gyárfás tamás
Fenyő-ügy: vádat emeltek Ihász Sándor volt fellebbviteli főügyész ellen
Vádat emelt a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség korábbi vezetője, Ihász Sándor ellen a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) – közölte a PestiSrácok.hu-val Keresztes Imre főügyész. Ihász Sándor terhére azt rója a főügyészség, hogy 2017. októberében Gyárfás Tamástól egy Fenyő-gyilkosságról szóló hangfelvétel-leiratot vett át, és bár látnia kellett volna, hogy az 1998-as bérgyilkosság felbujtójára nézve új bizonyíték került elő, mégsem jelzett az ügyben nyomozó rendőröknek, emiatt pedig hivatali visszaélést követett el.Fenyő-gyilkosság – Gyárfás: ha engem valaki megbánt, visszavágok!
Folytatódott csütörtökön a Fenyő-gyilkosság tárgyalása a Fővárosi Törvényszéken. Gyárfás három napos vallomástétele már két napja befejeződött, ami után a bíróság és az ügyészség tett fel a felbujtással vádolt volt médiavállalkozónak kérdéseket. A bíró és az ügyész leginkább a vádiratban felsorolt, Fenyővel vívott harcokra kérdezett rá. Gyárfás továbbra is tagadja, hogy köze lenne a gyilkossághoz, de az ex-úszószövetségi elnök beszélt arról is, hogy Fenyő a Napkeltét nem a pénz, hanem a politikai-hatalmi befolyás miatt akarta tőle megszerezni.Fenyő-gyilkosság – A bíró kérdéseire megcsappant Gyárfás magabiztossága
Véget ért Gyárfás Tamás három tárgyalási napon át tartó vallomása a Fenyő János huszonkét évvel ezelőtti meggyilkolása miatt indított büntetőperben, a Fővárosi Törvényszéken kedden és véget érni látszik az egykori sportvezető eddigi magabiztossága is, amit bizonyára a bírói, illetve ügyészi kérdések válthattak ki nála. Gyárfás ugyan továbbra is kitart amellett, hogy nincs köze sem felbujtóként, sem más módon Fenyő halálához, a neki feltett kérdésekre ugyanakkor nem adott egyértelmű magyarázatokat a bíróságon.„Meg akarnak ölni, már csak így járhatok” – Médiacézár a célkeresztben, avagy Fenyő János elhallgatott évei
Részegen, egy UZI-val és egy pisztollyal felfegyverkezve botorkált hazafelé Fenyő János 1998 elején, pár héttel a halála előtt. Egy fotós kollégája vallotta ezt, aki találkozott vele a BAH-csomópont környékén. Fenyő a sírás határán volt, és azt mondta: „Meg akarnak ölni baszd meg, már csak így járhatok”. A Fenyő-gyilkosság ügyében éppen most megy a per, ennek apropóján folytatjuk Fenyő felemelkedésének és halálának történetét. Most az amerikai időszakra koncentrálunk, azokra az elhallgatott, nem ismert évekre, amikor Tasnádi Péter szerint Fenyő az amerikai magyar maffia segítségével megszerezte az őt gazdaggá tevő hollywoodi filmjogokat. Felbukkan egy titokzatos fiatalember, Székely Herbert, aki Fenyő bizalmi embere lesz, és Fenyő másik barátja, Perczel Tamás szerint az állambiztonsághoz köthető. Erre bizonyítékunk nincs, de Perczel jól értesültségére igen: ő maga közeli kapcsolatban volt a BM-mel, az állambiztonsággal. Az tény, hogy Székely segít Fenyőnek megszerezni a filmjogokat, majd később fegyverkereskedelemmel kezd foglalkozni, Milipol nevű cége ma is aktív, a magyar állammal is üzletel. Fenyő felemelkedése 2. rész, avagy a média lenyúlásának története.Gyárfás a bíróságon: vádlóimnak nem csak azt kell bizonyítania, hogy gyilkos vagyok, hanem azt is, hogy elmebeteg (Frissítve!)
Csütörtökön folytatódott a Fenyő János médiamágnás sérelmére elkövetett emberölés miatt indított büntetőper bizonyítási eljárása a Fővárosi Törvényszéken. Gyárfás kedden kezdte meg a három napra tervezett, minden apró részletre kitérő vallomását, amellyel azt kívánja igazolni, hogy semmi köze az 1998-as merénylethez, hiszen a gyilkosság előtt másfél évvel már rendezte vitáit a médiacézárral. Az ügyészség szerint viszont Gyárfás az olajmaffia-botrány kulcsfigurája, Portik Tamás közvetítésével ölette meg Fenyő Jánost. A mai tárgyaláson Gyárfás hosszan beszélt Tasnádi Péter és környezete - szerinte ellentmondásos - vallomásairól, valamit Portik Tamáshoz fűződő kapcsolatáról is. A Nap TV volt ura emellett újra elmondta, Portik azért kezdeményezett vele beszélgetéseket, hogy kimondassa vele: ő ölette meg Fenyő Jánost, ám szerinte ez nem sikerült. Hozzátette: a maffiózó többször megpróbálta elérni, hogy mutassa be őt tekintélyes politikusoknak, elsősorban Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnöknek, de ez végül nem történt meg. Az ex-úszóelnök beszélt arról is, hogy a rendőrségnek is köszönhetően ráirányult az alvilág figyelme és a bűnözők szinte harcoltak azért, hogy "kié legyen Gyárfás".Fenyő-gyilkosság – Gyárfás szerint Portik csapdát állított neki (Videóval frissítve!)
