gender-őrület
Ha az európai vezetők összejönnek, akkor az ellenzéki sajtó mindig megírja, hogy Orbán Viktor elszigetelődött, vesztett, de legalábbis győzött Európában a genderforradalom
Véget ért az uniós állam- és kormányfők informális találkozója Portóban. A csúcsértekezlet legfőbb témája a koronavírus által okozott gazdasági és szociális károkra adandó társadalmi válaszok megvitatása volt. Természetesen, ha már unió, akkor érzékenyítés, téma volt még a nemek közötti egyenlőség, de nem úgy, és olyan módon, ahogy a progresszív HVG tálalta a sztorit. A haladó médiamunkások összekevertek két dokumentumot, de a lényeg, hogy a portói nyilatkozatban nem szerepel a gender equality, helyette a társadalom minden tagja kifejezést olvashatjuk. Hiszen a gender ideológia győzelme a legfontosabb, még a gazdaságnál, a járványkezelésnél is fontosabb. Brüsszelnek most egyébként is égetőbb gondokkal kell szembenéznie, hiszen nyakunkon a nyári turisztikai szezon, fontos kérdés a vakcinaútlevél és az átoltottság helyzete a kontinensen. Magyarország a tagországok között dobogós, sőt élen jár, mint az oltakozás, mind a gazdaság újraindítása szempontjából. A gyerekek nemváltó műtétét legalizálni akaró óvóbácsi is indul az ellenzék színeiben Budafokon
Civilnek álcázott ultraliberális galeri venné a kezébe Budafok-Tétény sorsát. A Momentum irányításával gründolt kerületi ellenzéki összeborulásnak igyekeztek olyan reklámarcokat találni az önkormányzati választásra, akikkel eladhatók az egészségügyről, rászorulók támogatásáról, oktatásról, gyermekvédelemről szóló ellenzéki lózungok. Polgármester-jelöltnek adta magát a momentumos budafoki mentőápoló, akinek csapatában nem kis mellélövés a szegényeket etető civilnek, emellett gyermekszerető cuki óvóbácsinak ábrázolt "Kóber Gyuri". Az aktuálpolitikai eseményeket követőknek ismerősen csenghet a név – nem véletlenül. A képviselőjelölt, aki mostanság a kispesti óvoda ovisaival fotózkodik legszívesebben, nem is olyan régen még a drogliberalizáció (és termesztés) élharcosának, Juhász Péternek volt a jobbkeze: az Együtt Országos Politikai Tanácsának alelnöke leginkább a homoszexuálisok egyenlőségének kérdésével foglalkozott. Az idei Budapest Pride napján is szivárványba öltöztette profilképét – még az sem zavarta óvóbácsiként, hogy a pride-ozók egy része már nyíltan kiállt a pedofília mellett is, követelve, hogy az ne számítson bűncselekménynek. Nem meglepő, hogy Kóber a "Pride követe" szerepben tetszeleg, hiszen általunk fellelt dokumentumok szerint még az Együtt politikusaként az LMBT Szövetség egyik kiemelt segítője volt olyan céljaik elérésében, mint a "homoszexuális" gyerekek "előbújásának" támogatása, nemváltó műtétjeik engedélyezése és finanszírozása a tb által, valamint országos érzékenyítő reklámkampány szervezése. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.