honi felderítés
Ha elfelejtjük, végleg elveszik – Honi felderítés (Videó)
Magyar sérelmeket és igényeket szoktunk emlegetni Trianon kapcsán, de még ezekből is rendre kifelejtődik a hajdani Magyar Királyság egyik legvirágzóbb és leggazdagabb része, amely a középkorban az országunk legmegbecsültebb borait szolgáltatta: Szerém. Jogilag Trianonban szakították le teljesen az országunkról ezt a pazar adottságú és hányattatott sorsú területet, ám a magyar részről elvesztése egy hosszabb folyamat fájdalmas eredménye. Az Árpád-kori bizánci–magyar határháborúk lecsengése után felvirágzott vármegyére az oszmán törökök megjelenésével köszöntött az újabb nehéz korszak. Már a török hódítás előtt is frontterületté vált és sokat szenvedett, utána pedig évtizedek alatt elszerbesedett a betelepülés, illetve az eredeti magyar lakosság elmenekülése miatt. Mégis a horvátok szerezték meg előbb, és a gazdag terület iránti szerb vágyakozás csak nagy sokára, több, mint négy évszázad múltán vált teljes egészében valóra. Nekünk viszont az a feladatunk, hogy ennyi idő után is számon tartsuk országunk eme egykori ékkövét, ahol fogyatkozóban vannak a magyarok, de még mindig vannak hírmondóink a Tarcal-hegység lábánál. A környék kiváló ismerője, a Szerém történetét könyvben is feldolgozó Hetzmann Róbert beszélt a magyarok többségének is ismeretlen, elesett bástyáról. A Magyar Királyság fő katonanépe – Honi felderítés (Videó)
Ha visszamehetnénk a középkori Magyar Királyságba, a határai mentén, a legtöbb helyen székely lövőket találnánk. Ezek a hagyományos lovasíjász harcmodort űző katonák őrizték az országot a kisebb betörések ellen, és az ő dolguk volt lassítani a nagy támadásokat, miközben a király hírét vette a veszélynek. A nemesekhez hasonlóan a vérükkel adózó székelyek azonban nemcsak a határokat védték az Őrvidéktől Kézdiszékig és a Morvától Baranyáig, hanem számosan ott voltak a mindenkori magyar királyok hadseregében a testőrségben, az ellenséget bekerítő, az utánpótlását zavaró, felderítő, illetve kémelhárító könnyűlovasként. A tevékenységük jóval szerteágazóbb volt, mint amit a romantikus emlékezet számon tart, hiszen különleges katonai feladatokat is rájuk bíztak időnként, akár ostromoknál is. A középkor során végig meghatározó katonanép hadakozását, határvédelmi fortélyait és hadtörténetét Sashalmi-Fekete Tamás történész mutatta be. A római Pannonia sorsa a hunoktól a magyarokig – Honi felderítés (Videó)
Néhol térdig érő, de zömmel inkább a föld alá temetett falcsonkok maradtak ránk a római korból – na meg egy név, amely sokkal többet jelent nekünk, magyaroknak, mint a többi korabeli provincia: Pannónia. Mi történt ezzel a területtel a római uralom szertefoszlásakor, amikor germánok, hunok, aztán megint germánok masíroztak rajta, majd az avarok vették birtokba? Mekkora pusztítás érte, hogyan enyészett el az egykori római élet itt, és mit láthattak még az épületekből városokból, gazdaságból a X. századi magyarok, amikor az államuk végleg megtelepedett itt? Fehér Bence klasszika filológus–történésszel néztük át a folyamatot, ahogy egy latin földrajzi név a magyarok országaként épült be a nemzettudatunkba. Nem múzeumi tárgy, hanem maga az ország és népe – Honi felderítés (Videó)
Mikor és hol készítették? Egyszerre készült, vagy két külön részből állították össze? Melyik királyunk kapta és kitől? Ezeket a tárgyszerű kérdéseket szoktuk nyomozni a Szent Koronával kapcsolatban, és közben hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy ez nemcsak valami múltbéli tárgy, hanem a jelenben is létezik, ráadásul a magyarság legfontosabb jelképe. Megtestesíti az országunkat és annak népét, és így jóval több, mint egy tárgy. Ez csaknem egy évezreden át teljesen világos volt a magyarság számára, és a Szent Korona tiszteletét nem tartották sem túl elvontnak, sem értelmetlennek. Csak a királyság megbuktatása és a kommunizmus tudta elhalványítani, ám a Szent Korona továbbra is a mi történelmi örökségünk, amelyre vigyáznunk kell, de működtetnünk is, ahogy korábban tettük. Különleges jelképünk történetéről, nemzeti, kulturális és népművészeti jelentőségéről Limbacher Gábor néprajzkutató beszélt. A vadkapitalizmusból vissza a teremtett emberhez – Honi felderítés (Videó)
