foci
A Honvéd fellebbez, az UEFA eljárást indított a kispestiekkel szemben
A Budapest Honvéd már kedden fellebbezést nyújt be az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) hétfői döntésével szemben, amelyben elutasította a klub óvását, amit a román Craiova elleni, múlt csütörtökön rendezett Európa-liga selejtezőn történt botrányos események miatt adott be.Simlis szélhámos, vagy áldozat? - Gál László, a magyar futball örök túlélője
A magyar foci mindig kitermelte magából a zavarosban halászó holdudvarát; különösen igaz volt ez a kilencvenes évekre, de még a 2000-es évek sem feltétlenül a nyugalomról szóltak. Rengeteg adócsalási és bundaügy rontotta az amúgy is egyre mélyebb morális és szakmai szinten álló hazai futball renoméját; kalandorok és menedzsernek álcázott csalók szálldostak dögkeselyűként, és markoltak ki annyi pénzt a fociból, amennyit csak tudtak. Időnként most is kiesik egy-egy csontváz a szekrényből, azonban a jelenlegi viszonyokból visszatekintve félelmetes volt ez az időszak. Sok emblematikus figurára emlékszünk, akik így vagy úgy részt vettek ebben a kavalkádban: az egyikük Gál László, aki megfordult a Fradiban technikai igazgatóként, a Videotonban és a Honvédban ügyvezető igazgatóként, szerepet vállalt a Vasasnál is, jelenleg pedig az Ózdi FC elnöke. Gált folyamatosan zavaros ügyek követték, adócsalási botrányok és gyanúsítások, legutóbb pedig az Ózdnál is furcsa pénzügyi szituációba kerültek, melyben tudomásunk szerint az MLSZ vizsgálatot rendelt el és a NAV is nyomozást indított. A PestiSrácok.hu személyesen is beszélt Gál Lászlóval, aki szerint személye mindenhol csípte valaki szemét, többször kvázi balek volt, és vele próbálták elvitetni a balhét. Vajon mindig rosszkor volt rossz helyen, vagy ügyeskedő, simlis bajkeverő, aki mindenhol igyekezett kibújni a felelősségre vonás alól, és új helyen folytatni az üzelmeit?Vékony, visszafogott Barca-győzelem Manchesterben
Viszonylag gólszegény meccseket hozott a Bajnokok Ligája két szerdai elődöntője, és mindkét meccsen a vendégek lehetnek elégedettebbek a végeredménnyel. Az FC Barcelona egygólos előnnyel várhatja a hazai visszavágót, miután szerdán 1:0-ra nyert a Manchester United vendégeként; a másik szerdai mérkőzésen az Ajax és a Juventus nem bírt egymással Amszterdamban.Leáldozott a szlovák sovinizmusnak
Alapvetően semmi sem változott a himnusztörvény nyomán. DAC-mezben, DAC-sálban közlekedő emberek városszerte, a stadion felé igyekvő kerékpáros csomagtartó kosarában a klub címerével díszített ülőpárna, és még Budapestről Dunaszerdahely felé menet egy autót megelőzve, annak volánja mögött is DAC-mezes embert láttam. Valamivel később mindannyiukkal együtt ott voltunk azon több, mint 8500 ember között, akik még sosem énekelték ilyen hangosan a magyar himnuszt.Horvát lapok: A válogatottnak össze kell szednie magát, ha ki akar jutni az Eb-re
A budapesti vereség ki kell, hogy józanítsa a horvát labdarúgó-válogatottat, melynek össze kell szednie magát, ha ki akar jutni az Európa-bajnokságra - írta a Jutarnji List című horvát napilap a vasárnap 2-1-re elvesztett budapesti Eb-selejtezőről.Gyertek szurkolni, támogassátok a politikai rendőrség focicsapatát! – Péter Gábor és a verhetetlen „PRO”
Remek erőkből állt a politikai rendőrség (PRO) futballcsapata – ez abból a belső iratból derült ki, amelyet Péter Gábor küldött szét beosztottainak. Péter Gábor szerint a válogatott játékosokat (is) bevető és veretlen (!) PRO-t minden munkatársnak támogatnia kell, de azt is elvárta, hogy a későbbi ÁVO, ÁVH tagjai a meccsekre is kijárjanak szurkolni. Ha így tesznek, még a munka alól is felmentést kapnak, hogy kimehessenek a meccsre. Szürreális, de az államrendőrség csapatának egyik tagja Minarik volt. Az ávós idők focija (1.).43 percnyi néma csönddel emlékeznek a Genoa szurkolói a hídomlás áldozataira
A Genoa labdarúgócsapatának szurkolói bejelentették, az együttes vasárnapi, Empoli elleni bajnoki mérkőzésén 43 perces csönddel emlékeznek a múlt heti hídomlás áldozataira. "Az első 43 percben nem lobognak zászlóink, nem lesznek kint a molinóink, mi pedig csöndben leszünk" - írták a szurkolótábor közleményében.Gyurcsányékból kibújt a sportminiszteri múlt tapasztalata
Természetesen ez nem azt jelenti, hogy végre érdekli őket valami, ami nem populista szenzációhajhászás, hanem azokat az időket látjuk ismét előbukkanni, amikor Gyurcsány a sportért felelős minisztériumot vezette, vagyis pontosabban a politikai karrierjének építésére használta, nem törődött vele, csak szép szavakkal bombázta a sportszerető közönséget. Ma tartott sajtótájékoztatót a Demokratikus Koalíció nevében Ráczné Földi Judit, aki az unalomig ismert demagóg szólamokat hangoztatta, miszerint milliárdok mennek a stadionokra, a nép pedig éhezik.Ajánljuk még

















