hulladékgazdálkodás
Palkovics: A kormány nem tolerálja tovább az illegális hulladéklerakást
Nem tolerálja tovább a kormány az illegális hulladéklerakást, amelynek a bírságolás mellett például betétdíjak bevezetésével szabna gátat – mondta el Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a Magyar Nemzet pénteki számában megjelent interjújában. Közölte azt is: semmi nem indokolja a Mátrai Erőmű bezárását, "ez egyáltalán nem reális opció".A fiatalokkal közösen, színes gyermekrajzokkal és prózával harcol egy tisztább bolygóért az FKF
Furcsa leírni, de több éve már annak, hogy Budapest vidám színfoltjaivá váltak a szemetünket szállító kukásautók, hála a Fővárosi Közterület-fenntartó Nonprofit Zrt. (FKF Nonprofit Zrt.) gyermekrajz-pályázatának, amelynek nyertes pályaművei díszítik a járműveket. A színes, jókedvű alkotások mellett számos szépírói pályamű is érkezik a társasághoz, és bár ezek nem járják óriási méretben az utcákat, egy csodás albumba rendezve élvezetes olvasmányul szolgálnak. Jó hír, hogy idén is frissül a pompás művek tárháza, ugyanis az FKF idén is kiírta gyermek- és ifjúsági pályázatait: a már évek óta népszerű gyermekrajz- és szépírói, valamint a fotó- és videopályázatot. Orendi Éva, edukációs csoportvezető portálunknak mesélt a pályázat történetéről, a kiírást inspiráló témákról és arról, hogy miért tartja az efféle interakciót fontosnak a cég.A fiatal generáción a világ szeme: ingyenes edukációs programmal vállal felelősséget a kék bolygóért az FKF
Nem lehet elég korán elkezdeni a gyermekek környezeti nevelését, különösen abban az évszázadban, amikor gigantikus méretű úszó szemétszigetek lepik el az óceánokat, amikor az egyszer használatos tárgyak világában élünk. A jövő generáció kezébe olyan szemléletet, viselkedésmintát kell adnunk, amely garantálja bolygónk jövőjét. Ebben vállal fontos szerepet az FKF Nonprofit Zrt., a budapesti köztisztaság és hulladékgazdálkodás elsőszámú felelőse.Országgyűlés: a Fundamentáért és a CEU-ért is aggódik az ellenzék
Négynapos plenáris ülést kezdett hétfőn az Országgyűlés. A napirend elfogadása előtt esküt tett a fideszes Budai Gyula, aki a listás mandátumáról lemondott Balog Zoltán helyét foglalta el a Fidesz-frakcióban. Mandátumát 154 igen szavazattal, 5 nem ellenében igazolták. Nemmel 5 DK-s képviselő voksolt. Az Országgyűlés ezután megszavazta négynapos ülése napirendjét. A Ház arról is határozott - egyhangúlag, 163 igen szavazattal -, hogy felfüggeszti Simonka György (Fidesz) országgyűlési képviselő mentelmi jogát.EB: még mindig kihívást jelent Magyarországnak az uniós környezetvédelmi politika végrehajtása
Magyarország erőfeszítéseket tesz gazdag természeti örökségének megőrzése és környezetvédelmi teljesítményének javítása érdekében, az uniós környezetvédelmi politika végrehajtása azonban még mindig kihívást jelent - írta hétfőn közzétett jelentésében az Európai Bizottság (EB).Ajánljuk még














