jankovics marcell
Az Emmi saját halottjának tekinti Jankovics Marcellt
A 79. évesen elhunyt Jankovics Marcellt, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Balázs Béla-díjas magyar rajzfilmrendezőt, kultúrtörténészt, írót, politikust az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) saját halottjának tekinti – közölte a minisztérium szombaton az MTI-vel.Elhunyt Jankovics Marcell
Életének nyolcvanadik évében elhunyt Jankovics Marcell, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) tiszteletbeli elnöke, a nemzet művésze, rajzfilmrendező, grafikus, könyvillusztrátor, művelődéstörténész – közölte az MMA szombaton az MTI-vel.„...Miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek, kivéve, ha a haza ellen vétkeztek” – Látogatóban az öreg Kossuth Lajosnál
Mi a közös a János vitézben, a Magyar népmesékben, a Fehérlófiában, a Mondák a magyar történelemből-ben és Az ember tragédiájában? Igen, mindegyiket Jankovics Marcell rajzolta meg, álmodta át rajzfilmre. A neves rajzfilmrendező és kultúrtörténész nagyapját azonban – akit szintén Jankovics Marcellnek hívtak –, már sokkal kevesebben ismerik. Nem csoda, hiszen a két világháború közti Felvidék jelentős írójának, kultúraszervezőjének és politikusának emlékezete a kommunisták áldozata lett, fő műveit betiltották. A Húsz esztendő Pozsonybanés az Egy század legendáicímű könyveit csak a 2000-es években adták ki újra. A Felvidék.ma hírportál most folytatásokban közli az író még kiadatlan, 100 perc című művét. Ebben többek között ritkán olvasható közelségbe hozza a Torinóban élő, öreg Kossuth Lajost.Kövér László: Soha mást, csak nemzeti politikát Magyarországon!
Az Országgyűlés elnöke szerint olyan gazdasági, társadalmi és szellemi változásokat kell elérni Magyarországon, hogy "soha ne lehessen többé mást, mint nemzeti politikát folytatni". Kövér László ezt pénteken mondta a Magyar Művészeti Akadémia budapesti emlékülésén.Ajánljuk még












