hódmezővásárhelyi kórház
Márki-Zay Péter kapzsiságával a helyi kórházfejlesztést sodorja bajba
Irreálisan magas összeget kér Márki-Zay Péter közterülethasználati díj jogcímén attól a vállalkozástól, amely a helyi kórházfejlesztésen dolgozik és az építkezés alatt egy kisebb, a kórház mellett lévő területet használ. Egy helyi kormánypárti képviselő ezért arra kérte az ellenzéki polgármestert a hódmezővásárhelyi közgyűlés véleményező ülésén, hogy engedje el a 136 millió forintos területhasználati díjat, hiszen az a város lakóinak az érdeke, hogy a kórház fejlődjön, ez a magas összeg viszont ennek útjában állhat. A polgármester kapzsiságát viszont jól mutatja, hogy nem enged a kérésnek, mondván: abban a helyzetben, amiben most a város van, nem tud lemondani egyes bevételekről. Márki-Zay épp nem ért rá, amikor rágalmairól kérdezte volna a bíróság (PS-videó!)
Nem jelent meg polgári peres eljárásának pénteki kezdetén a Szegedi Törvényszéken Márki-Zay Péter. A hódmezővásárhelyi polgármestert azért perelte be a helyi kórház, mert a tavaszi országgyűlési választás kampányában olyan kijelentéseket tett nyilvánosan, hogy a gyógyintézményben – annak szakmai állapota miatt – életveszélyben vannak az ott kezelt betegek. A botrányos megnyilvánulásaival az országos politika mezőnyébe igyekvő Márki-Zay tanúkkal igyekszik alátámasztani állításait, utóbbiak közül kettőt pénteken meghallgatott a bíróság. A beszámolók alapján a kép árnyaltabb lett: a két, a polgármester kijelentései szerint ellátatlanul maradt férfiról kiderült, hogy kezelték őket a kórházban, egyikük – akit súlyos állapotban vettek fel oda – pedig saját felelősségére távozott onnan, és nem vetette alá magát a javasolt terápiának. A bíróság egy harmadik embert is beidézett péntekre, akinek állításaira alapozva Márki-Zay kijelentette, hogy a hódmezővásárhelyi kórházban uralkodó állapotok miatt halt meg egy középkorú nő és egy kisbaba, de a tanú a polgármesterhez hasonlóan nem jelent meg a tárgyaláson. Az ügy számos érdekessége közül talán az a leginkább számottevő, hogy Márki-Zay úgy tett súlyos kijelentéseket az általa vezetett város kórházáról, hogy közben orvostanhallgató lánya ott töltötte rezidensi gyakorlatát.