jobbik
Pénteken már adócsalással is meggyanúsíthatják "Kágébélát"
A PestiSrácok.hu információi szerint péntekre gyanúsítotti kihallgatásra idézték a Jobbik EP-képviselőjét, Kovács Bélát a Központi Nyomozó Főügyészség munkatársai. A kémkedéssel is gyanúsított politikust költségvetési csalás és magánokirat-hamisítás miatt szeretnék kihallgatni az ügyészek, miután az Európai Parlament (EP) több hete ebben az ügyben is felfüggesztette Kovács mentelmi jogát.Vona keresztfia szerint Soros szervezetei „magas színvonalú”, „pótolhatatlan munkát” végeznek
Bár 2014-es választási programjában még „sáskahadnak” titulálta a Soros-féle „civil” „jogvédő” szervezeteket a Jobbik, mára a párt teljes, 180 fokos fordulatot végrehajtva egyre többször áll ki nyíltan az amerikai pénzügyi spekuláns felforgató tevékenységet végző szervezetei mellett. A legfrissebb példát a Jobbik szolnoki elnöke, Vona Gábor keresztfia szolgáltatta, aki olyan dicshimnuszt zengett Soros „pótolhatatlan” szervezeteiért, amely a balliberális politikusoknak, médiamunkásoknak is becsületére vált volna.Vona kampányfogása: A jobbikos NER
A Jobbik a jövő évi választásokra egy valódi társadalmi szerződést kínál, amely a "hazug és aljas" nemzeti együttműködés rendszere helyébe léphet - jelentette ki Vona Gábor, az ellenzéki párt elnöke, miniszterelnök-jelöltje vasárnap, Budapesten tartott sajtótájékoztatón. Elhangzott, a Jobbiknak nincs takargatnivalója, Simicska Lajos nem tett szívességet a pártnak.Egyesítették az eljárásokat Kovács Béla bűnügyeiben, súlyosbodhat a büntetés
Egyesítették a jobbikos Kovács Béla ellen a kémkedés és a költségvetési csalás gyanúja miatt folytatott eljárásokat - tudta meg a MagyarIdők.hu. Hozzátették, a Legfőbb Ügyészség ugyanakkor még nem kapta meg a képviselő mentelmi jogának felfüggesztéséről szóló írásos tájékoztatást az Európai Parlamenttől.Az MSZP is törvényjavaslatot nyújt be az egyenlő kampányról
Az MSZP törvényjavaslatot nyújt be a tiszta és egyenlő kampányért, amikor pedig kiderül, hogy mikor lesz a plakáttörvény miatti rendkívüli parlamenti ülés, ötpárti egyeztetést kezdeményeznek.Hollik szerint „nem jön ki a jobbikos matek” a plakátkampánnyak összefüggésben
A KDNP továbbra is választ vár a Jobbik elnökétől arra, hogy mennyibe került a plakátkampányuk, hol vannak az erről szóló számlák és mekkora támogatást kaptak Simicska Lajostól, mert az ügyben áfacsalás gyanúja merül fel - mondta Hollik István, a KDNP országgyűlési képviselője pénteki sajtótájékoztatóján.Rendkívüli ülés összehívását kezdeményezi a Fidesz a Lex-Csicskával összefüggésben
Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője az M1 aktuális csatornán pénteken közölte: felhatalmazást kapott a Fidesztől, hogy kezdeményezze a rendkívüli ülés összehívását az úgynevezett plakáttörvénnyel kapcsolatban. Kósa Lajos hozzátette: ennek az a célja, hogy ezt a törvényt „valamilyen módon lezárjuk”.Óriásplakátok ingyen? Simicska mindent Vona alá tol Orbán megbuktatásához
Lebuktatta magát a Jobbik, amikor a párt által közreadott összesítésből az derült ki, hogy a Jobbik sokkal több plakátot használ a korábban bevallottnál - írja a hirado.hu. A portál rávilágít, most végre világossá vált, hogy óriásplakátok mellett más hirdetési felületeket is kapott a Jobbik Simicska Lajostól. A Jobbik nem adtak arra sem választ, hogy fizettek-e, és ha igen, mennyit Simicska Lajos cégeinek.Ajánljuk még
















