haderőfejlesztés
Magyarország már nem "biztonsági potyautasa" a NATO-nak
Magyarország már nem "biztonsági potyautasa" az Észak-Atlanti Szövetségnek, hanem a 2016-ban indított honvédelmi- és haderőfejlesztési programnak köszönhetően kiszámítható, vállalásait pontosan teljesítő NATO-tagország – írta szerdai számában a Magyar Nemzet.Formaruhában úsznak, búvárkodnak, de a szárazföldön is kemény kiképzést kapnak a honvédkadétok
A honvédkadét-képzés színes spektrumot kínál a honvédelem iránt elkötelezett diákok számára. Nem csupán speciális kézitusa-oktatást, de vízi jártasságot is biztosítanak számukra, amiben egy speciális búvárgyakorlatok végrehajtására szakosodott formáció segíti őket. A program mentora Veress Vilmos had- és biztonságtechnikai mérnök, a Magyar Tartalékosok Szövetsége fővárosi szervezetének alelnöke, aki a PestiSrácok.hu-nak azt mondta: olyan szervezetekkel dolgoznak együtt, akik elkötelezettek a honvédelem, a honvédelmi nevelés iránt. A kadétok a vízi jártassági gyakorlat alatt formaruhában, bakancsban merülnek, a szárazföldi felkészülést pedig az amerikai haditengerészet tornaprogramja alapján állították össze számukra.Vadai kiborult, hogy a magyar katonák újra a társadalom megbecsült tagjai lehetnek
Vadai Ágnes képtelen elviselni a tudatot, hogy a magyar honvédek ismét a társadalom megbecsült tagjaivá emelkedtek, hogy a haderőfejlesztés révén a térség meghatározó katonai erejévé nőhetjük ki magunkat, és hogy "merünk nem kicsik lenni". A DK-s képviselőnő habzó szájjal írt keddi közleményében azért kritizálja a Honvédséget, mert néhány magasrangú tiszt meg mert jelenni a miniszterelnök évértékelőjén. Vadain kívül senki nem érti, miért is aggályos ez, arra azonban érdemes lenne emlékeztetni a DK-s politikust, hogy szektapárti vezére országlása idején úgy lezüllesztette a honvédséget, hogy tüzérségünk sem volt, a tankokat meg szétosztogatta az iraki hadseregnek...Németh Szilárd helyretette az ellenzéket és a balliberális gittegyletet a Hír TV-ben
Az Irakban szolgálatot teljesítő magyar katonák biztonságáért a kormány, a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség mindent megtesz – hívta fel a figyelmet Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára a Hír TV Magyarország élőben című műsorának szerdai adásában annak apropóján, hogy Irán támadást intézett két amerikai bázis ellen Irakban, amelyben magyar katonák nem sérültek meg. A politikus közlése szerint a honvédség és a szaktárca a magyar katonák biztonsága érdekében megtette a szükséges lépéseket, és minden lehetséges forgatókönyvre felkészült. A kormánypárti képviselő a témával kapcsolatban élesen kritizálta, hogy a magyar honvédek biztonságának ügyét az ellenzék belpolitikai csatározásra akarja felhasználni.Az ország megvédése a Magyar Honvédség alkotmányos feladata – Osztrák hadiipari céget vásárolt a magyar állam
Bő kilenc éve a polgári kormány egy lényegében lefegyverzett honvédséget örökölt meg, mára viszont nemcsak a lemaradást sikerült több területen behozni, de a magyar állam megjelent a nemzetközi porondon is: most Ausztriában vásárol nagy múltú, aknavetőket gyártó üzemet, a közelmúltban pedig együttműködést kötött az Airbusszal és egy cseh céggel. Az előbbi részeként a francia—német hadiipari óriás helikoptereihez gyártunk mozgóalkatrészeket, az utóbbinak köszönhetően Európa egyik legmodernebb kézifegyvergyára működhet Kiskunfélegyházán – derült ki a haderő- és hadiipari fejlesztéseket koordináló kormánybiztos, Maróth Gáspár a Magyar Nemzetnek adott exkluzív interjújából.Montenegrói védelmi miniszter: Sokat tanulhatunk Magyarországtól
Magyarország és Montenegró hasonlóan látja mind a térség, mind a világ biztonsági kérdéseit - emelte ki Benkő Tibor honvédelmi miniszter Montenegró védelmi miniszterével kedden, Budapesten tartott tanácskozása után.Honvédelmi szakértő a PS-nek: Komoly ország nem létezhet komoly hadsereg nélkül
A napokban Orbán Viktor az amerikai külügyminiszterrel tárgyalt Budapesten. A felek megállapodtak az 1997-ben kötött közös védelmi együttműködési megállapodás megújításában, de amerikai fegyverek vásárlásáról is szó volt. A megállapodásokról, a nemzeti érdekekről és a világpiaci helyzetről Orbán Viktor interjút adott a Figyelőnek, ebben pedig kifejtette: bár fontosnak tartja a NATO-t, de nem gondolja, hogy Magyarország katonai biztonságát a NATO-ra lehetne alapozni. A kijelentéssel kapcsolatban az ellenzéki sajtó azonnal a szövetségből való kilépést vizionálta, miközben erről szó sincs, sőt! Portálunk Mihályi Attila honvédelmi tanácsadó segítségét kérte, hogy megfejtsük, mi is történik “haderőfejlesztés” címszó alatt. A szakértő kifejtette: teljesen logikus és ésszerű, amit az Orbán-kormány a beszerzésekkel csinál, hiszen komoly ország nem létezhet komoly hadsereg nélkül.Orbán Viktor: Sikerült úgy megállapodni, hogy a magyar szuverenitás érintetlen maradjon
Budapesten járt Mike Pompeo, aki nagyon fontos megbeszéléseket folytatott Orbán Viktorral. A védelempolitikai megállapodások mellett kijelenthetjük, hogy a tárgyalások sikeresek voltak, hiszen látványosan javult a két ország kapcsolata, és Donald Trump évértékelőjét hallgatva az is világossá vált, hogy Orbán Viktor és az amerikai elnök céljai egybevágnak. A megállapodásokról, a nemzeti érdekekről és a világpiaci helyzetről Orbán Viktor interjút adott a Figyelőnek. A miniszterelnök kifejtette: Magyarország és az Egyesül Államok érdekei bizonyos területeken fedik egymást. Orbán Viktor szerint a közép-hatótávolságú légvédelmi rendszerre azért van szükség, mert ennek beszerzése után Magyarországnak jelentős katonai ütőereje lesz, és bármilyen irányból érkező támadást saját erőből ki tud védeni.Németh Szilárd: Az új nemzeti katonai stratégia alapján akár több ezer katonát tudunk majd a határra küldeni
A Zrínyi 2026 honvédelmi és haderő-fejlesztési program során olyan szerződéseket kell kötni, amelyek egyszerre szolgálják az ország gazdasági és katonai érdekeit - mondta a Magyar Nemzetnek adott interjúban Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára. Kiemelte azt is, hogy idén az új Nemzeti biztonsági stratégiáról és a Nemzeti katonai stratégiáról is dönthet az Országgyűlés, míg ha a helyzet azt kívánja, akkor több ezer katonát tudnak azonnal a határra vezényelni.Ajánljuk még

















