gubík lászló
Gubík László: Mi magyarok arra vagyunk rendelve, hogy az egész Kárpát-medencének adjunk jövőképet (ünnepi PS-interjú)
“A Kárpát-medence kellős közepén élünk mi, magyarok, és tulajdonképpen arra vagyunk rendelve, hogy valahol ennek a térségnek jövőképet adjunk és a politika ütőerén rajta tartsuk az ujjunkat. Ezt a külhonban nemcsak minden magyarnak, hanem a velünk élő más nemzetiségeknek is érteniük kell, hiszen a Kárpát-medence jóléte nekik is jólétet hoz” - mondta a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából Gubík László, felvidéki Magyar Közösség Pártja ifjúsági szervezete, a Via Nova Ifjúsági Csoport elnöke, a martosi székhelyű Esterházy Akadémia alapító igazgatója. Úgy folytatta: Merjünk bátrak lenni, merjük megfogalmazni a céljainkat, még akkor is, ha az aktuálpolitikai helyzetben ez nem feltétlenül kényelmes és nem könnyű. A néhai Duray Miklós életművét felidézve Gubík László azt kérte a külhoni magyar politikusoktól, hogy ha ha nemzeti ügyekről van szó, akkor ne választási ciklusokban, pártérdekben, kvótákban és kompromisszumokban gondolkozzanak. Jobb lett volna 30 éve elkezdeni, de így is vannak eredmények – Nemzetpolitikai fórum a MartFeszten (PS-videó)
Felverték a sátrakat Martoson, a Felvidék egyik legnagyobb nyári rendezvényén. Szerdától vasárnapig hetedszer rendezik meg a Komárom környéki faluban a MartFesztet, azaz a szabadegyetemet, amelynek az eddigi alkalmakhoz hasonlóan Kövér László a fővédnöke. A brüsszeli pozícióalkudozások felpörgése azonban jelenleg a kormányt és a kormánypárt vezetését is elszólítja, ezért a házelnök most nem tudott ott lenni a nyitányon, így a hagyományos fórumot Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár, Menyhárt József, az MKP elnöke, Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke, valamint Gubík László főszervező, a Via Nova elnöke tartották. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.