gyurcsány ferenc
Baloldali belháborút okozhat, hogy Gyurcsány az MSZP felszámolásába kezdett
Az MSZP elnöke, Tóth Bertalan hiába kelt ki amiatt, hogy két szocialista polgármester – Óbudáról Kiss László, és Pestszentlőrincről Szaniszló Sándor – is átigazolt a DK-hoz. Gyurcsány Ferencék, sőt, az MSZP egykori elnöke, Kovács László is arról beszélt: a folyamatnak várhatóan nincs vége. Kovács hozzátette, van aki szeretné, ha a két párt egyesülne, ami szerinte javítaná az esélyeiket – írta a Magyar Nemzet. A lapnak az MSZP elnöksége részéről egybehangzóan állították, hogy Varju László, a DK alelnöke, valamint Élő Norbert, a párt hegyvidéki önkormányzati képviselője keresi meg és próbálja átcsábítani a Gyurcsány-pártba a szocialista polgármestereket, önkormányzati politikusokat. Tóth Bertalan pártja szombaton kezdődő választmányi ülésen kezdeményezi az érintett kerületben az együttműködési keretek felülvizsgálatát, ami vélhetőleg nem erősíti a szivárványkoalíciókat. Tóth Bertalan Gyurcsány Ferencéknek is üzent, mondván, a közös ellenzéki politikát nem segíti, ha valaki az MSZP kifosztására építi személyzeti politikáját. Ez a közösség rendkívüli áldozatokat hozott az ellenzéki együttműködésért, de ennek most vége. Senki ne tekintse az MSZP-t a lábtörlőjének – hangsúlyozta Tóth.A FÖRI vezetőjeként az autósok megsarcolására adott utasítást Gyurcsány volt testőre
Az autósok megsarcolására adott utasítást a Fővárosi Rendészeti Igazgatóság vezetője, a Hír TV birtokába került felvételen Handl Tamás azt mondja, hogy háromszor több büntetést vár el alkalmazottaitól. Szerinte az nem teljesítmény, ha a közteresek csak három kerékbilincset raktak fel egy nap az autókra. Gyurcsány Ferenc egykori testőre azt is megjegyezte: a plusz bevételből a Főpolgármesteri Hivatal is kap.A munka hősei: kecskeméti önkormányzati képviselőt igazolt le újpesti köztisztviselőnek Déri, aki történetesen az alpolgármester volt barátnője
Újabb szomorú bizonyíték került elő arról, hogy az októberben a szivárványkoalíció kezére került Újpest immár menthetetlenül a haverok nettó kifizetőhelyévé vált: az önkormányzatnál köztisztviselőként segíti Déri Tibor polgármester munkáját Bodrozsán Alexandra, aki amúgy az őszi választáson Kecskeméten, a Szövetség a Hírös Városért Egyesület nevű momentumos fedőszervezet jelöltjeként szerzett mandátumot Petőfivárosban. A hölgy Újpesten a Déri által a kampányban sokat hangoztatott, de csak az egyenlőbbeknek biztosított ájrópai bérezésben részesül, négyszázezer forintos kezdő bérrel debütált a polgármesteri kabinetben. Megnyugtató ugyanakkor, hogy a titkos tanácsosnak nem kell immár ingáznia Budapest és Kecskemét között, ugyanis az önkormányzat nemrég egy hetvenegy négyzetméteres, második emeleti lakást utalt ki neki soron kívül a IV. kerületi István úton, néhány száz méterre a hivataltól. A történetbe csak a háttérmegállapodások ádáz hívei láthatják bele, hogy Bodrozsán Alexandra Déri Tiborhoz hasonlóan a Momentum tagja, a hölgy ezen kívül az LMP-s alpolgármester, Kanász-Nagy Máté volt barátnője.Mesterházy szerint szavazók és politikusok egymástól való elrablása veszélyezteti az ellenzéki együttműködést
Nagyon kell vigyázni egymásra, mert az MSZP támadás alatt áll - erről beszélt az ATV-ben Mesterházy Attila. A politikus annak kapcsán értékelte a Szocialista Párt és az ellenzék állapotát, hogy két fővárosi polgármesterük csütörtökön kilépett a pátból és átlépett Gyurcsány formációjába. Mesterházy bízik benne, hogy nem fogják több politikusukat elcsábítani, mert alapszabály, hogy egymástól nem rabolunk se szavazót, se politikust.Még a héten kezdeményezi a Gyurcsány elleni vagyonnyilatkozat-tételi eljárást a Fidesz kommunikációs igazgatója
Még a héten kezdeményezi a vagyonnyilatkozat-tételi eljárást Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnökkel, a DK elnökével szemben Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója az Országgyűlés mentelmi bizottságánál - értesült a Magyar Nemzet.MSZP: A két távozó polgármester cserbenhagyja közösségüket
Átlép két MSZP-s fővárosi kerületi polgármester a Demokratikus Koalícióba (DK) – erősítették meg az érintett pártok csütörtökön az MTI-nek. Az MSZP szerint a polgármesterek cserbenhagyták közösségüket, Gyurcsány Ferenc DK-elnök viszont pártja táborának bővülése miatt fejezte ki örömét.Gyurcsányék bevitték a kegyelemdöfést az MSZP-nek Budapesten
Gyurcsány és pártja folytatja a szocialisták felszalámizását, az Index információi szerint ugyanis két MSZP-s kerületi polgármester is csatlakozhat a napokban a DK frakciójához. Óbuda és Pestszentlőrinc ősszocialista polgármestereinek átcsábításával Gyurcsány Ferenc pártja jelentős befolyást szerezhet a fővárosi döntéshozatalban. Az MSZP tagságát meglepetésként érte a hír, főleg Kiss László óbudai polgármester átigazolása, aki egyelőre nem jelezte szándékát pártja felé. Ha azonban a találgatások igaznak bizonyulnak, a DK-é lesz a legnagyobb ellenzéki frakció a budapesti közgyűlésben, ezzel pedig Gyurcsány Ferenc pártja megkerülhetetlen erővé válna a baloldalon.Gyurcsány alaposan kitömi bizalmasait közpénzzel
Nagy üzlet a Demokratikus Koalíció megjelenéseit koordinálni a közösségi médiában – derült ki párt nyilvánosságra került szerződéseiből. Három cég összesen százmillió forint értékben kapott megbízást a DK-tól ilyen és ehhez hasonló feladatokra, a számlát közpénzből, az Országgyűlés Hivatala által biztosított éves keretből állták. A kedvezményezettek között felbukkan Ficsor Ádám egykori titokminiszter és Dessewffy Tibor, Gyurcsány évtizedes szövetségesei, írja a Magyar Nemzet.Ajánljuk még

















