kádár-rendszer
Lengyel László: Mi lesz, ha holnapra megérkeznek az ENSZ-csapatok? (PS MOZI!)
Ötven éves lett a Pénzügykutató Intézet. Az ennek apropóján összehívott rendezvényen olyan nélkülözhetetlen személyiségek bukkantak fel, mint Lengyel László, Bárándy Péter, Kuncze Gábor (alvó állapotban is!), Lendvai Ildikó, Bánó András, Pardavi Márta (Magyar Helsinki Bizottság), illetve Spiró György író, akiknek jó alkalom volt ez egy kiadós orbánozásra, és arra, hogy elmorzsoljon néhány könnycseppet a letűnt aranykorok helyén burjánzó élő és szerves diktatúra szögesdrótján.'56-os szerepe miatt egyszerűen kiradírozták a történelemből a győri bajnokcsapat edzőjét
Elképesztő országban élünk, ahol újabb és újabb sötét titkok derülnek ki közelmúltunkból. A Nemzeti Sportot arról tájékoztatta az eddig ismeretlen, néhai Varga Károly fia, hogy apját '56-os szerepe miatt egyszerűen eltüntették a Győr kézilabdacsapatának történelméből. A sportnapilap sportújságírója, Csillag Péter utánajárt, és kiderült: valóban Varga Károly vezette egy ideig a győri együttest, csak később még emlékét is megpróbálták kitörölni.Még terve is volt Ignotusék lejáratására – Hegedüs Géza író önként lett az állambiztonság ügynöke
Nem kényszerítették, nem zsarolták, nem is kecsegtették - úgy fest, Hegedüs Géza elhivatottságból lett a kádári állambiztonság ügynöke. Az író lépését teljesen menthetetlenné teszi, hogy a most, általunk nyilvánosságra hozott dokumentumok szerint már jóval 1956, a tisztességes kommunisták utolsó ébredése után csatlakozott a hálózathoz. Hegedüs a jelentések szerint szívesen részt vett a nyugati, elsősorban angliai magyar ellenzék bomlasztásában, lejáratásában, még külön tervekkel is előállt. A háttérben mentora, a szovjet őrnagy-író Illés Béla, és annak rettegett segédje, a felfegyverzett Gogolák elvtársnő (Wagner Anna) is feltűnik.Megbélyegzés - Miért nem jó ötlet feldolgozatlanul nyilvánosságra hozni a Kádár-rendszer hálózati nyilvántartását?
Az Országgyűlés egyik utolsó döntése volt, hogy az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárába (ÁBTL) kerülhetnek azok a mágnesszalagok, amelyeken a Kádár-rendszer utolsó éveinek állambiztonsági információit tárolták. Ha megkapják a mágnesszalagokat, akkor azonosíthatók lesznek az eddig csak fedőnéven ismert ügynökök. Kónyáné Kutrucz Katalin, a levéltár főigazgató-helyettese szerint nem jó ötlet nyilvánosságra hozni a hálózati nyilvántartást - írja csütörtöki számában a Magyar Idők.Nagy Imrével a nemzet szabadságvágyát is föld alá temették - Máthé Áronnal beszélgettünk
A Nemzeti Emlékezet Bizottsága a kivégzések és az újratemetés évfordulóján nyilvánosságra hozta a Nagy Imre és társai perének előkészítésében részt vevő állambiztonsági beosztottak és vezetők névsorát. A portálunknak nyilatkozó történész szerint a szimbolikusan hátradrótozott kézzel, arccal a földnek eltemetett Nagy Imrével egy nemzet szabadságvágyát is a föld alá ásatta a rettegő kommunista hatalom. Máthé Áron úgy látja, boszorkányüldözés helyett egy szimbolikus perre lett volna szükség, amely összegző ítéletet mond a kommunizmus bűneiről, de ezt a lehetőséget végérvényesen elszalasztottuk.Ajánljuk még