gázár
Zoran Milanovic: az EU háromszor drágábban veszi a gázt az Egyesült Államoktól
A gáz nem árucikk, hanem erőforrás, amely biztonságot, függetlenséget és erőt ad. Az Európai Unió (EU) pedig jelenleg olyan helyzetben van, hogy az Egyesült Államoktól veszi a gázt "háromszor drágábban" – jelentette ki Zoran Milanovic horvát államfő kedden, Zágrábban, a horvát–szlovén gazdasági fórumon.Pesterzsébet baloldali képviselője is a szankciók mellett tette le a voksát
A világ felkészült a gázfogyasztás visszaszorítására, a gázár változásán az látszik, hogy az európai szankciók nem sújtották a fejlett országokat, hanem felívelő pályát adtak neki – magyarázta Csaszny Márton pesterzsébeti baloldali képviselő egy testületi ülésen. Mint ismeretes, Csaszny korábban a helyi MSZP-frakció tagja volt. A Magyar Nemzet úgy tudja, a volt szocialista képviselő egy jó ideje már a DK elképzeléseivel szimpatizál.Akárhányszor megszólal egy német vagy uniós vezető az energiaszankcióktól, feljebb megy a gáz ára
Az energiaszankciók, vagy azok lebegtetése drasztikus hatással van az energiaárakra, így történt ez a mostani uniós csúcs alkalmával – hívja fel a figyelmet a Magyar Nemzet, hozzátéve: a német és uniós politikai vezetők nyilatkozatai nyomán többször is látványosan drágult a gáz ára.A francia elnök a drága amerikai gáz miatt emelte fel a szavát
Emmanuel Macron francia elnök szerint az európai nemzeteknek szorosabbra kellene fűzni a viszonyt az ázsiai gazdaságokkal, hogy ezzel rávegyék az Egyesült Államokat és Norvégiát a „barátságosabb viszonyra” – azaz arra, hogy olcsóbban adják az energiahordozókat – írja a Bloombergre hivatkozva a Mandiner.A „tökéletes vihar” a gázpiacon – A szakértő három óvatos prognózisa a gázár alakulásáról
A szakértők csak a tökéletes viharként jellemzik a gázpiacon kialakult, ezer tényezőnek kiszolgáltatott helyzetet, amelyben szinte lehetetlen prognózisokat felállítani egy lehetséges konszolidációról – többek közt erről beszélt Dr. Tomaj Balázs, az MVM kereskedelmi és ügyfélkapcsolati vezérigazgató-helyettese a Hungrail vasútszakmai konferencián. A gázár emelkedését befolyásoló tényezők ismertetése mellett három lehetséges forgatókönyvet vázolt fel a gázár jövőbeni alakulására vonatkozóan, kiemelve, hogy ezek is csak óvatos becslések. Elöljáróban annyit idéznénk az előadásból, hogy a szakértők legkorábban 2024-től várnak elmozdulást, azaz, ha 2022 nehéz év volt, akkor fel kell készülni arra, hogy 2023 sajnos még nehezebb lesz.Az EU-ban nálunk a legalacsonyabb a gáz ára, ami egy brit lap szerint Orbán Viktor érdeme
Hosszú cikkben elemezte a Financial Times az európai gázárakat. A brit lap megállapította, hogy a brit háztartások átlagos villamosenergia-ára legalább 30 százalékkal magasabb, mint sok európai szomszédjánál. Hozzátették, hogy azért van ez így, mert az ország erősebben támaszkodik a földgázra az energiatermelésben, ez pedig keményen sújtja a fogyasztókat. Az összevetésből hazánk jött ki győztesnek, ami szerintük a magyar miniszterelnöknek köszönhető.Leáll egy hétre a szállítás a Magyarországot ellátó gázvezetéken is
A Gazprom bejelentette, hogy keddtől egy hétre leállítja a szállítást a Török Áramlat nevű gázvezetéken. Ezen a vezetéken jelentős mennyiségű gáz érkezik Magyarországra is - írja az index.hu.Ellenzi az orosz gázembargót a német E.ON-vezér
Az orosz földgázzal szembeni embargó ellen emelt szót a német E.ON energetikai konszern vezérigazgatója, Leonhard Birnbaum a Handelsblatt keddi számában megjelent interjúban.Európa legalacsonyabb energiaárait fizeti a magyar lakosság
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) nemzetközi ár-összehasonlító vizsgálata szerint októberben a földgáz átlagára Budapesten volt a legalacsonyabb, az áramért pedig a magyar háztartások a második legkedvezőbb árat fizették a vizsgált huszonkilenc európai főváros közül. A MEKH keddi közleményében kiemelte: Magyarországon a rezsicsökkentés eredményeként az egyetemes szolgáltatást igénybe vevő fogyasztók által fizetett villamos energia és a földgáz árát jogszabályok rögzítik és tartják fixen, azaz a magyar lakosság védett a piacokon kialakult áremelkedésekkel szemben.Ajánljuk még