josep borrell
A szankciók miatt lelkendezik az uniós főképviselő, miközben idén már nőhet az orosz gazdaság
Az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője az Európai Külügyi Szolgálat blogján megjelent cikkében kiállt az Oroszország elleni szankciók mellett, és azok hatásosságát ecsetelte. Josep Borrell szerint a szankciók sikerességét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az Oroszországból származó uniós import 2022-ben 58 százalékkal csökkent – írja a Magyar Nemzet.Borrell: Meg kell erősíteni az EU és Kína kapcsolatát
Josep Borrell, az Európai Unió külügyi vezetője a kínai külügyminiszterrel folytatott telefonbeszélgetése után kijelentette, hogy ő és Vang Ji kínai külügyminiszter is erősíteni kívánja az EU és Kína közötti kapcsolatokat.Szijjártó Péter: a Száhel-térségben folyamatosan romlik a biztonsági helyzet
A Száhel-térségben folyamatosan romlik a biztonsági helyzet, egyre távolabbinak tűnik Mohamed Bazoum elnök hivatalba történő visszatérése és az alkotmányos rend helyreállítása Nigerben – írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken, a közösségi oldalán.Katonai vezetők puccsot hajtottak végre Nigerben, veszélyben lehet a francia uránutánpótlás
Az Európai Unió megvonta a Nigernek nyújtott pénzügyi támogatást, és az Egyesült Államok is ezzel fenyegetőzött, miután a katonai vezetők a héten bejelentették, hogy megbuktatták a demokratikusan megválasztott elnököt, Mohamed Bazoumot, számolt be a Reuters. Niger továbbra is a világ egyik legszegényebb országa, amely a Világbank szerint évente közel 2 milliárd dollár hivatalos fejlesztési támogatást kap. Emellett kulcsfontosságú biztonsági partnere a nyugati országoknak, például Franciaországnak és az Egyesült Államoknak, amelyek bázisként használják a nyugat- és közép-afrikai Száhel-övezetben zajló iszlamista lázadás megfékezésére irányuló erőfeszítéseikhez. A korábban számos instabil szomszédos ország közül a legstabilabbnak tartott Niger a világ hetedik legnagyobb urántermelője.Josep Borrell: az EU felfüggesztheti a Nigernek nyújtott támogatásokat
Az Európai Unió a lehető leghatározottabban elítéli a nigeri államcsínyt, az alkotmányos rend bármiféle megbontása következményekkel jár az EU és Niger közötti együttműködésre nézve, beleértve a költségvetési támogatás azonnali felfüggesztését is – hangsúlyozta Josep Borrell kül- és biztonságpolitikáért felelős uniós főképviselő pénteki sajtóközleményében.Európai Unió: békeprojektből a háború fő táplálója
Ha azt érezzük, hogy az Európai Unió alapító atyái: a német Konrad Adenauer, a francia Jean Monnet, és a holland Robert Schuman valami teljesen mást képzeltek el annak idején, mint, amerre most az EU elindult, akkor nem tévedünk. És erre írásos bizonyíték is van. Méghozzá az Európai Unió első szerződése is ekként szolgál, ami 70 év békét, és fejlődést biztosított a kontinensnek. Az Európai Unió mostani vezetői azonban minden tettükkel a béke, a gazdasági fejlődés és az egyenlő államok szövetségének gondolata ellen dolgoznak.Josep Borrell: az EU 20 milliárd eurós különtámogatást javasol Ukrajna védelmi szükségleteinek kielégítésére
Az EU egy külön szekció létrehozását javasolja az európai békefenntartási eszköz keretében, amely évente akár 5 milliárd eurót biztosítana a következő négy évben Ukrajna védelmi szükségleteinek kielégítésére – jelentette ki Josep Borrell kül- és biztonságpolitikáért felelős uniós főképviselő az EU-tagállamok külügyminisztereinek csütörtöki, brüsszeli tanácskozását követő sajtótájékoztatóján.Josep Borrell: globális élelmiszerválsághoz vezet, hogy Oroszország felmondta a fekete-tengeri gabonaszállítási megállapodást
Globális élelmiszerválsághoz fog vezetni, hogy Oroszország felmondta a Fekete-tengeren keresztül történő ukrán gabonaexportról szóló megállapodást – figyelmeztetett Josep Borrell kül- és biztonságpolitikáért felelős uniós főképviselő az EU-tagállamok külügyminisztereinek csütörtöki, brüsszeli tanácskozására érkezve. Arra is felhívta a figyelmet, hogy Oroszország szándékos, „barbár” támadást intézett a déli kikötőváros, Odessza gabonatároló létesítményei ellen, ami szerinte tovább mélyíti az élelmiszerválságot.Széna vagy szalma? – A kínaiak azt várják, hogy az EU tisztázza végre, hányadán áll a közös partnerségben
Az Európai Uniónak pontosabban kell tisztáznia, hányadán áll a Kínával közös stratégiai partnerségben – hangsúlyozta Vang Ji kínai külügyi államtanácsos a Délkelet-ázsiai Országok Szövetségének (ASEAN) jakartai külügyminiszteri találkozóján.Ajánljuk még

















