gyárfás tamás
Gyárfás nem mond le, és olyan jelzéseket vár, amilyet Hosszú Katinka is hiába küldött
Hosszú Katinka kedden egy nyílt levéllel melegítette fel a közte és a Magyar Úszó Szövetség között fennálló vitát, és az általános felkészülési körülményeket bírálta, mire a MÚSZ egy állásfoglalást adott ki, amelyben a sportolóknak adott egyéni juttatásokat emelte ki. Ilyen előzményekkel tartott sajtótájékoztatót szerdán a MÚSZ, amelyen a vezetőség válogatott úszókkal is körülbástyázta magát, és a napirenden a nekik szánt nyolc autó ünnepélyes átadása is szerepelt. A sajtótájékoztatón Gyárfás Tamás elnök megerősítette a szövetség tegnapi állásfoglalását, és kijelentette, hogy nem mond le.Gyárfásék anyagiassággal vádolják Hosszú Katinkáékat
A Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) vezetősége állásfoglalást adott ki Hosszú Katinka nyílt levele ügyében, és ahogy fogalmaztak, értetlenül állnak a háromszoros olimpiai bajnok úszó megnyilvánulása előtt. A szöveg hosszan taglalja, hogy milyen anyagi juttatásokat adtak korábban Hosszú Katinkának, és most a válogatott úszóknak, és utalást tesz Shane Tusup anyagias követelőzésére, amely állítólag sokfelé visszatetszést kelt a világban.Kizárták két váltónkat, Gyárfás Tamásék óvnak
Utólag kizártak két magyar férfi gyorsúszó váltót a riói olimpián, de a sportági csapatvezetés fellebbezett, szerinte a szabályértelmezés miatt volt félreértés. A lényeg, hogy olyan úszókat is kivitt a magyar szövetség, akik végül nem is csobbantak vízbe. A magyar úszószövetség szerint így több edzőt és terapeutát vihettek ki, ami a jó eredmény szempontjából volt fontos.Ajánljuk még
















