facebook-cenzúra
Ez egy ÁVH-s törvény – véli Csintalan Sándor a szuverenitásvédelemről, aki eközben vérlázítónak tartja portálunk likvidálását a Facebookon
Nincs mit tiltani rajtatok, tényleg felháborítónak tartom, ami történt – mondta portálunk 11 éves, 120 ezer követővel bíró Facebook-oldalának likvidálásáról a PestiSrácok.hu Mi kérdezünk című műsorában Csintalan Sándor "nyugdíjas" és médiaszereplő, aki újabban az MSZP kecskeméti szervezetében politizál. Huth Gergellyel beszélgetve ugyanakkor azt is kifejtette: a szuverenitásvédelmi törvény egy ÁVH-s törvény, amely szerinte nem a nemzet, hanem a NER szuverenitását védi csupán. A műsorban szóba került az is, hogy Csintalan Sándor miért bocsátott meg a Hunnia-per utolsó három, börtönbe küldött vádlottjának és hogyan járult ez hozzá Novák Katalin államfő kegyelemről szóló döntéséhez. Továbbá az is, hogy Izrael végül valóban felvásárolta-e Magyarországot, vendégünk annak idején ugyanis ebből fakadóan, a Simón Peresz volt államfő kijelentése körüli vita miatt került a nemzeti radikálisok célkeresztjébe. Kocsmai igazságok – A Facebook egy diktátor és egy diktatúra egyszerre
Kinyírta a PestiSrácok.hu 120 ezer követővel rendelkező oldalát a Facebook. Az okok és az indokok körül teljes a homály. Nem véletlenül: a Meta stratégiájának része, hogy teljes bizonytalanságban tartja a felhasználót (legyen az cég, ember, egyesület, hírportál, vagy akármilyen csoport), hogy mi is a törlés oka. Kénytelenek vagyunk szembesülni vele, hogy gyarmatosították a virtuális környezetetünket és persze az adatainkat. Amikor beregisztráltunk a Facebookra, hozzájárultunk az adataink felhasználásához. Azt viszont nem gondoltuk volna – a Facebook sem mondta –, hogy ezután majd ő határozza meg, milyen adatok, cikkek, hirdetések, képek jutnak el hozzánk, és nem mi. Nem gondoltuk ezt végig. Rászoktunk, de nem arra, amire mi akartunk, hanem arra, amire ők akarták. Szabó Gergő és Bálint Botond a Kocsmai igazságokban.