európai unió
Adománygyűjtés ukrán módra: 20 százalékot vesznek le maguknak a celebek a háborús adományokból
Újabb megdöbbentő dologra derült fény a háború sújtotta Ukrajnában. Az ország, amelyet a "bölcs" uniós vezetők, illetve képviselők egy része demokratikusnak minősít, és amelynek az Európai Unióba való felvételét sürgeti, most újra bebizonyította, hogy nincs helye az európai közösségben. Azt már tudjuk, hogy a jól működő és nagy profitot hozó ukrán szervezett bűnözést még inkább felvirágoztatta a nyugati fegyverek beáramlása, amelyek egy része már bizonyítottan Mexikóban kötött ki. Az országban a kisebbségi jogok csak papíron léteznek, az alapvető emberi jogokat az ukrán vezetés jóváhagyásával tiporják földbe. Most pedig kiderült, hogy az ukránok adománygyűjtése valójában nem más, mint pénzkereseti lehetőség a tehetősebbeknek. Addig meg az Európai Unió vezetői szépen csendben folyósítják a milliárdos tételeket, amelynek egy része - feltehetően - ugyanúgy magánkézben végzi. Magyar Péter gyomra nehezen emészti meg Ukrajna tagságának kérdését, de majd a magyar kormány "segít" neki
Az ellenzéki pártok támogatóinak hangulata továbbra sem csitul Ukrajna európai uniós csatlakozása ügyében, noha észérvéket Ukrajna tagságával kapcsolatban nem igen tudnak felsorakoztatni. A fő érv a demokrácia érvényesülése szerte a világon, így keleti szomszédunknál is, a másik - az ellenzék részéről újdonságnak számító - sarokkő pedig a katonai stratégia - lásd Gyurcsány -, amely Magyarországnak nagyobb biztonságot nyújtana az oroszokkal szemben. A Magyar Péter vezette Tisza Párt pedig továbbra sem hajlandó állást foglalni az ügyben, pedig az Európai Néppárt tagjaként - csatlakozásukkal - már elkötelezték magukat Ukrajna EU-tagsága mellett. Helyette marad az egy helyben toporgás, a hazudozás és egy kis taktikai népszavazás belengetése, hogy végre ledobják a vállukról a terhet. Természetesen nem a nép, hanem saját érdekükben, hogy az eddig begyűjtött szavazatok ne váljanak köddé. A magyar kormány pedig elindítja VOKS2025-öt, amely valódi képet ad majd arról, hogy a magyarok körében hányan támogatják keleti szomszédunk uniós tagságát.