integráció
Az ukránok szerint hazánkat kizárva folytatják Ukrajna uniós csatlakozási tárgyalásait
Olyan módszert fogadott el az Európai Unió és Ukrajna, amit még a balkáni országoknál sem alkalmaztak.Nyílt letámadást indított Ukrajna hazánk ellen , Orbán Balázs keményen válaszolt
„Az év végéig megnyitják az EU-csatlakozáshoz szükséges összes tárgyalási klasztert” – mondta Ukrajna miniszterelnök-helyettese. Orbán Balázs kőkemény választ adott.Szijjártó Péter: a franciaországi események jól mutatják a nyugat-európai integrációs törekvések kudarcát
A franciaországi események is mutatják a nyugat-európai társadalmi integrációs törekvések kudarcát; mára világossá vált, hogy a nagy tömegben, illegálisan, más kultúrából érkező bevándorlókat lehetetlen integrálni – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden, az Országgyűlés ülésén.Nálunk Brüsszel az ellenzék
Az unió átvette az ellenzék helyét, és valljuk meg, meglepően hatékony, ugyanakkor brutálisan kártékony. Rombolja a jogállamiságot és sérti a demokráciát. A kormánynak ugyanis egy olyan, szavazófülkéket figyelmen kívül hagyó, semmifajta felhatalmazással nem bíró ellensúllyal kell most farkasszemet néznie, amilyenre az elmúlt tizenkét évben nem volt példa. Fokozódik az uniós bürokrácia nyomása, és jól láthatóan a Fidesz is kompromisszumokra kényszerül. A határ még nem világos, nem tudjuk, hogy ki meddig megy el, de egy biztos: mi, magyarok nem szeretjük, ha beleszólnak a dolgainkba. Sem kormányon, sem ellenzékben nem tűrjük meg az idegen urakat.Bezártak egy olasz iskolát, mert egy helyi gyerekre hét migráns jutott
Az észak-olaszországi Liguria régió egyik településén be kellett zárni egy iskolát, mert egy olasz gyerekre hét migráns jutott, akiket az intézmény vezetése szerint képtelenség volt integrálni.A másság elfogadását a fogyatékkal élők integrációjával kell kezdeni
Immár huszonhárom éve kínál segítséget az eltérő fejlődésű gyerekeknek és családjaiknak a Rejtett Kincsek Down Egyesület, amelyet 1998-ban alapítottak olyan szülők, akiknek Down-szindrómás gyermekük volt. Az első intézmény tíz éve Nyíregyházán kezdte meg működését, 2018-ban pedig Budapesten is elindult a Csodavár Fejlesztő Központ és Játszóház, amelyek inkluzív módszerrel támogatják a tipikus, és az attól eltérő fejlődésmenetű gyermekek fejlesztését.Szakértő: Az Európai Bizottság egyre inkább beleszól olyan ügyekbe, amelyekben nincs kompetenciája
Az uniós intézkedések jelenleg az integráció mélyítésének irányába mutatnak. A gond ezzel annyi, hogy az Európai Bizottság messze túlterjeszkedik a saját hatáskörén, és mindenáron kapaszkodik az egyre szorosabb unióklauzulába és figyelmen kívül hagyja, hogy a döntéseket az Európai Parlamentnek és elsősorban az Európai Tanácsnak, az állam- és kormányfők tanácsának kell jóváhagynia – mondta Szabó Dávid külpolitikai elemző a műsorban.Szijjártó: Szerbiát haladéktalanul fel kell venni az Európai Unióba
Szijjártó Péter az albánokkal és az észak-macedónokkal is megkezdené a tárgyalásokat a csatlakozásról, mert szerinte az Európai Uniónak bővülnie kell a Nyugat-Balkán irányába. A világpolitikában nincs vákuum, nincs légüres tér, hogyha egy területet mi nem tudunk integrálni, akkor villámgyorsan integrálni fogja más – hangzott el a külgazdasági és külügyminiszter Facebook-oldalán közzétett videójában.Matolcsy: Magyarország teljes mértékben integrálódott a Nyugathoz
Újra a 10-20 évre előretekintő, nemzeti versenyképességi és fenntarthatósági programot hiányolta és ennek megalkotását sürgette a jegybankelnök a növekedés.hu portálon megjelent legfrissebb írásában, amelyben az elmúlt harminc év magyar eredményeit és kudarcait foglalta össze. Matolcsy György az eredmények közé sorolta egyebek mellett, hogy Magyarország teljes mértékben integrálódott a Nyugathoz, export szempontjából középhatalommá vált, döntően a külföldi működő tőkeberuházásoknak köszönhetően, és rátalált a gazdasági növekedés és a pénzügyi egyensúly együttes receptjére. A kudarcok felsorolásánál a jegybankelnök megállapította, hogy a digitális átállásban középszerűen teljesítünk.Ajánljuk még