a phenjani kommunista vezetés szócsöveként számon tartott KCNA hírügynökség vasárnap.Ajánljuk még