jobbik
Tovább bomlik a Jobbik: Mirkóczki Ádám távozik a pártból
Az egri polgármester, a párt korábbi szóvivője bejelentette, hogy távozik a Jobbikból. Állítása szerint a párttal közös megegyezésen alapuló döntés született, és semmilyen nézeteltérés, konfliktus nem áll annak hátterében.Varga-Damm Andrea: Jakab Péter Thürmer Gyula helyére vezeti a Jobbikot
A Jobbik frakciójából frissen kilépett képviselő az ATV Egyenes beszéd című műsorának vendége volt, ahol többek között elmondta: nem tudja, mi történik a Jobbikban, pedig nagyon ritkán van olyan, hogy ő nem tud valamit.Bocsánatot kért a Jobbik politikusa, amiért megemlékezett Trianonról, majd kilépett a pártból
Lemondott valamennyi pártbeli tisztségéről Vágási Pál, a Jobbik gyulai választókerületi szervezője, miután a nemzeti tragédiára emlékezve Trianon-feliratot festett Elek utcáira. Szelezsán György polgármester előbb felmosatta vele a feliratot, majd a jobbikos politikus mindenki előtt megalázkodva bocsánatot kért "tettéért".Jakab Péter miatt kilépett két tag, ezzel pedig meg is szűnt a Jobbik zalaegerszegi szervezete
Kilépett a Jobbikból a párt zalaegerszegi csoportjának két tagja, aminek következtében az alapszervezet megszűnt, hiszen a csoport létszáma a párt szabályzatában meghatározott minimum alá csökkent – szúrta ki az Origo.7 millió forinttal gazdagította saját pártját Gyurcsány Ferenc
Közzétették a Hivatalos Értesítőben a tavalyi évről szóló pénzügyi kimutatásaikat az ellenzéki pártok. Ebből kiderül: a Demokratikus Koalíció 342 millió forintot költött, 19 millióval többet, mint amennyi bevétele volt. A legnagyobb adományozója maga a pártelnök, Gyurcsány Ferenc, aki 6,9 millió forintot fizetett be, de az Európai Parlament alelnökeként dolgozó felesége, Dobrev Klára is 1,3 milliót – írja a 24.hu.Az megvan, hogy Ungár Péter miatt vannak belső problémák a Jobbikban?
Ungár Péter a közösségi oldalán osztott meg egy velős és lényegretörő bejegyzést, amelyben kvázi üzen a Jobbik elnökének. Ungár szerint az, hogy a Jobbik vezetése egy, a saját tagságának írt levelében, arra jutott, hogy Ő tehet a Jobbik belső problémáiról, megtisztelő, de azt javasolja, hogy Jakab inkább bízzon magában és szedje össze magát.Jobbikosok közt
Hamarosan utolérheti a Jobbik az országgyűlésben harmadik legnagyobb MSZP-t – felülről. Ha Jakab Péter még három embert kiutál a csapatából – ami a képességeit látva gyerekjátéknak tűnik –, akkor ismét az MSZP válik a Ház legnagyobb ellenzéki frakciójává. Az az MSZP, amelyről jó ideje azt találgatják, hogy mikor múlik ki véglegesen. A Jobbikban ismét a szappanopera-tagozat vette át a vezető szerepet az elmúlt napokban, és olyan levélcunamit zúdítottak a tagságra, hogy azt néhány évtized múlva érdemes lesz kiadni Vona Gábor emlékiratainak függelékeként.Kiesési rangadó: Jakab és Ungár dulakodik a Jobbik maradékáért
A két, egykor nagy reményekkel induló, mára a parlamenti küszöb alá kúszó különutas párt, az LMP és a Jobbik roppant szórakoztató szócsatákat vív egymással mostanában.Ki tud mélyebbre süllyedni? Így sarazta az ellenzék Müller Cecíliát, a védekezés hősét
Az ellenzéki agitációs eszközök tárháza szinte kimeríthetetlen, mi mégis megpróbáltuk csokorba szedni a balliberális média és politikusok legsúlyosabb agymenéseit. Gyűjteményünk most pedig trilógiává, egy egész kis sorozattá szélesedik egy különleges műfaj, a Müller Cecíliát gyalázó írások ismertetésével. Merítkezzen meg velünk az intelligencia és az alapvető emberségesség hiányától bűzlő posványban.Ajánljuk még

















