jobboldal
Ami "menő", és ami nem
Évek óta hallgatjuk, hogy fideszesnek, meg jobboldalinak, meg konzervatívnak lenni nem menő. A mai napig nem tudok ezzel a kijelentéssel mit kezdeni, meg azokkal sem, akik összekeverik a politikát valamiféle menőségi versennyel. Mintha az lenne egy politikus egyetlen dolga, hogy “menő” legyen – persze nem baj, ha az, de a politika sokszor nem erről szól. Egyébként meg nehéz megmondani, hogy mi számít menőnek: szerintem például az, amikor valaki külföldön tárgyal azért, hogy legyen olcsó energiája a belpesti dologtalanoknak, hogy fel tudják tölteni a hatszázezres telefonjukat, meg az, amikor valaki idehoz egy gyárat, hogy az embereknek legyen munkája. Ja, és az is, amikor valaki szereti a hazáját, és napi szinten küzd érte. Szóval jobboldalinak lenni valahol mégiscsak menő. Úgynevezett szólásszabadság: Franciaországban betiltották a legnézettebb jobboldali csatornát
Franciaország betiltotta a C8 nevű TV-csatornát, amely az egyik legnézettebb volt az országban,, naponta több mint 9 millió nézőt vonzott. A szabályozó hatóság, az ARCOM azzal vádolta a csatornát, hogy nem tartja be a műsorszolgáltatási előírásokat, de nem fogják kitalálni, hogy mi volt a valódi probléma… vagy mégis: a valódi probléma a „sokszínűség hiánya” és az állítólagos műsorbeli túlkapások voltak, vagyis az, hogy a csatorna jobboldali, konzervatív üzeneteket sugárzott. Franciaország tehát megérezte az új idők szavát, és úgy igazán beleszippantott a nagybetűs szólásszabadságba. És most már minden rendben van. Kirúgják a kanadai hadseregből azokat, akik naggyá akarják tenni a hazájukat
Kanada a világ legcsodálatosabb országa. Egy tényleg irigylésre méltó hely. Hogy miért? Mert olyan dolgokkal tudnak kormányzati szinten foglalkozni, amikre senki másnak a világon nincsen ideje és energiája, és ez azt feltételezi, hogy Kanadában nincsenek valódi problémák. Ez arról jutott eszembe, hogy a Kanadai Fegyveres Erők (CAF) katonái számára készítettek egy kötelezően kitöltendő kérdőívet, ami azt vizsgálta, hogy a válaszadók vásároltak-e szélsőséges nézeteket kifejező tárgyakat, például „Make Canada Great Again” feliratú sapkákat. A True North szerint a kutatás célja az volt, hogy segítsen a hadseregnek felismerni és kezelni a szélsőséges viselkedéseket és a radikalizációt a soraikban. A radikalizáció tehát azt jelenti, hogy egy katona büszke a hazájára és naggyá akarja tenni azt – miközben meg is védi azt erővel is ha kell. Milyen nevet adjunk a jobboldali “woke”-nak?
Az a helyzet, hogy legalább másfél évtizede a másik fülébe kell sugdosni, amikor Nyugat-Európában egy kint élő havert "Negro" cukorkával kínál az ember, nehogy megbántson egy arra járó illegális migránst, aki két nemi erőszak, meg három bolti lopás között akár meg is késelheti az embert. Ugyanennyi ideje nincs nagyon más az átlag jobboldalinak, mint a kocsmában hőbörgés – nyilván szigorúan ellenőrzött baráti körben – ha az ember nem akarja, hogy munkanélküli vegánok hülyeséget írogassanak róla a Redditen, vagy kirúgják a multis pozijából. Ugyanez jár, ha beteg a gyerek, ezért nem tudott a vállalattal kimenni a Pride-ra. És az a helyzet, hogy már mindenkinek a töke tele volt évek óta, csak mifelénk a legtöbben úriemberek, ezért nem mondtak semmit, végighallgatták a kékhajúakat, megpróbálták elfogadni a nem binárisak személyes névmásait, pusztán azért, mert így neveltek minket a szüleink. Na, de eljött a pillanat, elég volt, végre történik valami, és el kell gondolkozni, hogy akkor most kell-e, lehet-e valami jó nevet adni a “normalitás párti woke-nak” – és már csak azért is kellene valami más, mert mi nem vagyunk kommunisták, sem szélsőséges vesztesek, plusz mi nem felébredtünk, hiszen mindig is ébren voltunk, csak éppen most k!rv@ra elegünk lett. Huth Gergely a Magyar Nemzetben: Tanuljunk a lengyelek kárából!
Igencsak tanulságos, hogy miként juthattak hatalomra a hazaárulók Lengyelországban. Az elmúlt években azt láthattuk, hogy a lengyel szuverenista politika elfáradt, és – főleg az orosz–ukrán háború nyomása alatt – a nemzeti oldal összezavarodott – olvasható Huth Gergely, Tudatos polgár című sorozatának legújabb cikkében. A PestiSrácok.hu főszerkesztője a Magyar Nemzet hasábjain arról ír, a lengyelek önvédelmi képessége lecsökkent, még a nemzeti médiahálózat kiépítéséről is megfeledkeztek, ellenben ölbe tett kézzel nézték végig, amint a sajtó nagy része a globális világboldogítók kezébe, mi több, konkrétan Soros György alapjainak hálójába kerül. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.