Megkezdődött kedden a huszonkét éve, a Fenyő János médiamágnás sérelmére elkövetett emberölés miatt indított büntetőper bizonyítási eljárása a Fővárosi Törvényszéken. A vádlottak padján együtt ül a kilencvenes évek olajügyeinek egyik kulcsfigurája, Portik Tamás, és a baloldali sajtó egykori ura, Gyárfás Tamás, akik a vádirat szerint mindketten felbujtóként működtek közre Fenyő meggyilkolásában. Portikot már több hasonló ügyben jogerősen elmarasztalták; őt kedden a Terrorelhárítási Központ (TEK) szakemberei komoly biztonsági intézkedések között szállították a tárgyalásra. Gyárfás az eljárás novemberi előkészítő tárgyalásán jelezte, hogy részletes vallomást kíván tenni, amelyre két teljes tárgyalási napot kért. Póta Péter bíró a bizonyítás kezdetén ismertette azokat az iratokat, amelyek Portik esetében az úgynevezett perújítási eljárás jogosságát támasztják alá. Nem tudni, hogy szervezési furcsaság, vagy karmikus körülmény, hogy a büntetőper pontosan huszonkét évvel azután kezdődött el, hogy Fenyő Jánost szitává lőtték a budai Margit utcában.Bíróság elé kell állnia Gyárfásnak és Portiknak
A felbujtással vádolt Gyárfás Tamás meghallgatásával holnap megkezdődik az 1998-as Fenyő-gyilkosság büntetőpere. A vád több, mint félszáz tanút vonultat fel, hogy bebizonyítsa: a Nap Tv egykori tulajdonosa ölette meg korábbi ellenlábasát - írja a Magyar Hírlap.Dobrev Klára, Fenyő János, Popper Péter – Szavazzon 2019 hálózati emberére! Mottó: Vörös Polip
Pontosan ötven tényfeltáró cikk jelent meg 2019-ben a Hálózat rovatban. Van közülük olyan, amely a portál tíz legolvasottabb cikke közé tartozik. Például az az anyag, amely példátlan módon leleplezte Dobrev Klára hátterét, bemutatva, hogy az egész családja állambiztonsági-hálózati emberekből állt, és Klára asszony az Apró-Dobrev-klán modelljeként tökéletes példánya a vörös polip újgenerációs politikusainak. Nagyot szólt az a cikk is, amely a Videoton elnökének titokzatos haláláról szól, amely mögött a szovjeteket, a KGB-t sejteti. Fontos anyag az is, amely a „békepap” Popper Péter valódi, kegyetlen arcát mutatta be, de kutatói szempontból még érdekesebb az a cikksorozat, amely a nyáron indult, és a médiaátmentés titkos történetét mutatja be. Egy olyan társaságról van szó, amelybe beletartoztak újságírók-fotósok (Gyárfás Tamás, Fenyő János, Havas Henrik), amerikás magyar bűnözők (Bodnár György), reformkommunista politikusok (Virág elvtárs, Békesi László, Pozsgay Imre), bankárok és pénzemberek (Demján Sándor, Bartha Ferenc, Kovács Mihály, Csányi Sándor és mások). Gyakorlatilag ez a társaság döntötte el sokáig a választásokat is, könnyedén megbuktatta az MDF-t, és visszahozta az MSZP-t. MELYIK VOLT A LEGÉRDEKESEBB, LEGSZOMORÚBB, LEGMEGLEPŐBB? TESSÉK VÁLASZTANI!Együtt ül majd a vádlottak padján Gyárfás és Portik
Célszerűségi okokból egyesíti a Fenyő-gyilkosság felbujtói ellen indult büntetőügyeket a Fővárosi Törvényszék bírája, Póta Péter, így Portik Tamás és Gyárfás Tamás együtt ül majd a vádlottak padján - írja hétfői számában a Magyar Nemzet. Portik szerepét eredetileg külön eljárásban vizsgálták volna, ám mivel mindkét ügyet Póta Péter tárgyalja, az egyesítés teljesen megalapozott.Ajánljuk még

















