gyárfás tamás
Bűnpártolással gyanúsítják a Fenyő-ügyben a volt fellebbviteli főügyészt, Ihász Sándort
A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) hivatalos személy hivatali eljárása során, hivatali kötelessége megszegésével elkövetett bűnpártolás bűntette miatt gyanúsítottként hallgatta ki dr. I. S. P. volt főügyészt a Fenyő-gyilkosság ügyében - olvasható a főügyészség közleményében. Ihász Sándor korábban a Fővárosi Főügyészség, később a Fellebbviteli Főügyészség vezetője volt tavaly decemberig, amikor Polt Péter indokolás nélkül megszüntette vezetői megbízatását.Gyárfás szerint "egy manipulatív, összevágott hordalék" a rá terhelő hangfelvétel
Gyárfás azt állítja, megvágták azt a hangfelvételt, ami az egyik bizonyíték a hatóság kezében az ex-úszóelnökkel szemben. Gyárfás az Echo TV néhány kérdésére válaszolt, miután megszüntették a bűnügyi őrizetét, mert az ügyészség a házi őrizet elrendelését indítványozta. A vádhatóság azt ugyanakkor nyomatékosította, hogy a megalapozott gyanú egyértelműen fennáll Gyárfás vonatkozásában.Az alvilág hírhedt verőemberét, Tanyi Györgyöt is megbízták Fenyő likvidálásával
Az alvilág hírhedt verőlegényét, Tanyi Györgyöt is megbízta Fenyő János médiavállalkozó megölésével Gyárfás jelenlegi bűntársa, az olajmaffia rettegett vezére, Portik Tamás – ezt maga Tanyi ismerte el egy évekkel ezelőtti vallomásában. Az azóta a Lakatos Csaba ügetőhajtó elleni merényletkísérlet miatt elítélt nehézfiú azt állította, végül nem vállalta el a megbízást.Házi őrizetbe helyezné Gyárfást a főügyészség
A házi őrizet elrendelésére tett indítványt a Fenyő-gyilkosság megrendelésével gyanúsított Gyárfás Tamás ügyében a Fővárosi Főügyészség. Gyárfásnak nyomkövetőt kell viselnie. Az ügyészség közölte azt is, hogy az ex-úszóelnöknél egyértelműen fennáll a megalapozott gyanú.Fenyő-gyilkosság: Laborc Sándor is tudott a megbízót sakkban tartó hangfelvételről
Már a hírhedt, 2008-as Portik-Laborc találkozón is elhangzott, létezik egy titkos hangfelvétel, amely lebuktathatja a Fenyő-gyilkosság megbízóját, akinek személye az MSZP-kormányok alatt a „legfelsőbb szinten mindig tabu lett”. A kulcsfontosságú hanganyagról Vajtó Lajos, a Nemzeti Lóverseny Kft. korábbi vezetője, a találkozó szervezője beszélt Laborc Sándornak, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) volt főigazgatójának.Így vitték el a rendőrök Gyárfás Tamást
A Fenyő-gyilkosság megrendelésével gyanúsított Gyárfás Tamást kedd délután állították elő a nyomozók, majd a kihallgatása után őrizetbe vették és vezetőszáron, rendőrségi autóval, fegyveres őrizettel szállították el a Nemzeti Nyomozó Iroda budapesti, Aradi utcai épületéből a Gyorskocsi utcai fogdába. A Bors információi szerint Gyárfás húsz percet töltött a fogdában, ahol orvosi vizsgálaton esett át. Ezt követően visszavitték a Nemzeti Nyomozó Iroda Aradi utcai épületébe, s feltehetően ott töltötte az éjszakát.Részletes vallomást tett Gyárfás Tamás, aki azt állítja, halála előtt kibékült Fenyővel (Frissítve!!)
Részletes vallomást tett a Fenyő-gyilkosság ügyében Gyárfás Tamás - nyilatkozta a PestiSrácok.hu-nak Bánáti János, az egykori médiavállalkozó ügyvédje. A védő ennél többet nem árult el, de úgy tudjuk, Gyárfás tagadta a terhére rótt bűncselekményt.Rácsok mögött éjszakázik a Fenyő-gyilkosság megrendelésével gyanúsított Gyárfás Tamás
Kedd este bűnügyi őrizetbe vette a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) Gyárfás Tamást - írja a police.hu. Ahogy arról elsőként beszámoltunk, az úszószövetség egykori elnökét azzal gyanúsítják, hogy több mint húsz évvel ezelőtt ő adott utasítást legnagyobb üzleti riválisa, Fenyő János médiavállalkozó megöletésére az olajügyekből jól ismert Portik Tamásnak.Régi bűnnek hosszú az árnyéka – Így lett Gyárfás milliárdos médiacézárból alvilági leszámolás gyanúsítottja
Egyszerű sportújságíróból lett a Magyar Úszó Szövetség elnöke, milliárdos médiacézár, a balliberálisok emblematikus Nap tévéjének tulajdonosa, Fenyő János haragosa, hogy aztán 2009-ben előbb médiabirodalmát veszítse el, majd 2016-ban – a sorozatos botrányok nyomán – a hazai úszószövetség éléről is kipenderüljön. Úgy látszik, kicsit bukni nem lehet, és most őt is utoléri a múlt: a Fenyő-gyilkosságban betöltött szerepe miatt gyanúsított lett. Ezzel a megmaradt nemzetközi úszószövetségi posztjait, maradék titulusait is bukhatja.Ajánljuk még

















