juhász péter
Lassan elfogynak a jelzők Juhász Péter politikai kudarcaira
Gyakran előfordul Juhász Péterrel, hogy a politika hullámainak ügyes meglovagolása helyett egyenesen belecsapódik a vízbe. A feltehetően ettől a jelenségtől nem függetlenül 1 százalékon mért Együtt párt elnöke most azt számolta el, hogy ki lesz a fideszes ellenfele a választáson.Cicaharc a semmiért - Fekete-Győr torkának ugrott Juhász Péter
Juhász Péter a közösségi oldalán hívta meg a Momentum vezetőjét egy kiadós beszélgetésre, eszmecserére. Az Együtt elnöke nem felejtette el alázni Fekete-Győr Andrást a helyesírási hibáktól hemzsegő felhívásában, amit változtatás nélkül teszünk közzé:Kolozsváron haknizik az Együtt
Az Együtt politikusai Kolozsváron ismertetik az párt választási programját – írták közleményükben. A delegáció tárgyalóasztalhoz ül majd az RMDSZ és az USR párt helyi politikusaival is, október 6-án pedig koszorúzással emlékeznek meg az aradi vértanúkra.Zsonganak a döglegyek: az Együtt-PM koalíció az új „kormányváltó” erő
A Párbeszéd Magyarországért készen áll, hogy az Együttel közösen induljon el a 2018-as választáson és leváltsa a kormányt – jelentette be alig pár nappal Botka László kapitulációja és az MSZP kettéhasadása után Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke Juhász Péter Együtt-elnökkel tartott budapesti sajtótájékoztatóján.Az Együtt 491 ígéretet tett és fejlődő európai államot akar Magyarországból
A családtámogatással, az oktatással, az egészségüggyel, a korrupcióval és az euró bevezetésével is foglalkozik az Együtt 2018-as választási programja, a Szabadság és igazságosság című kiadványt szombaton mutatták be Budapesten.Már megint hülyét csinált magából Juhász Péter (Videóval!)
Azt már megszokhattuk, hogy Juhász Péter Együtt-elnök notóriusan füllent, hazudozik. Ez annak a következménye, hogy sokat beszél. Minél többet beszél, annál többet hazudik – ez nála az alapfelszereltség része. De hazugságai ritkán lepleződnek le annyira látványosan, mint hétfőn a Hír Televízió Kálmán Olga-showjában.Ajánljuk még

















