gyárfás tamás
Fenyő-gyilkosság: eltűnt iratok gyengíthetik a Gyárfás elleni bizonyítékokat
Már a Fenyő-merénylet utáni napokban felmerült, hogy a mára a gyilkosság felbujtójaként gyanúsított Gyárfás Tamásnak jól jött üzleti ellenségének a halála. A rendőrségen azonban elakadtak a Gyárfással kapcsolatos információk. A nemzetközi sportvezetőre nézve terhelő, 120 oldalas dosszié kézen-közön eltűnt, majd amikor előkerült, már hiányoztak belőle a Gyárfás áfaügyét taglaló lapok – írta szombati számában a Magyar Idők.Írásban tesz vallomást a Fenyő-gyilkosságról Gyárfás Tamás
A PestiSrácok.hu információi szerint csütörtök reggel ismét gyanúsítotti kihallgatásra idézték Gyárfás Tamást a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) munkatársai. Úgy tudjuk, a Fenyő-gyilkosság megrendelésével gyanúsított ex-úszóelnök megjelent a kihallgatáson, majd az első nyomozói kérdés után ügyvédjével egyeztetve úgy döntöttek, hogy Gyárfás írásban tesz majd vallomást, amit várhatóan két héten belül benyújtanak a hatóságnak.Az MSZP-SZDSZ univerzumig érhetnek a Gyárfás-Portik-ügy szálai
A Fenyő-gyilkosságra való felbujtás, illetve a gyilkosság megbízása egy jóval nagyobb ügy mellékszálának tűnik – írta meg a Magyar Idők. Gyárfás Tamás, Portik Tamás és Ihász Sándor meggyanúsítása mögött ugyanis államtitkokkal tarkított ügy sejthető, amely akár az országos politikát is érzékenyen érintheti.Fenyő-gyilkosság: Portik is utasíthatta Gyárfást
Akár fel is cserélhetők a több mint húsz évvel ezelőtt a Fenyő János médiamágnás meggyilkolásának ügyében az eddig megismert, a hatóságok által vélelmezett szerepek: elképzelhető, hogy az ügyben felbujtással gyanúsított Portik Tamás nem Gyárfás Tamás megrendelésére szervezte meg a merényletet, hanem az fordítva történt – írta szerdán a Magyar Idők.A Tanú című filmben érzi magát Gyárfás barátja, a bűnpártolással gyanúsított volt főügyész
Úgy érzi magát, mintha A Tanú című film története életre kelt volna, és abban kapott egy szerepet – így látja magát a bűnpártolással a napokban meggyanúsított, a Zoom-hu-n hétfőn megjelent interjújában Ihász Sándor, aki a hatóságok álláspontja szerint lényeges adatokat tartott vissza a Fenyő János médiamágnás több mint húsz évvel ezelőtti meggyilkolásának vizsgálatában. Az egykor a Fővárosi Főügyészséget, majd a Fellebbviteli Főügyészséget vezető Ihász szerint nincs rejtegetnivalója, és kitart azon álláspontja mellett, amely szerint nincs abban kivetnivaló, hogy évtizedek óta baráti kapcsolatban van a merénylet immár ugyancsak meggyanúsított vélt felbujtójával, Gyárfás Tamással, akinek a neve már húsz esztendeje összeforrott a közbeszédben a Fenyő-gyilkossággal."Fizetett, mint a katonatiszt" - Tasnádi volt felesége is terhelő vallomást tett Gyárfás Tamásra
Tasnádi Péter egykori feleségének vallomása is cáfolja Gyárfás Tamás védekezését, miszerint benne még a gondolata sem merült fel, hogy megölesse legnagyobb üzleti riválisát, Fenyő Jánost. A PestiSrácok.hu birtokában lévő nyomozati vallomás szerint a nő többek között arról beszélt a rendőröknek, hogy Gyárfás azért bízta meg a gyilkosság megszervezésével volt férjét, mert az ex-úszóelnök vesztésre állt a Fenyővel vívott háborúban.Gyárfás Tamásnak volt indítéka, kapcsolata és pénze is a Fenyő-gyilkosságra
Gyárfás Tamásnak volt a legsúlyosabb konfliktusa a kivégzett médiacézárral, ezen kívül ő rendelkezett a megfelelő kapcsolatokkal, pénzzel is a merénylet lebonyolításához – közölte az Átlátszónak adott interjúban Kovács Lajos, a Fenyő-gyilkosság korábbi főnyomozója. A nyugalmazott rendőr ezredes által ismertetett részletekből kiderült: a gyilkosságra parancsot adó Portik Tamás egy ideig Gyárfás házában lakott, és többször járt nála vendégségben is.Ihász Sándor: nem gond, hogy Gyárfás a régi barátom, mert korábban nem gyanúsították meg a Fenyő-gyilkosság ügyében
Biztos abban a húsz éve elkövetett Fenyő-gyilkosság vizsgálatában bűnpártolással gyanúsított Ihász Sándor, hogy az általa az eljárásban tett panaszt el fogják utasítani az illetékesek. A Fővárosi Főügyészség, illetve a Fellebbviteli Főügyészség nemrég menesztett vezetője szerint nincs abban kivetnivaló, hogy évtizedes barátság köti össze a médiamágnás halálának ügyében a közbeszédben már régóta a lehetséges felbujtók egyikének tartott, a merénylet miatt immár meggyanúsított Gyárfás Tamással. Ihász az ATV csütörtöki adásában nyilatkozva már odáig is eljutott, hogy a legfőbb ügyészt okolta, amiért belekeveredett a Fenyő-ügybe.Fenyő-gyilkosság: Ihász Sándor állítja, volt főügyészként csak baráti tanácsokat adott Gyárfásnak
Évtizedes barátság fűzi a Fenyő János médiamágnás több mint húsz évvel ezelőtti meggyilkolásával felbujtóként összefüggésbe hozott Gyárfás Tamáshoz, akinek nem ügyészként, hanem magánemberként adott általános jogi tanácsot Gyárfás Tamásnak – állítja Ihász Sándor az ellenne bűnpártolás miatt indított vizsgálat részeként a Központi Nyomozó Főügyészséghez (KNYF) szerdán beadott részletes vallomásában. A volt fővárosi főügyész állításait tartalmazó dokumentumot megszerezte a hvg.hu, az iratok szerint Ihász egyebek mellett a Gyárfáshoz fűződő szoros kapcsolatából igyekszik levezetni, hogy miért vétlen abban a terhére rótt bűnpártolásban, amelyben azzal gyanúsítják, hogy hivatalos személyként tartott vissza olyan bizonyítékokat, amelyek már korábban is elvezethettek volna a Fenyő-gyilkosság felbujtóihoz.Ajánljuk még
















