jégkorong-világbajnokság
Törölték a jégkorong-világbajnokságot is
A Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) a koronavírus-járvány miatt törölte a május 8. és 24. között kiírt svájci elit-világbajnokságot.Széttört álmok: az utolsó percben úszott el a feljutásunk a hazai vébén
Ezt nem felejti el, aki látta, úgy tűnt, minden összejön szombaton a magyar jégkorong-válogatott számára. Az olaszok nyertek, így a britek elleni meccsen dönthettünk a feljutásért. Végig vezettünk, végig jobbak voltunk, a végén büntetőt hibáztunk, és az ellenfél az utolsó percben egyenlített. Ezzel úszott el a bravúr, a jó iparos brit csapat végül kiharcolta amiért jött.Saját magunkat is le kellett győzni a lengyelek elleni meccsen – Él még a remény a feljutásra
Ismét két arcát mutatta a magyar csapat, hiszen amit mezőnyben tud, arról talán kijelenthetjük, hogy kitűnik a divízió I/A meglehetősen kiegyenlített mezőnyéből, góllövésben viszont az ellenfelek kevesebb lehetőségből is sok borsot törnek az orrunk alá. Pedig ha a befejezésben is felzárkóznánk hozzájuk, akkor jóval megalapozottabban reménykedhetnénk a feljutásban, mint most. Gyönyörűen indult a csütörtök este, aztán magunkra húztuk a lengyeleket, és kimondottan nehézzé, küzdelmessé váló meccsen sikerült föléjük kerekednünk.Távol a feljutás: kikapott az eddig nyeretlen Szlovéniától a hokiválogatott
Bár ismét nagyot küzdött, végül sima, 4–1-es vereséget szenvedett Magyarország a divízió I/A-s jégkorong-világbajnokság harmadik fordulójában. Pillanatnyilag az utolsó helyen áll, s bár a körbeverések miatt ebből még bármi lehet, nehéz elképzelni, hogy összejöjjön az álmodott feljutás.Megérkeztünk a világbajnokságra, legyőztük az olaszokat
Úgy kezdtünk az olaszok ellen, mint aki a Kazahsztán elleni csalódásból jön, de úgy fejeztük be a találkozót, mint aki komolyan gondolja a feljutást a legjobbak közé. Nehezen tört meg a jég, de a magyar válogatott a szó legnemesebb értelmében megharcolt első győzelméért a divízió I-es világbajnokságon. Játékban egyértelműen az ellenfelünk fölé nőttünk, de az olaszok a szerencsétől, a bíróktól és a magyar csapat bizonytalankodásaitól is megkapták azt a kis segítséget, amitől végig szorossá válhatott a meccs. Ami viszont igazán számít, hogy behúztuk a három pontot, így versenyben vagyunk az első két helyért.Szívből hajtani, és tökösnek lenni – ez a magyar jégkorong ereje – PS-interjú Ladányi Balázzsal
Tíz éve érte el a magyar jégkorong azt az áttörést, amelyről korábban álmodni sem nagyon mertünk. Akkor egy összeérett, rutinos válogatott az A-csoportba jutással koronázta meg a pályafutását, és egyúttal kijelölte az utat a következő nemzedéknek. Azóta egyszer már ismét belekóstolhattunk a legjobbak világbajnokságának ízébe, és most arra készül a jelenlegi válogatottunk, hogy harmadszor is kivívja ezt – ezúttal hazai pályán. A szapporói csodáról és a jéghokink jövőjéről is beszélgettünk Ladányi Balázzsal, a tíz évvel ezelőtti válogatottunk egyik kulcsemberével, és természetesen a vasárnap kezdődő, budapesti divízió I/A világbajnokság is bőven szóba került.Feljutunk? Remek formában kezdi meg vasárnap a hokiválogatott a hazai vébét
Összes felkészülési mérkőzését megnyerte a budapesti világbajnokságra készülő magyar jégkorong-válogatott. A cél a feljutás, de már a bennmaradás is pokolian kemény lesz, mert minden rivális nagyon erős.Jó formában a hokiválogatott: Szlovéniában nyert a vébére készülve
Hosszabbításban nyert Szlovéniában a magyar jégkorong-válogatott, amely már a jövő vasárnap kezdődő budapesti divízió I/A világbajnokságra készül. A mieink 3–2-re győztek, korábban kétszer is felülmúlták az A-csoportos osztrákokat. Elmondható, hogy jó formában vannak.Erős riválisok ellen, de hazai pályán vívhatja ki a feljutást a magyar jégkorong-válogatott
Bár az idei divízió I/A jégkorong-világbajnokság nem sikerült túl jól a magyar jégkorong-válogatottnak, jövőre itthon javíthat. A Papp László Budapest Sportarénában kőkemény riválisok ellen lehet kivívni a feljutást.Ajánljuk még