horvátországi földrengés
Magyar támogatásból újraépült iskolát adott át Szijjártó Horvátországban
Magyarország számára soha nem kérdés a segítségnyújtás, ha valamely szomszédos ország bajba kerül, így van ez a politikai ügyek, a kétoldalú kapcsolatok állásától, az esetleges vitáktól függetlenül - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a horvátországi Petrinjában.Szijjártó Péter: megegyezés született a magyar segítséggel újjáépülő horvátországi iskola ügyében
Megállapodás született a magyar és a horvát kormány között arról, hogy az áfa befizetéséhez szükséges összeget, mintegy 1,6 milliárd forintot a horvát kormány biztosítja a Petrinjai Általános Iskola 8 milliárd forintos magyar segítséggel megvalósuló újjáépítéséhez – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtöki Facebook-bejegyzésében.Ismét földrengés rázta meg Horvátország középső részét
Sajtóértesülések szerint közepes erejű földrengés rázta meg keddre virradóra Horvátország középső részét, ugyanazt a térséget, ahol tavaly év végén nagyobb intenzitású, halálos áldozatokat is követelő földmozgás volt.Soltész Miklós adományt adott át a horvátországi földrengés károsultjainak
A Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) országos gyűjtésének adományát adta át csütörtökön Horvátországban Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a sziszeki katolikus egyházmegyének a természeti katasztrófa okozta károk helyreállítására. Az államtitkárt Vlado Kosic, a sziszeki egyházmegye püspöke fogadta hivatalában.Horvátországi földrengés - Lakókonténereket és építőanyagot visz a Katolikus Karitász Sziszekre
Lakókonténereket és építőanyagot visz a Katolikus Karitász a földrengés sújtotta közép-horvátországi Sziszekre.Pusztítás és összetartozás: az Ügy exkluzív riportja a földrengés sújtotta Horvátországból (videó)
Második hete reng a föld Horvátországban, Petrinja környékén; még az utórengések is annyira erősek, hogy több rengést Magyarországon is érezni lehetett. December 28-án, hétfőn érte az első rengés a Zágrábtól 50 kilométerre fekvő Petrinját és környékét, majd másnap egy 6,4 erősségű romba döntötte három város, Petrinja, Sziszek és Glina egy részét. Az utórengések – esetenként 4-es, 5-ös erősségűek – azóta is tartanak. A katasztrófában heten veszítették életüket, köztük egy 12 éves gyermek. 62-en megsérültek, százával dőltek össze, rongálódtak meg épületek. Azt mondják, nemcsak Európa, de az egész világ megmozdult, segítő kezet nyújtott Horvátországnak. Elsőként a jó szomszéd, Magyarország. Az Ügy a Magyarországi Katolikus Karitász és a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász önkénteseivel látogathatott el a katasztrófa sújtotta városokba, akik egy korábbi 2 millió forint értékű segélyszállítmány után újabb, ezúttal 6 és fél millió forint szállítmánnyal indultak útnak. Riportunk után, pénteken egy újabb 4,2-es erősségű rengés folytatta a pusztítást; az epicentrum 22 kilométerre volt Petrinjától.Horvátországi földrengés – A kormány magára vállalja a megsérült épületek felújítását
A horvát kormány teljes egészében vállalja a december végi földrengésben Sziszek-Monoszló (Sisacko-Moslovacka) és Károlyváros (Karlovacka) megyében megsérült épületek felújítását – jelentette be a csütörtöki kormányülést követően Darko Horvat építésügyi, területtervezési és állami vagyonkezelési miniszter.Katasztrófa és összetartozás – Az Ügy a földrengés sújtotta Horvátországban járt (előzetes videó)
Két hete folyamatosan, egymást követik a kisebb-nagyobb földrengések Horvátország déli részén. December 28-án hétfőn érte az első rengés a Zágrábtól ötven kilométerre fekvő Petrinját és környékét, majd másnap egy 6,4 erősségű romba döntötte két város, Petrinja és Sziszek egy részét. Az utórengések, esetenként 4-es, 5-ös erősségűek azóta is tartanak. A katasztrófában heten veszítették életüket, köztük egy tizenkét éves gyermek. Hatvanketten megsérültek, százával dőltek össze, rongálódtak meg épületek. Magyarország azonnal a szomszéd ország segítségére sietett, tábori ágyakat, konténerházakat nyújtottunk a bajbajutottaknak, és több segélyszervezet is gyűjtést indított, folyamatos segélyszállítmányokkal segít. A PestiTV stábja annak köszönhetően forgathatott a katasztrófa sújtotta városokban, hogy elkísérte a Katolikus Karitászt egy 6,5 millió forint értékű adománnyal. Horvátországi teljes riportunkat szombaton este 20:30-kor láthatják a PestiTV Az Ügy című műsorában.Horvátországi földrengés – egy iskola és egy templom felújításában vesz részt Magyarország
Petrinjában egy iskola, Zazinában pedig egy katolikus templom felújításában vállal részt Magyarország – mondta Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a földrengés sújtotta közép-horvátországi Petrinjában szerdán, ahol Zdenko Lucic horvát külügyi államtitkárral meg is tekintette az épületeket.Ajánljuk még