jobbik
A megfelelési kényszernek tulajdonította Heisler András vele kapcsolatos megjegyzését a kipában vacsorázó Gyöngyösi Márton
A zsidó származású képviselőket korábban még listázni kívánó Gyöngyösi Márton egy interjúban szembesült Heisler András, a Mazsihisz elnökének kommentárjával, amelyben nem tartotta „hiba nélkülinek”, hogy Gyöngyösi meghívásáról nem tájékoztatták a David Pressman által celebrált széderesten. A Jobbik – Konzervatívok elnöke ezen meglepődhetett, válaszában ugyanis csak egy fokkal fogalmazott cizelláltabban, mint korábbi elhíresült antiszemita megnyilvánulásakor, ezúttal ugyanis Heisler András szavait a menthetetlenül beteg, megfelelési kényszereket szülő magyar közélet számára írta a kipában vacsorázó ex-szélsőjobboldali pártelnök.Deutsch Tamás levelet küldött az EP-képviselőknek, amiben Pressman ízléstelen provokációját a leghatározottabban elítéli
Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportjának vezetője a Pressman-botrány ügyében levéllel fordult az európai parlamenti képviselőtársaihoz.Gyöngyösi Márton: vannak olyan szankciók, amelyek jó hatással vannak Magyarországra is
A magyar nemzeti érdekeket szolgálja, hogy Orbán Viktor miniszterelnök 24 óra alatt kiléptette Magyarországot az "orosz kémbankból" - jelentette ki a Jobbik–Konzervatívok elnöke szombaton Budapesten sajtótájékoztatón, értékelve a kormány csütörtökön bejelentett döntését, miszerint Magyarország kilép a budapesti székhelyű Nemzetközi Beruházási Bankból.Kiadott egy közleményt, tehát megváltozott – Így értékelte a Jobbik frakcióvezető-helyettese az amerikai nagykövet Gyöngyösi antiszemitizmusáról szóló kijelentését
A kormány látványosan rossz szövetségeseként viselkedik mind a többi NATO-tagállamnak, mind az európai uniós államoknak – jelentette ki csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján Brenner Koloman, a Jobbik – Konzervatívok frakcióvezető-helyettese, az Országgyűlés külügyi bizottságának alelnöke. A nagykövet Gyöngyösi Márton antiszemita megnyilvánulásaival kapcsolatos szavaira Brenner annyival reagált, hogy pártjának elnöke a tegnapi napon kiadott egy közleményt, amelyben részletesen – és rendkívül kínosan – magyarázkodik. Ezzel pedig el is van rendezve minden, hiszen ők már megváltoztak. Vagy mégsem, hiszen a PestiSrácok.hu kérdésére válaszolva a Jobbik frakcióvezető-helyettese kifejtette: megfelelő körülmények között indokoltnak látnának további szankciókat is magyar állampolgárok ellen.Újabb zsidózós videó került elő Gyöngyösi Mártonról (VIDEÓ!)
Ránézésre minden izraeli állampolgár nemzetbiztonsági kockázat – mondta évekkel ezelőtt az újabban konzervatív köntösbe bújt és széderasztalnál vendégeskedő Gyöngyösi Márton, a Jobbik elnöke egy videofelvétel tanúsága szerint. Bár most barátkozna a zsidó közösséggel, de úgy tűnik, nagyon kemény véleménnyel volt róluk korábban.Gyöngyösi Márton is sejti már, mennyire jó az USA csicskásának lenni
Most, hogy elmúlt a húsvét szent ünnepe, már talán beszélhetünk olyan egészen alantas dolgokról, mint például a Jobbik. Nem, természetesen semmi okunk komolyan venni ezt a tuskót, amelyet valahogy otthagytak a földben feledékenységből vagy hanyagságból, de nézegetni azért lehet; figyelni, ahogy a kéreg alól, oldalt hajt egy pici, zsenge zöldet, és máris komoly fának hirdeti magát. De hát az már a múlté: azt a fát kivágták, és lakkozott bárszekrény lett belőle Gyurcsány Ferenc dolgozószobájában. Természetesen Gyöngyösi Mártonról, a pártmaradvány utolsó előtti elnökéről van szó, aki minap David Pressman amerikai nagykövet széderestjén ünnepelte a pészahot.A mamuszos még mindig kuratóriumi tag a Jobbik pártalapítványánál, Dobrev pedig valósággal elfoglalta a DK-ét
Míg a kegyvesztett, számos jogkörétől megfosztott Molnár Enikő még mindig kuratóriumi tag a Jobbik pártalapítványában, Dobrev Klára valósággal elfoglalta a DK-ét, amelyben korábban semmiféle tisztsége nem volt – írja a Magyar Nemzet. Gyurcsány Ferenc felesége tavaly ősz óta az Új Köztársaságért Alapítvány társelnöke és kuratóriumi tagja is egyben – derül ki az Országos Bírósági Hivatal honlapján található dokumentumból. Az ellentétes folyamatok ellenére a két pártalapítványban közös pont, hogy az Állami Számveszőszék legutóbbi vizsgálata megállapította: azok nem biztosították a törvényes és átlátható, a közpénzekkel való felelős gazdálkodást, a közpénzek felhasználásának elszámoltathatóságát sem a párttagok, sem a többi állampolgár számára.Gyöngyösi megerősítette: hamarosan eltűnik a „Jobbik” a magyar közéletből
Gyöngyösi Márton valamiért egy Soros György által fenntartott liberális hetilapnak, a Magyar Narancsnak beszélt arról, hogy jövőre már nem Jobbik lesz a pártjuk neve. A Magyar Nemzet szerint a legújabb irányváltás, a Jobbik jobbiktalanítása mögött a Soros-egyetem alapítójának, egyben Gyurcsány főszemélyzetisének alakja sejlik fel.Ajánljuk még

















