Pesti Srácok

jobbik

Morvai Krisztina a PS új videóportré-sorozatában: "Szép időszak volt, jó volt magyarnak lenni"

SPSzecskó Petra Arcok 2018 június 18.
„Fel kell emelni a fejünket és vissza kell venni a hazánkat” - mondta Morvai Krisztina a PestiSrácok.hu újonnan induló, Arcok című videóportré-sorozatában. Az európai parlamenti képviselőnő kifejtette: nagyon sok feszültséget és fájdalmat vált ki belőle az, ahogy Magyarországot állandóan gonosz, gyalázatos és jogellenes eszközökkel támadják, és hogy az ellenzéki pártok is abban versenyeznek, hogy hogyan éreztethetnék még jobban a magyarokkal azt, hogy „lúzerek”, amiért egy „semmirevaló, sikertelen” országban élnek. Hozzátette: pontosan ezért fáj neki az, amit most csinál a Jobbik. „2008-ban jártuk az országot és lelkesítettük az embereket. Nem azt mondtuk, hogy minden milyen borzalmas, hanem azt, hogy hogyan szeretnénk még előbbre vinni Magyarországot” - fogalmazott. Morvai az interjú során nem csak arról beszélt, hogy mennyire viselte meg az elmúlt tíz év, mit bánt meg és mit tanult ebből az időszakból, miért ment tönkre a házassága, mikor és miért alakulhatott ki nála két súlyos betegség is, melyekből hogyan gyógyult fel, de azt is elárulta, hogy már nagyon várja, hogy visszamenjen tanítani. Mindezek ellenére úgy látja, jövőre, az európai parlamenti munkától búcsúzva egy szép időszak zárul le az életében, még pedig azért, „mert jó volt magyarnak lenni, és segítettem másoknak is abban, hogy érezzék, mennyire jó magyarnak lenni.”
Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.