Mások számára jól látható erkölcsösség és megzabolázott vágyak – ez, a protestáns vidékekre jellemző viselkedéskultúra ágyazott meg a tőke diadalának. A protestánsok hite szerint nem a saját kezükben van az üdvözülésük, ezért evilági jeleket, bizonyságokat kerestek a kiválasztottságukra, amit a jómódban, a visszafogottságban és az erkölcsösségben láttak meg. Ez szülte meg a protestáns etikával fémjelzett, tőkefelhalmozást eredményező korai kapitalizmust. A felvilágosodás szellemisége aztán ebbe a képletbe oltotta bele a materializmust, azaz a vágyak korlátlan kielégítését, kialakítva a modern kapitalizmus eszmei kereteit. Ezzel párhuzamosan az ipari forradalom vívmányai is fokozták a tőkekoncentrációt, a XIX. századra durván felborult a pénztőke, illetve a földbirtok, a munka és a tudástőke közötti korábbi egyensúly, és előbbi egyre inkább a kis egzisztenciák fejére nőtt. A nagytőke befolyásához képest eltörpült a földé, a munkaerőé és a tudásé. A kapitalizmus káros hatásainak kivédése végett jött létre a keresztényszocializmus, amely az emberi méltóságot, a társadalmi igazságosságot, a társadalmi rétegek egymásra utaltságában gyökerező szolidaritást és a család intézményét segítő szubszidiaritást hirdeti katolikus alapon. A sokak számára ismeretlen, ám ma is időszerű üzeneteket hordozó politikai irányzat előzményeiről és részleteiről Kovács Kálmán Árpád történész beszélt. Petőfi terjesztette el az osztrák hazugságot – Honi felderítés (Videó)
Majd elfeledtem győri vitézségtek. / Mikor emeltek már emlékszobort / A sok hős lábnak, mely ott úgy futott? – republikánus felbuzdultságában így gúnyolódott Petőfi a győri csatában vesztes magyar nemeseken. Ironikus, hogy a vereség felelősségét a magyarokra kenő osztrák hazudozást éppen az osztrákokat finoman szólva nem kedvelő költőnk terjesztette el. Valójában ez a történet jóval a magyar nemesi felkelők – pontosabban inszurgensek – fölött dőlt el: I. Ferenc császár és király belement egy megnyerhetetlen háborúba a franciák ellen, Laval Nugent osztrák vezérkari főnök benézte az erőviszonyokat és csatát javasolt a túlerő ellen, a parancsnok, Habsburg János főherceg pedig végzetes hibákat vétett a csatában. Az osztrák–magyar reguláris had a kiképzetlen magyar területvédelmi erőkkel, az inszurgensekkel kiegészülve is alig-alig érte el a franciák létszámát. Mozgósításból és logisztikából kiválóan vizsgáztunk, ám a mai fogalmaink szerint afféle nemzeti gárdának megfelelő nemesi felkelésünk ugyanúgy esélytelen volt az akkori világ legjobb hadserege ellen, ahogy a császári–királyi hadsereg. János főherceg azonban első ijedtében gyorsan a magyar inszurgensekre kente a vereséget, ez a legenda pedig azóta is mérgezi a magyar önértékelést. Nagy-Luttenberger István történésszel tisztáztuk, hogy kiknek a lelkén száradt a vereség. Történelmietlen ellentét – Honi felderítés (Videó)
Gazdagon el vagyunk látva történelmi konfliktusokkal a szomszédainkkal szemben. A Trianonban kicsúcsosodott feszültségek nem az első világháborúban születtek, hanem jóval régebbről erednek. Amikor elszakították az országunk kétharmadát, akkor a csehek és a románok már bő egy évszázada, a szerbek pedig évszázadok óta dolgoztak ezen a törekvésükön. Az elcsatolósdiba azonban belekeveredett egy olyan népcsoport, amellyel azelőtt soha nem volt semmilyen gondunk. A tótok a történelmi Magyarország határain belül alakultak ki a középkorban beköltözött cseh, morva, lengyel és ruszin telepesekből. Szabadon használhatták a különböző nyelvjárásaikat, nem bántották őket a nemzetiségük miatt, a Magyarországhoz tartozásuk pedig sosem kérdőjeleződött meg bennük. Csupán nacionalista értelmiségi csoportosulások ügyködtek az egységes nemzetté formálásukon és a magyarokkal való szembefordításukon a XIX. század elejétől, ami azonban Magyarország keretein belül még a komoly cseh hátszéllel sem tudta megérinteni a tót lakosság tömegeit. Hogy lehetett mindezt annyira elrontani, ahogy a XX. században láttuk? Így kell-e lennie, és van-e kiút a szlovák–magyar ellentétekből? Szász Péter történésszel jártunk az ügy végére. Így tartottuk meg Sopront Trianon után – Honi felderítés (Videó)
