karácsony gergely
Nem kell már a klíma, mert kopogtat a klímakatasztrófa, Karácsony pedig mindent leteker
Nagyot ment a héten, s végül csak beállt a főpolgármester is a hibbant eurofil politikusok hosszan kígyózó sorába. Hétfőn jelezte, hogy hajlandó végrehajtani a brüsszeli direktívákat, azaz a fűtés–hűtés letekerését. Kedden jó magyar ballib szokás szerint megszorításokról beszélt, szerdán letagadta, majd a közösségi oldalán hadat üzent az orosz gáznak és majdnem Putyinnak is. Csütörtökön ismét elmondta, hogy minden a kormány hibája, végül péntekre az is kiderült, hogy a klímakatasztrófáról Orbán tehet, illetve mindenki agyalágyult, aki azt hiszi, hogy ő tényleg letekeri majd a fűtést Budapesten. De hol van már a nyelvvizsgabotrány, a Városháza eladásának kísérlete, vagy a zuglói parkolási mutyi; ki foglalkozik már a metróklímával, mikor Budapesten is kopogtat a klímakatasztrófa? Mert mindig van ok a pótcselekvésre.Karácsony durci-üzemmódba kapcsolt a róla szóló tudósítások miatt
Karácsony Gergely megszakértette saját tevékenységét, pontosabban az arról szóló tudósításokat, majd arra a konklúzióra jutott, hogy azok baromságok és az agymenés kategóriájába tartoznak. A főpolgármester közösségi oldalán akadt ki a főváros energetikai megszorításáról cikkező lapokra, akik meg merészelték írni, hogy a budapesti lakások fűtésén spórolna.Rómában PET-palackkal is lehet már a buszjegyért fizetni, mi viszont csak annak örülhetünk, hogy nem emelik az árát
Vannak városok, ahol nemcsak mondják, hanem tényleg arra törekednek, hogy az emberek az autó helyett a tömegközlekedést válasszák, a többi között a környezetvédelem és az elszabadult energiaárak miatt. Teszik mindezt úgy, hogy közben nem büntetik azokat, akik a kedvezmények ellenére mégis a saját négykereküjükkel jönnének mennének. Sajnos Budapest nem tartozik ezek közé a városok közé, mi csak annak örülhetünk, hogy az elszabadult infláció ellenére nem emeli a baloldali városvezetés a jegyek és bérletek árát. Németországban viszont már van kedvezményes klímabérlet, ami az emberek pénztárcájának és a környezetnek is jót tesz, Rómában pedig évek óta lehet PET-palackkal fizetni a vonaljegyekért.Karácsony elkotyogta, a budapesti lakások fűtésén spórolnának télen
Magyarázkodni akart Karácsony Gergely az ATV Egyenes beszéd című műsorában, miután kiderült, hogy Brüsszel utasítására lejjebb veszik a világítást, nyáron a klímát, télen a fűtést a közintézményekben. Végül azonban a főpolgármester elszólta magát: kiderült, pontos volt a feltételezés, mely szerint a közeljövőben arra lehet számítani, hogy a főváros a távfűtésben is érvényesíteni akarja a brüsszeli utasításokat. Vagyis a Főtáv által fűtött lakásokban hidegebb lesz télen – olvasható az Origó cikkében.Íme a baloldali rezsicsökkentés: Tüttő Kata szerint a tengerből kilovaglásra használt ló csak egy lóerős, az autók meg nem
Ki ne emlékezne arra, hogy Tüttő Kata milyen alázatosan, amolyan kispolgári módon nyaralt Görögországban, ahol egy szürke (laikus nyelven fehér) ló hátán szelte a tenger habjait. Ugyanez a főpolgármester-helyettes most önnön mértéktartásának hatása alá kerülve spórolásra szólította fel a budapesti embereket, belebegtetve, hogy akár egyes közszolgáltatásokat is korlátozhatnak. Ilyen előzményeket követően igazán izgalmasnak ígérkezett a Fővárosi Önkormányzat hétfői energetikai konferenciája – aztán kiderült, hogy Karácsonyéknak igazából ötletük sincs, hogy mit csináljanak, de mint Tüttőtől megtudtuk, azt a valamit biztosan hitelből finanszírozzák majd.Karácsony Gergely csalódott az időközi választások eredményei miatt
Karácsony Gergely Facebook-bejegyzésében arról írt, hogy két egyéni önkormányzati képviselői mandátumot elveszítettek az ellenzéki pártok, csak Újpesten sikerült győzni, a VII. és a VIII. kerületben a Fidesz elhódította a képviselői helyet a kerületi képviselő-testületben. És még Szegeden is fölényesen nyert a fideszes jelölt - tette hozzá a baloldali főpolgármester.Karácsony is beugrott a kamu Klicskónak
Amint arról portálunk is beszámolt, egy ál-Klicsko kísérti az európai fővárosok polgármestereit. A sorból nem maradhatott ki Budapest első embere sem. Karácsony Gergelynek kollégáihoz hasonlóan percekig nem esett le, hogy átverték.Karácsony szerint, ha nem nézzük a Hír TV-t, akkor nem leszünk dühösek a dugó miatt?
Amióta Karácsony Gergely a főpolgármester, az autósok kénytelenek órákig ülni a közlekedési dugókban, aminek elviselhetetlenségét a tikkasztó hőség csak tovább fokozza. A fővárosnak egyébként nem titkolt szándéka, hogy az autósok kedvét elvegyék a városban közlekedéstől; a dugódíj bevezetésének lehetősége is e célt szolgálja. A bosszankodó autósoknak Karácsony Gergely most azt üzente, hogy ne nézzék a Hír TV-t, ám hogy a tények takargatása mitől fog javítani a budapesti küzlekedésen, rejtély maradt. Jó hír azonban, hogy a közfelháborodásnak és a médiazajnak köszönhetően a költségcsökkenés miatt tavaly leszerelt kukákból százötven darabot visszaszerel a fővárosi vezetés.Honnan tudni, hogy indul a Pride-hónap? Karigeri szivárványosra cserélte az ukrán zászlót a városházán
Indul a Pride-hónap, szivárványba borul a főváros. A városháza is. Karácsony Gergely a Facebook-oldalán is megemlékezett a nagy eseményről. "Budapest szabad város. Budapest a szerelem városa. Budapest a szabad szerelem városa. Mert Budapest mindenkié!" – írta a főpolgármester, és megosztott egy fotót a Városháza épületére idén is kibiggyesztett szivárványos lobogóról. Deák Dániel szúrta ki és kommentelte a kép alá, hogy nemrég még az ukrán zászló lobogott ott. Ezek szerint az már nem olyan fontos...Ajánljuk még

















