homofóbia
Deutsch Tamás: Aki Gyurcsányt támogatja, a rasszizmust és az antiszemitizmust támogatja! – És Jourováék?
A magyar baloldal vezére, az európai baloldal első számú magyarországi szövetségese, Gyurcsány Ferenc nyíltan antiszemita, rasszista és fajvédő nézeteket valló politikussal kötött választási szövetséget – mutatott rá Katarina Barley európai parlamenti alelnöknek, Věra Jourová bizottsági alelnöknek, Michael Roth német külügyi államtitkárnak, valamint Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszternek címzett nyílt levelében Deutsch Tamás.Deutsch Tamás szerint Gyurcsányék azzal, hogy neonáci jelöltet támogatnak, elfogadhatóvá teszi ezeket a gyűlöletkeltő eszméket
Gyurcsány, amikor nyíltan antiszemita, rasszista kijelentéseket tevő szereplőkkel köt politikai szövetséget, elfogadhatóvá teszi ezeket a gyűlöletkeltő eszméket – jelentette ki a Mediaworks Hírcentrumának a Fidesz EP-delegációjának vezetője. Deutsch Tamás kitért arra is, hogy nem látjuk most sehol a liberálisok összes megélhetési rettegőjét, példaként említve a volt SZDSZ-es holdudvart, Vásárhelyi Máriát, Radnóti Sándort vagy épp Magyar Bálintot, pedig épp annak lehetünk szemtanúi, ahogyan Gyurcsány azon dolgozik, hogy antiszemita és rasszista jobbikosokat juttasson az Országgyűlésbe.Dalt írt egy San Franciscó-i melegkórus: átváltoztatjuk a gyermekeiteket (Videó)
Július 1-jén egy San Franciscó-i melegkórus tagjai úgy döntöttek, megmutatják a „homofób” közösségnek, hogy velük nem érdemes szórakozni: dalban üzenték meg a világnak, hogy ha bárki azt hiszi, hogy a meleglobbi a gyermekekre pályázik, akkor igaza van. We convert your children (Átváltoztatjuk a gyermekedet) című daluk a YouTube-on Üzenet a meleg közösségtől címmel elérhető.Egymásnak feszült Ferenc pápa és az olasz baloldal
Minden aggodalmat meg kell hallgatni, minden kételyt el kell oszlatni, de egy szuverén parlament előjogaiba külföldieknek beleszólni nem lehet – mondta június végén Ferenc pápa tiltakozására Alessandro Zan olasz melegaktivista, a Demokrata Párt (Pd) alsóházi képviselője, az olasz homotranszfóbia-törvény vagy Zan-javaslat előterjesztője. Kijelentése azért is különös, mert a tavaly novemberi magyar alkotmánymódosítás és a júniusi pedofiltörvény kapcsán a külföldi beleszólásra még egészen máshogy tekintett.Vállaltan homoszexuális német politikus állt ki a magyar pedofiltörvény mellett (VIDEÓ)
Orbán Viktor a határok lezárásával és az iszlám világ Európába áramlásának mérséklésével sokkal többet tett Németország és Európa szexuális sokszínűségéért, mint az LMBTQ-aktivisták és lobbiszervezetek – állította felszólalásában egy vállaltan homoszexuális német tartományi képviselő. Sven Tritschler kiemelte: ő másokkal ellentétben elolvasta a magyar pedofiltörvényt, és abban semmilyen homofób utalás nincs.Az olasz kormányfő arra inti a Vatikánt, hogy ne avatkozzon bele a homofóbia elleni törvénytervezet vitájába
Mario Draghi olasz kormányfő arra intette a Vatikánt szerdán, hogy ne avatkozzon bele a homofóbia elleni törvénytervezet parlamenti vitájába, mert Olaszország világi állam.„Homofób” vezetésű lapban szidja egy transznő a kormányt az LMBTQ-„felvilágosítás” megfúrása miatt
Érdekes jelenségre bukkantunk az egyik ellenzéki médium hasábjain. A 444.hu-n ugyanis megjelent egy iromány a Szabadnem-blog szerzőjétől – aki saját bevallása szerint transzszexuális –, amelyben hosszasan panaszkodik arról, hogy a kormány a pedofiltörvénnyel az ő LMBTQ-aktivista „munkájukat” is ellehetleníti. A szerző a kormányt fasiztázza és cinkosnak titulálja mindazokat, akik nem emelik fel a szavukat az „elnyomás” ellen. Mindeközben elfelejti azt, hogy a 444.hu főszerkesztője, Uj Péter, aki helyet adott a gyűlölettől fröcsögő cikknek, maga is sikeresen keverte már magát homofóbia gyanújába. Habár a melegek és a transzok manapság már össze vannak veszve. De hát ennek pont ez a célja: ezt nem érteni kell, hanem bele kell csak törődni.Az Európa Tanács már megint a melegek jogaiért aggódik
A homofóbia, a szexuális kisebbségeket érő hátrányos megkülönböztetés mély gyökeret vert Európában, a társadalmi hozzáállás lassan változik – közölte az Európa Tanács főtitkára hétfőn, a szexuális kisebbségek hátrányos megkülönböztetése elleni küzdelem világnapja alkalmából közzétett közleményében.„B.zik, uberb.zik, b.zis” – Uj Péter újabb levele landolt A Riporternél, a 444 főszerkesztője nemcsak antiszemita, hanem homofób is
Uj Péter még az Index főszerkesztőjeként több üzenetet is írt olyan tárgyal, hogy „b.zik”, „az uberb.zik”, illetve „legközelebb róluk legyen b.zis animáció”. Az Index egykori első embere szerint a Critical Mass biciklis demonstráció résztvevői „b.zik”. Emellett Uj a rendkívül feszült helyzetet eredményező olaszliszkai lincselés után két nappal kollégáinak küldött levelében buzizott, illetve cigányozott.Ajánljuk még