forró krisztián
A Most-Híd miatt felbomlott a felvidéki magyar pártok egysége
Bejelentette az egykori Most-Híd párt több vezető politikusa, hogy az általuk alkotott platform kilép a többéves tárgyalási folyamat után 2021 őszén egységesült felvidéki magyar pártból, a Szövetségből – számoltak be felvidéki hírcsatornák kedden.Sorsdöntő történelmi korszak határára érkeztünk – Duray Miklós meghatározó felvidéki politikusról emlékeztek meg az Országházban
„Egy sorsdöntő történelmi korszak határára érkeztünk, a globalizmus parancsuralmával kell szembesülnünk, ez a hagyományos kultúrák megsemmisüléséhez vezethet. Európában több mint ezer évig a jellegzetességekből összetevődő sokszínűség jelentette az értéket, és ezt kiegészítette a kereszténység, amely máig egységes értékrendet jelent. Előttünk áll tehát a választás lehetősége, de a modern hatalmi politika által számunkra kijelölt út nem a megmaradáshoz vezet” – hangzottak el a nemrégiben elhunyt Duray Miklós felvidéki politikus szavai az emlékére rendezett konferencián az Országgyűlésben. A „hajthatatlan és hajlíthatatlan” politikus munkássága kapcsán a konferencia előadóitól többek közt megtudtuk: az amerikai külügy külön programot hozott létre a határon túli magyarság „leszerelésére”, és Duray Mikós volt az, aki néven is nevezte az ezen ügyködő szervezetet.Forró Krisztián a PS-nek: a Beneš-dekrétumok máig érvényesek, hiába állítják egyes szlovák politikusok annak ellenkezőjét
A közelgő szlovákiai választásoknak éppen az is tétje, hogy a magyarság visszaszerezze képviseletét a szlovák parlamentben, és el tudja érni, hogy Szlovákia bocsánatot kérjen a Felvidéken élő magyaroktól a kitelepítések és a Beneš-dekrétumok más káros intézkedései kapcsán, mert csak így lehet lezárni a történelemnek ezt a fejezetét – hangsúlyozta portálunknak Forró Krisztián, a Magyar Közösség Pártja, valamint a felvidéki magyar pártokat tömörítő Szövetség elnöke. A politikus kiemelte: máig is előfordulhat, hogy valaki úgy fekszik le este, hogy egy föld tulajdonosa, ami másnap reggelre már nem az övé, azaz a Beneš-dekrétumok máig érvényesek, hiába állítják egyes szlovák politikusok annak ellenkezőjét.Győzelem a történelem ítélőszéke fölött, hogy még mindig több százezren gondolkodnak, imádkoznak, tanulnak magyarul a Felvidéken – A Felvidékről kitelepítettekre emlékezik a magyarság
Szomorú és elfogadhatatlan, hogy a kitelepítésekért máig senki sem kért bocsánatot a Szlovákiában élő magyaroktól – jelentette ki a Felvidékről kitelepítettek emléknapja alkalmából tartott rendezvényen Forró Krisztián, a felvidéki Magyar Közösség Pártja elnöke, kiemelve: "ma, háromnegyed évszázaddal történelmünk zárójeles évei után még mindig több százezren gondolkodnak, imádkoznak magyarul, tanítják magyar szóra gyermekeiket Felvidéken. Mi ez, ha nem a győzelem a történelem ítélőszéke fölött." Ugyanitt Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságnak elnöke felidézte: a kitelepítések ötlete Sztálintól származott, aki szerint a nemzetiségi kérdés vagonkérdés...A felvidéki magyarság megértette: nem engedheti tovább, hogy háttérbe szorítsák – Forró Krisztián a felvidéki Szövetség történelmi választási eredményéről
Örülök annak, hogy bebizonyosodott, az emberekben van még hit, van remény. Ebből az energiából táplálkozva kell folytatnunk a most megkezdett utat, amelyen, ha így haladunk tovább, akkor sikerre visszük a közösségünket, lesz erős, egységes magyar képviselete a közösségünknek a parlamentben – így kommentálta portálunknak a felvidéki magyar pártok összefogásából született Szövetség történelmi sikerét annak elnöke, Forró Krisztián. Kiemelte: a magyar közösség érzi, hogy egyre inkább háttérbe szorul a Felvidéken, különösen parlamenti képviselet hiányában, de azt is megértette, hogy ezt nem hagyhatja tovább.Potápi: a Kárpát-medence magyarságának gazdasági kapcsolatai identitásunkat is erősítik
Egy közösségen belül a gazdasági élet szereplői közti kapcsolatok szorosabbra fűzése ezeknek a közösségeknek az identitását is erősíti – jelentette ki Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára a felvidéki Komáromszentpéteren, ahol a Felvidéki Mentorprogram záróeseményén mondott köszöntőt csütörtökön.Csáky Csongor: a szülőföldi magyar iskolák a magyar közösségek fennmaradásának zálogai
A szülőföldi magyar iskolák a magyar jövőt, a magyar közösségek fennmaradásának zálogát jelentik – jelentette ki Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke a felvidéki Nagysallón azon a sajtótájékoztatón, ahol bejelentették a szervezet új iskolabuszprogramjának elindítását csütörtökön.Gulyás Gergely: a Rákóczi Szövetség nehéz és szerencsésebb időkben is a nemzetpolitika szolgálatban állt
A Rákóczi Szövetség nehéz és szerencsésebb időkben is a nemzetpolitika szolgálatában állt – mondta Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a szervezet örökös, tiszteletbeli elnökének, Halzl Józsefnek az emlékére rendezett konferenciáján szombaton, Budapesten.Ajánljuk még