felújítás
A fejlesztési tárca is beszáll a 3-as metró felújításába
Túlreagálta a sajtó a 3-as metró uniós pályázatával kapcsolatos híreket, például, hogy az akadálymentesítés miatt eshet el hazánk a támogatástól. Ezzel indokolták azt a háttérbeszélgetést, amelyen a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium mellett, a BKV és a pályázat levezérléséért felelős Jaspers képviselői is is részt vettek. Szalóki Flórián, az NFM helyettes államtitkára, az Integrált Közlekedési Operatív Program (IKOP) irányító hatóságának vezetője arról beszélt, az elmúlt 10 év legnagyobb szabású projektjeinek egyike a 3-as metró felújítása és a főváros számára az egyik leghasznosabb is. Elhangzott, a teljes vágánycsere után biztonságosabb, kényelmesebb és gyorsabb lesz az utazás, és arról is szó esett sem a fővárosnak, sem a BKV-nak nem kell hozzátennie saját forrásaiból. Ugyanakkor elképzelhetőnek tartották, hogy az uniós forrásokon túl kamatmentes kölcsön is része lesz a pályázati csomagnak. Ajánljuk még
Negyvenöt percnyi rövidzárlat után nagyon kevés esélye maradt a Fradinak – Labdarúgó BL-selejtező: Ferencváros–Qarabag 1–3 (1–0)
Varga Barnabás gyönyörű góljára a második félidőben hárommal válaszoltak az azeriek, amellyel megnyugtató előnnyel várhatják a visszavágót. Megszakadt a győzelmi sorozat: kikapott Ajkán a Honvéd
A kispestiek idegeit most nemcsak az eredmény és a mutatott játék bosszanthatta. Magyar–Foci–Túra – II. rész: A régi sikerek messze vannak, de idén felfelé törne a Loki (exkluzív)
A magyar élvonal csapatait bemutató riportsorozatunk következő részében a Debrecen mérkőzésére látogattunk ki. A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.