gyurcsány ferenc
Gyurcsány egységbe szervezné a baloldali pártokat
Egységbe szervezné a baloldali pártokat Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke, s ezzel a pártszövetséggel indulna a Fidesz ellen - mondta Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Csoport igazgatója hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.Hollik: Gyurcsány évértékelőjében egyértelművé tette, ő a balliberális oldal valódi vezetője
Gyurcsány Ferenc évértékelőjében újra egyértelművé tette, hogy ő a balliberális oldal valódi vezetője - közölte a Fidesz kommunikációs igazgatója vasárnap a Demokratikus Koalíció elnökének évértékelőjére reagálva.Mémek és féligazságok: évet értékelt Gyurcsány Ferenc - Kitüntetés Vásárhelyi Máriának (PS-videó)
Már az elején megadta az alaphangot vasárnap délutáni évértékelőjének Gyurcsány Ferenc, hiszen az ilyenkor szokásos Himnusz helyett az Örömódával kezdődött a DK elnökének évértékelője, érzékeltetve a párt politikai prioritásainak sorrendjét. Az érthetetlen módon a Magyar Köztársaság miniszterelnökeként felkonferált Gyurcsány Ferenc múlt heti szavait megismételve, ismét elsiratta a magyar demokráciát, amelynek múlását nemcsak gondosan saját szája íze szerint összeválogatott grafikonokkal, de a nyugdíjas átlagéletkorú közönsége számára darabosan érthető mémekkel is "alátámasztotta". A bukott kormányfő szerint, az elmúlt években a haza tönkrement olyannyira, hogy szerinte jelenleg rosszabb Magyarországon élni, mint akár saját miniszterelnöksége, vagy a szocializmus alatt volt. De nemcsak "a hazát" siratta el, igyekezett saját pártját is az áldozat szerepébe hozni, ami legalábbis véleményes húzás, gondoljunk csak Gréczy szexuális zaklatási ügyére, Czeglédy Csaba sorozatos bírósági ügyeire, vagy a jogerősen elítélt, mentelmi jogától megfosztott Varju Lászlóra. Vagy persze Niedermüller Péterre, aki központi szerepet kapott Gyurcsány beszédében. Őt azzal próbálta mentesíteni kijelentése súlya alól, hogy kifejtette, valójában a Fidesz kirekesztő mindenkivel szemben, aki nem "közéjük tartozik". Az elsőre zavarosnak tűnő, mintegy egy órás beszéd végül aligha meglepő konklúzióra futott ki: szeretné ha az ellenzéki tábor összefogna és megvédené egymást, legyen szó bármilyen "fideszes támadásról". Ez pedig nem meglepő egy olyan párt elnökétől, aki Czeglédykkel, Niedermüllerekkel és Gréczykkel próbál meg kormányalkotó tényezővé válni. Hogy milyen egyéb "magvas" gondolatokat osztott meg híveivel Gyurcsány Ferenc, kiderül videós összeállításunkból.Gyurcsány YouTube-csatornáját is törölték
Ezt a fiókot megszüntettük, mert harmadik felektől több alkalommal szerzői jog megsértésére vonatkozó panaszt kaptunk a felhasználó által közzétett anyaggal kapcsolatban - olvasható a videómegosztó portál indoklásában, miért is tűnhetett el a Demokratikus Koalíció vezérének csatornája a videómegosztó portálról .Böröcz: Gyurcsány bukása után mindenki azt remélte, önkritikát gyakorol, és szakmát vált
Gyurcsány Ferenc 2009-es bukása után "minden jó érzésű ember arra számított", hogy ámokfutása után önkritikát gyakorol, és szakmát vált - nyilatkozta vasárnapi sajtótájékoztatóján Böröcz László. Mint a fideszes országgyűlési képviselő hozzátette, "mi se gondoltuk, hogy 2020-ban Gyurcsány Ferenc lesz újra a baloldal vezére, ő irányítja majd újra a baloldali pártokat, értékeli a baloldali pártok tevékenységét". Ismert a Demokratikus koalíció vezére vasárnap délután tartja évértékelőjét, amelyről portálunk is hírt ad.Nacsa Lőrinc: Gyurcsány rablóprivatizációból lett milliárdos, az állami vagyon 2010 óta nő
Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, a DK elnöke korábban rablóprivatizációt folytatott és ő maga is azon lett milliárdos – mondta Nacsa Lőrinc kereszténydemokrata országgyűlési képviselő szombati, budapesti sajtótájékoztatóján, a kabinet által pénteken közölt adatokra hivatkozva.Jakab Péter összezavarodott, amikor a Gyurcsány által a jobbikosok nyakába akasztott pórázról kérdeztük
Szürreális sajtótájékoztatón ecsetelte a demagógia veszélyességét és a cselekvés hasznosságát a demagóg Jakab Péter. A vasműben dolgozók fáradtságáról, az egyről a kettőre nem jutó magyar melósokról és Orbán dollármilliárdos oligarcháiról szónokló új Jobbik-elnök, láthatóan nyomot szeretne hagyni az utókor számára, azonban az, aki a sajtótájékoztató összes kérdése közül egyre sem ad valódi választ, csak mellébeszél, abból nehezen nézhető ki a cselekvés. A PestiSrácok.hu Gyurcsány Ferenc és a DK dunaújvárosi látogatásairól érdeklődött, valamint arról, hogy nem tartja-e rövid pórázon a szemkilövető DK-elnök Jakab Péterék csapatát, hiszen ismert, hogy a jobbikos vezetésű városházán egymásnak adják a kilincset a DK komisszárjai, sőt a fővezér, Gyurcsány Ferenc is tiszteletét tette. Jakab Péter "válaszában" autonóm személyiségekről, a helyi és az országos politika szétválasztásáról és tisztességes, rátermett jobbikos jelöltekről beszélt. Megpróbáltunk ismételten rákérdezni, hogy van-e bármilyen nyomásgyakorlás Gyurcsányék részéről a Jobbikra, de sok sikerrel nem jártunk. Jobbikos sajtótájékoztató, 2020.Niedermüller kereszténygyalázása – A Legfőbb Ügyészségen tett feljelentést a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (Videó!)
Közösség tagja elleni erőszak, illetve közösség elleni uszítás alapos gyanúja miatt feljelentést tett a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) a Legfőbb Ügyészségen Niedermüller Péter kijelentései miatt – tudta meg a PestiSrácok.hu. Mint emlékezetes, Erzsébetváros DK-s polgármestere két hete az ATV egyik műsorában rémisztő képződménynek nevezte a fehér, keresztény, heteroszexuális embereket. Mint arról portálunk beszámolt, az elhangzottak miatt csütörtökön több ezren követelték Niedermüller lemondását, és a közéletből távozását a VII. kerületi polgármesteri hivatal előtt. A helyszínről közvetítő stábunknak nyilatkozó résztvevők szerint a magyaroknak elegük van abból, hogy baloldali megmondóemberek rendszeresen lepatkányozzák, hitükben megsértsék, kirekesszék őket. Gyurcsány Ferenc pénteken aztán olajat öntött a parázsra, és azzal figurázta ki az egy nappal korábbi demonstrációt, hogy felszólította a keresztényeket: imádkozzanak együtt a megtévedt Péter testvérükért. Nem túl nagy meglepetésre az úgynevezett jogvédők, élükön a Helsinki Bizottsággal ezúttal sem hozta izgalomba a keresztények újabb, tömeges meggyalázása, Niedermüller botrányos mondatai nem érték el ingerküszöbüket, úgy mint a Gyöngyöspatán vélelmezett, a cigányokat állítólag hátrányos helyzetbe hozó szegregáció ügye. Amelynek kárvallottjai a valóságban a településen élő magyarok, és a közösségi együttélés alapelveit betartani igyekező roma családok.Orbánt csak a lóvé érdekli…?
Nyilvánosságra kerültek a politikusok vagyonnyilatkozatai. Meglepő módon – ja, nem – ezen csámcsog nemcsak a sajtó, de úgy nagyjából mindenki, akinek amúgy is véleménye van a világról, meg az is, akinek amúgy nincs. Természetesen mindenki a maga beállítottságának megfelelően foglalkozik a kérdéssel, emel ki bizonyos elemeket. A kormánypárti sajtó Gyurcsány Ferenc továbbra is feltartóztathatatlan vagyongyarapodását firtatja, Hadházy Ákos költséges hobbijának (magánrepülőzés) fedezetét keresi és nem találja, vagy a jobbikos Steinmetz Ádám több, mint 60 db ingatlanát ecseteli. Az orbanofób – bocsánat, független – sajtó ezzel szemben Orbán Viktor megtakarításainak felélésén, Rogán Antal vagyontárgyainak értékesítésén, Lázár János anyagi helyzetén, stb. rugózik.Ajánljuk még

















