euronews
Álhír. Még valamit? – Így adott K.O.-t a Euronews riporterének Orbán (Videó)
A fideszes politikusok munkájának egy elég nagy hányadát a baloldali újságírókkal folytatott gyógypedagógiai foglakozások teszik ki. A brüsszeli EU-csúcson ennek jegyében aratott kiütéses győzelmet a Euronews riporterével szemben Orbán Viktor.Szijjártó: meg kell hallgatni azokat, akik itt élnek Ukrajna szomszédságában (videó!)
A külügyminiszter a Euronews-nak adott interjújában kifejtette, hogy meg kell hallgatni azokat az országokat is az orosz–ukrán konfliktus kapcsán, amelyek nem több ezer kilométer távolságból beszélnek, hanem itt élnek Ukrajna szomszédságában. Szijjártó Péter szerint azoknak az államoknak, amelyek több száz, több ezer kilométer távolságra vannak Ukrajnától, más a helyzete, a régióbeli országokat pedig aggodalommal tölti el a fennálló helyzet, és a miniszter szerint arra kell törekedni, hogy elkerüljük a legrosszabb forgatókönyvet: a háborút.Deutsch Tamás: az uniós bírálatok súrolják a rasszizmus határát
A Fidesz EP-képviselője szerint a mai szobordöntők úgy viselkednek, mint korábban a kommunisták. A Magyarország elleni uniós bírálatokra reagálva pedig azt mondta, elfogadhatóvá vált Európában, hogy egy nemzettel vagy egy kormánnyal előítéletesen lehet viselkedni.Éljen az objektív mainstream média, akiknek kreativitása határtalannak bizonyul
Meglepő felvételt készített a Black Lives Matter londoni tüntetéséről a BBC stábja. A szakma alapszabályaival ellentétes módon ugyanis egyszerűen eltüntették a fotó bizonyos részét, mire az az újságban megjelent. A photoshopnak köszönhetően így egy, a valóságot teljesen másként ábrázoló képpel sikerült sokkolni olvasóikat, bár bízunk benne, hogy legalább a szerkesztőség tagjai nyugodtan aludtak.Ellenemondunk az Európai Egyesült Államoknak – Így reagált Szijjártó a Euronews hazugság-cunamijára (VIDEÓ!)
Nem szokatlan "lejárató feladatot" kapott a Euronews balliberális propagandistája, aki a Szijjártó Péter külügyminiszterrel készített interjú során, talán egyszer véve levegőt, mindenáron azt az üzenetet próbálta áterőltetni: a magyar kormány ellenségnek tekinti az Európai Uniót és nem is akar a tagja lenni. A magyar külügyminiszter többedszeri próbálkozásra tudott csak a hazugságcunami hullámaiból levegőhöz jutni, ugyanakkor kiemelte: Magyarország az EU tagja, az is akar maradni, ugyanakkor ellenzi az Európai Egyesült Államok létrehozásának erőszakos tervét.Varga Juditot kicenzúrázta, helyette Cseh Katalint fényezte a Euronews
Elég volt a fakenews gyártásból, elég volt abból, hogy a liberális fősodratú médiumok elhallgatják a sajátjuktól eltérő véleményeket és folyamatosan félrevezetik az európai, valamint a tagállami döntéshozókat és az európai polgárokat! – írta szombati Facebook – bejegyzésében Varga Judit. Az igazságügyi miniszter a saját, illetve a brüsszeli Euronews hírportál példáján mutatta be, hogy miképp működik az a médiagépezet, amely bárkit, bármit, akár egy tagállamot is képes elszigetelni és befeketíteni, ha az érdekük azt kívánja. A Euronews negyed órás interjút készített Varga Judittal, amelyben a tárcavezető megcáfolta azokat a híreszteléseket, amelyek alapján az Európai Unió elitje Orbán Viktor diktatúrájának kiépítésével riogat, miközben a koronavírus-járvány okozta veszélyhelyzetben a közösség államainak vezetői sorra adnak plusz jogköröket kormányaiknak a hathatós védekezés érdekében. A Euronews nem adta le az interjút, napokig halogatta azt, arra azonban maradt idejük, hogy a valóban folyamatosan rémhíreket terjesztő momentumos EP-képviselővel, Cseh Katalinnal készítsenek, és megjelentessenek egy másikat. A PestiSrácok.hu megkereste a Euronews magyarországi irodájának vezetőjét, és arra kértük, hogy szerezzen magyarázatot a központi szerkesztőségtől a történtekre. Kert Attila válaszában kifejtette: a Euronews álláspontja szerint nem volt olyan megegyezés Varga Judittal, hogy a vele készült interjút teljes terjedelmében leadják, a késedelem oka pedig az volt, hogy a beszélgetésben résztvevő riporter a koronavírus érintettje lett, ezért nem mehetett be a munkahelyére. Kert kiemelte, hogy nem a Euronews magyarországi irodája készítette a Varga Judit-interjút, és annak további sorsához sincs köze.Futótűzként terjed a liberális világsajtóban az ellenzéki kamucirkusz
Túl jól működnek a hálózatok, a balliberális sajtó pedig nemhogy Magyarországon, de világszerte az ellenzéki politikusok tévészékház-ostromára szegezte aggódó tekintetét. Nem, nem azért, mert elgurult a gyógyszerük, hanem a demokráciát temetik, diktatúrát vizionálnak, valamint 15 ezres tüntető tömegeket. Természetesen alig várta a külföldi sajtó ezen szegmense, hogy valami történjen már, aminek köszönhetően mindennek elhordhatják az "autokrata Orbán-kormányt", ehhez pedig elegendő volt egy összellenzéki circus maximus.Az Európai Bizottság által milliókkal kitömött Euronews hírcsatorna nagyot lódított Orbánról
Ahogy azt korábban megírtuk, az Euronews magyar nyelvű kommentátora a múlt heti Orbán Viktor-Benjamin Netanjahu találkozó kapcsán Orbán Viktor “korábbi zsidóellenes kijelentéseiről” beszélt, azt azonban nem pontosította, hogy mely antiszemita kijelentésekre gondol. Még egyet csavar a történeten, hogy az Euronews ugyanazon tudósításának angol nyelvű verziója egészen másról beszél; úgy tűnik, hogy a budapesti szerkesztőségnek állt érdekében egy kicsit módosítani a narráción, talán annak érdekében, hogy rosszabb színben tüntesse fel a magyar miniszterelnököt és a kormányt. A csatorna szerkesztősége kérdéseinkre válaszolva kifejtette, az Euronews nem terjeszt hazugságokat. Kiderült az is, hogy a magyar kormányt szintén gyakran bíráló Európai Bizottság támogatási megállapodást kötött a Euronews-szal, amelynek keretében finanszírozást nyújt az Euronews három uniós nyelven – görögül, magyarul és portugálul – történő adásához.Az Euronews is fakenews-gyár? - Orbán Viktort és hazánkat is le akarja járatni a csatorna
Az Euronews ismét ferdíti a tényeket, hogy rossz színben tüntesse fel a magyar kormányt és Magyarországot. A csatorna magyar kommentátora a csütörtöki magyar-izraeli csúcsról készített tudósításában péntek reggel Orbán Viktor "korábbi antiszemita kijelentéseiről" beszélt, azt természetesen nem pontosította, hogy mely kijelentésekre gondol, mert mi magunk nem emlékszünk arra, hogy Orbán Viktor bármikor is rossz megjegyzést tett volna a zsidóságra. Szerkesztőségünk kérdéseket intézett a csatornához, eddig azonban nem kaptunk választ.Ajánljuk még

