Ha van a hullarablásnak minősített esete, akkor az Ausztria első világháború végi viselkedése Magyarországgal szemben. Már a dualizmus idején, sőt a középkor óta fájt egyes bécsi körök szíve a nyugati határvidékünkre, illetve annak bizonyos részeire, városaira. Ausztria minket is magával rántott az első világháborús vereségbe, majd a fegyverszünet után egyből benyújtotta igényét Vas, Sopron, Moson és Pozsony vármegyék nyugati szélére, amely német többségű vidékké vált az évszázadok alatt, ám ezer éve Magyarország részét képezte. A trianoni békekonferencia természetesen meg is ítélte nekik, ám ez volt az a hely, ahol Magyarország a sarkára tudott állni a szintén megvert, és érdemi hadsereg nélkül maradt Ausztriával szemben. Minden lehetséges trükköt bevetettünk, amelyek csúcsa az ország minden részéből idesereglett több ezernyi háborús veteránból létrejött szabadcsapatok, a Rongyos Gárda által kirobbantott nyugat-magyarországi felkelés volt. A hadviselt, tapasztalt tisztikar és legénység kisháborús módszerekkel ügyesen tartotta meg az ellenőrzést a terület fölött egészen 1921 végéig. Magyarország, szorult nemzetközi helyzetében, végül nem tudta megtartani az egész területet, de enélkül Sopron és környéke is elveszett volna. A Trianon árnyékában elfelejtett vagány magyar siker részleteit Anka László történész mutatta be. Következmények nélkül gyilkolhatták a szerbek a magyarokat – Honi felderítés (Videó)
Népirtásokat nemcsak a háborúk vesztesei szoktak elkövetni, felelősségre vonni viszont csak őket szokták érte. A győztes minden cselekedetét – legyen az bármilyen súlyos és tömeges kegyetlenkedés – utóbb, vagy akár már az elkövetéskor legitimálja a győztes helyzete. A második világháború nácik által elkövetett szörnyűségein máig borzong a világ, sőt ők lettek a népirtás köznéviesült „gazdái”; ha ma bárhol ilyesmit követnek el a világon, egyből előkerül a leírásokban a „náci” varázsszó. Arról viszont még most is csak szórványosan hallani, hogy még a háború véget érte előtt ugyanolyan kíméletlen népirtást követtek el a másik, győztes oldalon harcolók – a magyarok ellen. Délvidéki magyarok tízezreit gyilkolták meg – sokszor kéjesen halálra kínozva őket – jugoszláv partizánok, a holttesteket dögtemetőkben, sintértelepeken elhantolva, majd később sportpályákat, utakat építettek a tömegsírok fölé, hogy örökre eltüntessék a második világháború végén diadalmasan vérben fürdő nemzeti szocializmus nyomait. Az áldozatok családtagjait hallgatásba fenyegették, elgyászolni sem lehetett a meggyilkoltakat, a lélekszámukat pedig még ma is vitatják. Mintegy 50 ezer magyar rettenetes haláláról beszélt Mező Gábor kutató újságíró, A népirtás csöndje c. könyv szerzője. Nem tudtuk megoldani a középkori és kora újkori „migrációs válságot” – Honi felderítés (Videó)
Beszivárgás vagy bemenekülés a biztonságba és jólétbe a veszély elől, hazatérés helyett ottfelejtődés a háborús veszély elmúltával, láthatatlanság a hatóságok számára, adóztathatatlanság, törvényes autonómia nélkül is saját szabályok szerint élés egy idegen hatalom alatt, felszaporodás, majd gyűlölködő szembefordulás a befogadó országgal – nem, ez nem a jelenkori migrációs válság leírása, hanem a románok magyarországi megjelenésének és szaporodásának története. Aligha van még egy ilyen szerencsés nép Európában, hiszen nemcsak biztonságos életet kaptak Magyarországon az oláh pásztorok és leszármazottaik, hanem Erdélyben protestáns–katolikus versenyfutás kezdődött a román hívek becsábításáért, és ezt a felekezetek a kiművelésükkel akarták véghez vinni. A szellemi támogatást, román nyelvű könyveket, iskolákat köszönték szépen, de maradtak ortodoxok, ráadásul a román nemzeti öntudat is megszülethetett így – Erdélyben. Magyarország nemcsak a románok sokasodását biztosította, hanem szellemi értelemben is kinevelte önmaga ellenségét, hiszen a folyamatos bevándorlás miatt egyre jobban felduzzadó románság elég hamar rádöbbent, hogy neki tulajdonképpen ősellenségei a magyarok, akiket minden adódó alkalommal elkezdett irtani. A románok erdélyi többségbe kerülését, hihetetlen demográfiai sikerét és balkáni középhatalommá válását Köő Artúr történész részletezte. 
