jobbik
Szarkazmusból zsidózott, de már megváltozott – Így mentegetőzött a jobbikos politikus korábbi kijelentései miatt
Az ellenzéki jelöltek között komoly a verseny, melyikük bizonyítsa jobban, hogy a baloldalon nincsenek következmények. Emlékezetes, hogy a „judapestező” Bíró László azzal védekezett, hogy a Fidesz miatti elkeseredettségében zsidózott, most pedig a párt kisvárdai jelöltje állt elő hasonló védekezéssel. Tóth Viktor szerint az, hogy zsidózott és cigányozott, mindössze szarkazmus volt, de mára már amúgy is megváltozott. A Jobbik kapcsán ez utóbbi olyan gyakran vetődik fel, hogy elgondolkodunk rajta: ez volna Magyarország első transzdemokrata pártja?Iványi szerint ha a korábbi kritikáit nem fogadja el a Jobbik, akkor a párt nem változott meg
Meglehetősen érdekes interjút adott az Indexnek Iványi Gábor. A baloldal által megbuktatott baloldali államfőjelölt sértődött szavai érdekes fényt vetnek az ellenzéki összefogásra. A lelkész ugyanis úgy fogalmazott a Jobbikkal kapcsolatban, hogy ha a párttal szembeni korábbi kritikáit elfogadhatatlannak tartják, akkor az valójában nem változott meg.A baloldalon még egy tét nélküli döntésben sem tudnak megállapodni
A március 10-én esedékes köztársaságielnök-választásra is rápörgött a baloldali összefogás, Gyurcsány Ferenc csipet-csapata azonban nem hazudtolta meg magát és egyelőre ebben a kérdésben sem tudott dűlőre jutni. Az ATV Egyenes beszéd című műsorában az összefogás közös jelöltje, Márki-Zay Péter elmondta, hogy több jelölt neve is felmerült, azonban konszenzus még nem született.Jakab Péter újabb gyomrost kapott: most a pécsi jobbikos képviselő hagyta faképnél a pártot
Hencsei Zsolt pécsi képviselő a közösségi oldalán tette közzé azt a bejegyzést, melyben közli, hogy párton kívüli, független jelöltként indul az országgyűlési választáson. Mint ismert, a Jobbikot sorra hagyják ott a párt prominens politikusai, januárban a Jobbik debreceni elnöke közölte, hogy nem kíván a Jakab Péter vezette pártban tovább tevékenykedni. Herpergel Róbert csakúgy, mint Hencsei Zsolt, szintén csak szűkszavú közleményt adott ki döntéséről.Kihasználatlan irodákat bérel Stummer János a Fidelitas szerint (Videó)
Újabb kétes ingatlanügy merült fel a Jobbik körül. A Fidelitas információi szerint kihasználatlanok a jobbikos Stummer János által az adófizetők pénzéből bérelt irodák.Nekiesett a Mi Hazánk a Jobbiknak a kötelező oltás elleni petíció kapcsán
A Jobbik az utóbbi időben a kötelező oltás ellen kezdett kampányolni. Jakab Péter számos Facebook-bejegyzésben foglalkozik a kérdéssel, február másodikán pedig bejelentette: a párt petíciót indít a kötelező oltások ellen. A bejelentésre a Mi Hazánk közleményben reagált, ahol többek között azt írják, hogy a Jobbik egy elvek nélküli párt és a petíciójuk csak egy választási kampányfogás.Toroczkai szerint a Jobbik egy elvek nélküli párt
Jakab Péter ismét arculatot váltott és az eddig megszorításpárti politikáról hirtelen oltásellenesre fordult néhány szavazat megszerzésének reményében. A Jobbikból kivált Mi Hazánk elnöke, Toroczkai László közleményben reagált volt pártja újabb pálfordulására.Jakab Péter az ATV-ben fenyegetőzött és ontotta magából a böszmeséget
A hét elején Jakab Pétert, a Jobbikot végleg Ballikká züllesztő, a párt támogatottságát pedig tíz százalék alá felező politikust látta vendégül Rónai Egon az ATV Egyenes beszéd című műsorában. Amiket a „sötétben tartott, parizerrel és krumplival etetett” pártelnök mondott, az minden volt, csak nem „egyenes beszéd”, de legalább – Gyurcsány Ferenc és Márki-Zay Péter jó tanítványaként – a tízperces beszélgetés során egyszer kiszólt a nézőkhöz és megfenyegette őket.Jakab Péter másik műsort nézhetett – Törpepárttá zsugorodott a legerősebb ellenzéki formáció
Az exradikális jobboldaliból radikális baloldalivá avanzsált párt elnöke elégedetten konstatálta, hogy immár két éve vezeti a mára teljesen szétszakadt és meggyengült Jobbik nevét viselő maradványszervezetet. Mint írta, amikor átvette a vezetést, senki nem adott volna egy „öltést sem” a Jobbikért, az EP-választások hatszázalékos eredménye után pedig már eltemették őket. De ők a harcot választották – osztotta meg magvas gondolatait közösségi oldalán a pártvezér.Ajánljuk még

















