karácsony gergely
Volner: Karácsony miatt jelentősen leromlott a fővárosi közterületek állapota
Karácsony Gergely főpolgármestersége alatt jelentősen leromlott Budapest közterületeinek állapota, hajléktalanok és a koldusmaffia uralta el a nagy forgalmú csomópontokat – mondta Volner János független országgyűlési képviselő kedden Budapesten sajtótájékoztatón. A Volner Párt elnöke emlékeztetett: a 2019-es önkormányzati választás előtt a kormányzati többség, Tarlós István volt főpolgármester vezetésével megpróbált rendet tenni Budapesten, a rendőrség segítségével felszámolni a közterületi hajléktalanságot, illetve azt a sok zavaró viselkedést, ami ezzel jár.Karácsony csak egy bábu Gyurcsány színpadján
Karácsony Gergely az LMP-hez, a Jobbikhoz és a Momentumhoz hasonlóan azt ígérte, hogy leszámol a régi baloldali elittel, megújítja a baloldalt és elhatárolódik a Gyurcsány Ferenc fémjelezte MSZP–DK-féle posztkommunista politikai garnitúrától. Ennek azonban éppen az ellenkezője következett be: Karácsony Gergelynek és az újbaloldali pártoknak köszönhetően az egyszázalékos MSZP ismét bejuthat a parlamentbe, ahol erején felül képviseltetheti magát, Gyurcsány Ferenc pedig már most is a baloldali térfél vezetője. A DK így az előválasztásnak nevezett kampányesemény legnagyobb nyertese: Gyurcsány Ferenc a „nép akaratára" hivatkozva a politikai élet maghatározó szereplője maradhat, pártja pedig a legnagyobb frakcióval rendelkezhet 2022-től a baloldali térfélen. Nem meglepő tehát, ha a jelöltek kiválasztásában is maradéktalanul Gyurcsány Ferenc akarata érvényesült - írja elemzésében a XXI. Század Intézet.A nép egyszerű gyermekei
A magyarországi baloldal évtizedek óta azt játssza, hogy ők a nép egyszerű, csóró gyermekei. Az a szöveg, hogy ők is remegve várják hó végén a gázórást. Meg hogy nekik is csak turkált ingre meg parizeres kiflire futja, mint Karigerinek meg Műmelós Petinek. Kérdés: mire föl ez a néphülyítés?Fidesz: Karácsony már nem is próbál úgy tenni, mintha dolgozna Budapestért
Karácsony Gergely már nem is próbál úgy tenni, mintha dolgozna Budapestért – írta a Fidesz Budapest hétfői Facebook-bejegyzésében. A poszt a főpolgármester ma reggeli videójára utal, amelyben a hosszú hétvégét követő hétfő reggel fél 10-kor arról beszél, hogy a baloldali előválasztási bohózat keretében ezentúl minden délelőtt bejelentkezik majd hírt adni az aktuális eseményekről.Amit szabad a VI. kerületnek, nem szabad Lipótvárosnak: Karácsony így lopta el a Fidesz ötletét és adta tovább
Mióta Karácsony Gergely "vezeti" Budapestet, a fővárost inkább csak a káosz uralja és a rosszabbnál rosszabb ötleteket már csak az annál is bonyolultabb kivitelezés tetézi, ami szinte élhetetlenné teszi a várost. Az egyik főbb probléma a közlekedés, hiszen mint tudjuk, a baloldal célja hogy kiszorítsa az autókat Budapestről. Lipótváros polgármestere, Szentgyörgyvölgyi Péter még 2020 novemberében nyújtott be egy javaslatot, amivel javában megkönnyítette volna a parkolás kérdését, ezt azonban Karácsony visszautasította, majd egy másik kerületet ajándékozott meg a lehetőséggel.Államalapító Szent Karigeri?
Augusztus 20-án még nem volt gusztusunk aktuálpolitikai ügyekről írni, de egyszerűen nem tudjuk szó nélkül hagyni Karácsony Gergely új megnyilvánulását, miszerint új államalapításra van szükség. A nemzetközi alkotmánytan, vagy az ezer éves magyar államiság és alkotmánytörténet teljesen új aspektusú megközelítését láthatjuk általa – ezek szerint mi jelenleg mondjuk a Megyer törzsben éppen Etelközben lovaglunk, s nekiálltunk kalandozni. Hamarosan újra hont is kell foglalnunk, ha nem vigyázunk. Az új szent koronát pedig, amelyet a legenda szerint II. Szilveszter pápa küldött valamikor, elképzelésünk szerint maga első Karácsony Gergely Szilveszter fogja magának kovácsolni. Komoly baj lehet ott a fejekben, vagy megárthatott a nagy meleg.Dobrev Klára az élre tör
A legutóbbi közvélemény-kutatások szerint Dobrev Klára tűnik a legesélyesebbnek az ellenzék miniszterelnök-jelölti castingján. Nem volt ez mindig így, de a másik két esélyesnek tűnő jelölt rendkívül gyenge szereplése új helyzetet teremtett. A Civitas Intézet közvélemény-kutatása szerint Dobrev Klára 32 százalékon áll az ellenzéki szavazók között, Jakab Péter 23-on, Karácsony Gergely meg 16-on. Két utóbbi lejtmenetben, Dobrev meg jön felfelé éppen.Tarlós István: a baloldal választási kampányának része a Budapest-ellenes kormánypolitika emlegetése
A volt főpolgármester szerint a baloldal fővárosban érvényesített módszerei és stílusa két területen nyilvánulnak meg szemléletesen: az egyik a vontatott és avatatlan organizációval történő munkavégzés, a másik az ellenséges kommunikáció – olvasható a Magyar Nemzet szombati számában. Tarlós István a Mediaworks Hírcentrumának nyilatkozva arról beszélt, hogy az új ciklusból immár két év eltelt, teljesítés azonban nincs.Mobil klímaerdő és méhlegelő után most államot alapítana Karácsony Gergely
Karácsony Gergelynek is sikerült megragadnia az államalapítás ünnepének lényegét: Orbán. Lényegében ennyivel is összefoglalhatnánk a főpolgármester augusztus 20-ai köszöntőjét, amelyet szabadon közzétéve arról értekezett, hogy valójában elképesztő elnyomás alatt élünk, és a "kevesek uralma" kettészakította az országot. Ezután következett a nagy bejelentés: új államalapításra, az állam újraalapítására van szükség. Na de vajon ki lehetne az erre alkalmas jelölt? Hát persze, hogy a szivárványkoalíció, élén a főpolgármesterrel, aki eddig legfeljebb méhlegelőket volt képes önerőből "alapítani".Ajánljuk még

















