hír tv
Új csúcson a Hír TV-s Keménymag - Többen nézik Dezsét, mint a Karácsony-Kálmán Olga meccset
Tarolt a Keménymag, a Hír TV kibeszélő műsora: kedd este 142 ezren voltak kíváncsiak arra, hogy Dezse Balázs kollégánknak sikerült-e megszerezni az első ajánlását az ellenzéki főpolgármesteri versenyen, nem mástól, mint Gyurcsány Ferenctől. Úgy tűnik, mostanában jóval többen kíváncsiak a Hír TV műsoraira, mint az ellenzéki roncsderbikre, hiszen ahogy portálunk korábban beszámolt róla, a Bayer Show legutóbbi adásának volt olyan perce, amikor a politikai showműsort 191 ezren nézték, de pénteken a Troll is nagy sikerrel ment a csatornán, hiszen 3,1 százalékos közönségaránnyal futott a teljes, felnőtt lakosság tekintetében. Sajtóklub: A Hősök terén Orbán Viktor kimondta, ami az ország nyelvén volt
Harminc éve temették újra Magyarországon Nagy Imrét és mártírtársait. A Hír TV Sajtóklub című vitaműsorában szó volt arról is, mit mondott Bayer Zsolt édesapja, amikor megtudta, hogy fia 1988 márciusában több társával együtt megalapította a Fideszt. Szóba került ezen felül Hadházy Ákos aláírásgyűjtése, illetve az, hogy vajon mi lett a szignók sorsa. Bayer Zsolt műsorvezető állandó vendégeivel, Huth Gergellyel, a Pestisrácok.hu főszerkesztőjével, Szentesi Zöldi Lászlóval, a Magyar Demokrata főmunkatársával és Bencsik Andrással, a Magyar Demokrata főszerkesztőjével felidézték a rendszerváltozás személyesebb vonatkozásait is. Ajánljuk még
Ha már csak tényleg mi importálunk az oroszoktól, azonnal lépünk!
Bayer Zsolt: A hernyó vallomása
"Én soha nem leszek a másik oldalon. Ez a családom, ez a kötődésem, ez a szocializációm" - mondta Magyar Péter a Fideszről. Szijjártó Péternek megint oda kellett lépni az ukrán külügyminiszter provokációja után
Kijev hisztirohamot kapott, mert nem terjeszthetik nálunk a hazugságaikat
Az ukránok úgy döntöttek, hogy csak az beszélhet róluk, aki azt mondja, amit ők. Ennek fényében be is tiltották a magyar sajtó értelmesebb részének elérését, azátn, amikor a cenzúrára megérkezett a mi válaszunk is, akkor Kijev egy hangos hisztirohammal összeomlott.