karácsony gergely
Wintermantel: Karácsony magára hagyta Budapestet
Budapest elképesztő mértékben romló közállapotai is azt mutatják, hogy a baloldali városvezetés nem a szakmai feladataival foglalkozik, hanem tagjai a 2022-es választásra fókuszálják az energiáikat. Wintermantel Zsolt, a BKK a Fidesz által delegált igazgatósági tagja a Mediaworks Hírcentrumának arról beszélt, hogy Karácsony Gergelyék számos olyan fejlesztést vagy fenntartói munkát sem végeznek el, amelyekhez rendelkezésre állnak a források. Sok esetben pedig az alapvető együttműködési hajlandóság sincs meg a baloldali miniszterelnök-jelöltek közül messze nem a legnépszerűbb főpolgármesterben és szövetségeseiben.Gyurcsány emberei nem vesztek el, csak átalakultak
Gyurcsány emberei nem tűntek el a közéletből, csak pártot váltottak, bár az ellenzéki összefogást követően ennek már nincs súlya. A Fidelitas tagjai egy látványos akció keretében mutatták be azoknak a közéleti szereplőknek a listáját, akik 2010 előtt ilyen vagy olyan módon részt vettek az ország szétrablásában, de azóta sem tűntek el a közéletből: más-más pártban, változó szerepben, de máig a tűz közelében vannak.Karácsony már többet árt az ellenzéknek, mint használ, miközben Gyurcsány igyekszik veszélytelennek és kedvesnek mutatni magát, Dobrev meg egyre népszerűbb az O1G közegben
Javában zajlik az ellenzék előválasztási kampánya, vagyis az ellenzéki politikusok az egész nyarat az előválasztás előtti helyezkedésre kénytelenek fordítani. Habár az előválasztás csak kutyakomédia és alig néhány helyen lesz lehetősége az ellenzéki szavazóknak arra, hogy valóban válasszanak valódi politikusok és politikai programok között, az előválasztását pontosan olyan keményen kell lenyomni, mintha mind a 106 körzetben halálosan komoly lenne a választás.Kétmillió ember szenved a "hiperpasszív közlekedés" miatt Budapesten - ez ám a zöld fordulat!
Úgy tűnik, végleg elszakadt a cérna a Fidesz budapesti frakciójánál, akik nem kicsit akadtak ki közösségi oldalukon a fővárosban állandósuló dugók, szmog és szeméthalom miatt. Tény, hogy egyre többen elégedetlenek, hiszen a közterületeket nem gondozzák, gaztengerrel kínozzák az állatokat - méhlegelőnek csúfolva a toklászhalmokat -, az aluljárókban vizeletszag van, az utcákon pedig mocsok és szemét.Az LMP már a benzines autókat is kitiltaná Budapestről (Videó!)
Tovább folytatódik az autósok üldözése Budapesten, mivel már a benzines autókat is kitiltaná a fővárosból az LMP társelnöke. Emlékezetes, hogy Karácsony Gergely nemrégiben a dízel meghajtású gépkocsiknak üzent hadat, a baloldal tehát mindent megtesz, hogy ellehetetlenítse a budapesti közlekedést.Agresszív hajléktalanok lepték el az óbudai Holdudvar parkot
A főváros egyre több pontján érzékelteti hatását Karácsony Gergely "szociális politikája". A Magyar Nemzet értesülései szerint az óbudai Holdudvar park is megsínylette a főpolgármester közbiztonsághoz való hozzáállását, a parkot ugyanis agresszív hajléktalanok csoportja lepte el, akik arra hivatkoznak, hogy "európai uniós magyar állampolgárokként, joguk van az utcán élni".Egyvalami közös a baloldalban: az autóellenesség
Mára az egész baloldali összeborulás beállt Karácsony Gergely főpolgármester autósellenes elképzelései mögé Budapesten. Legutóbb Manhalter Dániel, a DK képviselőjelöltje beszélt arról, hogy a baloldalon teljes az egyetértés abban, hogy az autókat ki kell szorítani a fővárosból, korábban pedig az LMP kampányolt amellett, hogy hozzanak létre több kerékpársávot, pedig, mint tudjuk, a meglévők is súlyosan akadályozzák a forgalmat, ráadásul egyáltalán nincsenek kihasználva.A Gyurcsány-párti Niedermüller Péter vezette Erzsébetváros belső részében az autózást teljesen ellehetetlenítő korlátozásokat vezettek be, beleértve a forgalmi hurkok átláthatatlan rendszerét, és az egymásnak is ellentmondó közlekedési táblák dzsungelét. Emellett a Fővárosi Közgyűlés előtt hever az a pilot program is, amely alapján számos baloldali vezetésű városrészben is a belső-erzsébetvárosihoz hasonló szabályozásokat léptetnének életbe.Budapest lebénul a dugóktól, miközben Karácsony cukiságokkal bíbelődik a Facebookon
Miközben a főpolgármester lájkvadászatként cukiságok posztolásával bíbelődik a Facebookon, addig egymást érik a dugók a fővárosban, ahol lassan már lehetetlen autóval közlekedni Karácsony Gergely eszement intézkedései miatt. A hiperpasszív városvezető pandás posztjához Dömötör Csaba is hozzászólt és jelezte, hogy nem ez lenne most a legfontosabb feladat.Geri, a hídverő
Szép csendben, zárójelben fény derült arra, hogy 2023-ig nem jár senki majd a Lánchídon – ezt akkor jelentették be, amikor az oroszlánokat levették a hídról. Csak összehasonlításul: Ferenc Jóska egy évig újíttatta fel, Gerő, a hídverő másfél év alatt abszolválta a felrobbantott Lánchíd újraépítését – Karigerinek, a kommunista Gerő Ernő kései ideológiai utódának minimum két, de iparági pletykák szerint lehet, hogy három évbe fog telni a dolog, meglássátok’ feleim. Azért megkérdeznénk, csak költőileg: ha majd elkezdődik a tanév, mi lesz itt, a bicikliseknek és a gyalogosoknak is csinál a Geri dugót?Ajánljuk még

















