joszif sztálin
Nem szabad elfelejtenünk, hogy a kommunisták elvették az ünnepeinket is
Rákosiék el kívánták törölni a karácsonyt, mert féltek mindentől, ami felett nem volt hatalmuk. Kádár felmérte, hogy az eltörlés még korai, sokkal hatásosabb, ha egyszerűen deszakralizálja, kiüresíti azt, és az ünnep fényét beszorítja a családok zárt ajtaja mögé. A kommunisták számára az egyházak és az emberekben élő hit a legádázabb ellenségnek számítottak. A totalitarizmus ugyanis a teljességre törekszik, így a lélek kisajátítása legalább olyan fontos számukra, mint az anyagi javak elvétele. Orosz? Szovjet? Ukrán? – secko jedno
Nos, nem akarok ezzel senkit sem megsérteni. Tiszteletben tartom a nemzetiségüket. Hiszen azért van különbség az orosz, a szovjet és az ukrán emberek között. Persze ez olyan, hogy megsértődnénk-e, ha az erdélyit – ebbe beleértem a szászt, később a románt, vagy a székelyt, a csángót – nem tartanánk az összmagyar kultúra részeinek. Hiszen a több ezer éves együttélésünk, a kultúránk, a nyelvünk, a genetikai eredetünk, a történelmünk, ha időnként külön is vált, mégis minden, ami történt itt velünk a Kárpát-medencében, az a közös magyarságunkat, a magyarságérzést erősítette máig. Népnevelés Rákosi módra, avagy látlelet egy orwelli korszakról (I. rész)
Hetven éve, 1953. március 5-én meghalt Sztálin elvtárs, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának első titkára. A bolsevista sztálini diktatúra sok szenvedést okozott országának, de a később megszállt kelet-közép-európai országok népeinek is. Uralkodása alatt összességében 30 millió ember halála szárad a lelkén. A Magyarországra küldött moszkoviták – Rákosi Mátyás, Nagy Imre, Münnich Ferenc, Gerő Ernő, Farkas Mihály, hosszú a sor... – bosszúszomjukkal, véres leszámolásaikkal túltettek a szomszéd országok kommunistáin. Mihályi Balázs a PS-nek: Nem igaz, hogy a kitörés miatt több magyar katona halt meg, mint ha megadták volna magukat a szovjeteknek – Ferkó Dániel kérdez (Videó)
Az 1945. február 11-i budapesti Kitörés a második világháború egyik legvéresebb eseménye volt. Több katona halt meg a budai Várból történő kitörés során, mint a normandiai partraszálláskor. A hozzávetőlegesen 16 ezer katona – akik között németek és magyarok voltak – közül mindössze 780-an érték el a nyugati állásokat, ebből 80 fő volt magyar nemzetiségű – állítja Budapest ostromának egyik legszakavatottabb kutatója, Mihályi Balázs. Az ostromkutató szerint a budai hegyekben számos, ma még fel nem tárt tömegsír lehet, amelyek az elesett katonák csontjait rejtik. Mihályi Balázs szerint elkerülhetetlen következmény, hogy az emlékezetpolitika rátelepült az 1945-ös Kitörésre, azonban a történettudománynak fontos reagálnia és a köztudatba beégett tévhitekre. Nem igaz például, hogy a budai Várból kitörő magyar katonák szívét meghódították volna a nyilas eszmék, többségük nem foglalkozott aktuálpolitikával, egyszerűen túl akartak élni, illetve harcoltak a bajtársaikért, az egységükért. Aki pedig esetleg megkockáztatta volna, hogy átáll a szovjetek oldalára, azt biztosan lelövik a németek. Egy másik tévhit, hogy jobban jártak volna a katonák, ha a Kitörés helyett megadják magukat a Vörös Hadseregnek. Ezzel szemben a statisztikák azt mutatják: jóval többen tűntek el, vagy haltak meg a szovjet hadifogságban – állítja az ostromkutató. A Kitörés 78. évfordulóján készült beszélgetés részletei a videóban! Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.