karácsony gergely
Karácsonyék üvegzsebei – Buszmutyi után kibontakozóban a hajómutyi
Várható volt, hogy feljelentés történik a BKV hajózási szolgáltatási közbeszerzése kapcsán – jelentette ki a Hír TV-nek Wintermantel Zsolt. A BKK kormánypárti igazgatósági tagja szerint már az eddigi információkból is egyértelműen levezethető, hogy az ügyben valami nincs rendben, ezért kérték a főpolgármestert, hogy álljon az élére egy kivizsgálásnak. Karácsony Gergely egyelőre nem reagált a felhívásra.Gyurcsány helyett Karácsony az ötletgazda: a főpolgármester lépett először a szélsőjobb felé
Mint beszámoltunk róla, nemrég Gyurcsány Ferenc összefogott a szélsőjobbal: Tóth Péter és Bíró László is maga mellett tudhatja a DK elnökét. Azonban az ötletgazda nem Gyurcsány, hanem Karácsony Gergely, aki már 2011-ben a Jobbikkal való együttműködést sürgette. Az akkor még képtelenségnek tűnő javaslatot végül a magyar és a nemzetközi baloldal egykori ikonja, Heller Ágnes szentesítette 2017-ben, közölve: fogják be az orrukat!Előválasztás: Karácsony már Budapesten sem biztos befutó
Felmérést készített a Závecz Research – IDEA Intézet az ellenzéki előválasztás kapcsán. Érdekes eredmények születtek a kutatás során: Budapesten Karácsony és Dobrev immár fej-fej mellett küzd a miniszterelnök-jelöltségét, de Gyurcsány felesége a vidéki nagyvárosokban is lenyomta két legnagyobb "kihívóját".Karácsony: nem adjuk a jövőnket! A múltat pedig eltöröljük...
A főpolgármester mer nagyot álmodni. Vagy éppen nincs barátságban a valósággal. A nyilvánvalóan realitásvesztett „Budapest mindenkié” és a „Mi vagyunk a 99 százalék” vezérmottók után rátekert még egyet a kommunikációs stáb és országszerte kikerültek az új plakátok. Sárgán, mert a sárga az irigység színe, a mondanivaló pedig az emberek lelkében megbúvó irigységre épül. „Nem adjuk a jövőnket!” – szól az új mottó. Plakát már van, hasít a progresszió, felállt a csapat és a múlt sem számít már. A nyelvvizsga történetét, a zuglói városházán megesett bonyodalmakat és a szalonnáci jobbikosok viselkedését, ahogy Gyurcsány Ferenc minden régi bűnét, ki kell törölni az emberi emlékezetből. Miközben Budapest romokban hever.Déri Stefi: Karácsony semmit nem tesz Budapestért, de a forrásokból tömködi munkatársai zsebét
Déri Stefi a Facebook-oldalán közzétett videóban beszélt a budapesti városvezetésről és a napokban botrányt kavaró Tüttő Katáról. A Hír TV műsorvezetője felidézte: Karácsony Gergely főpolgármester szokása azon sóvárogni, hogy nincs pénze Budapestnek. Ehhez képest Déri Stefi emlékeztetett: tavaly például hetvenmillió forint jutalom ütötte a Főpolgármesteri Hivatal vezetőinek markát.Gyurcsány és Karácsony mit titkol még a választók elől?
A Fidesz választ vár arra, hogy Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke és Karácsony Gergely főpolgármester a bevándorlás támogatásán túl mit titkol még a választók elől. A Fidesz kommunikációs igazgatója pénteki videonyilatkozatában azt mondta: Karácsony Gergely múlt héten egy német lapban letette a nagy esküt külföldi szövetségesei számára, hogy ő bizony támogatja a bevándorlást, de azt is hozzátette: mindezt a magyar választók elől eltitkolná.Hollik: sokadszorra bizonyosodott be, hogy a baloldal bevándorláspárti (videó!)
Mi is beszámoltunk róla, hogy Karácsony Gergely a Die Zeitnek adott interjújában beismerte: a baloldal beengedné a migránsokat, viszont ezt a kampány alatt inkább elhallgatják. Ismerős? Hazudtunk reggel, délben és este – ezt Karácsony politikai mestere mondta a 2006-os választásokat követően, amikor beigazolódott, hogy merőben más politikát folytatnak majd, mint amit ígérnek. Hollik István videobejegyzésében világított rá a baloldal átlátszó hazugságaira.Vajon ki támogatja Karácsony Gergely plakátkampányát?
Hétszáz óriásplakát és háromszáz citylight áll a főpolgármester rendelkezésére. De vajon ki finanszírozza Karácsony Gergely miniszterelnök-jelölt-jelölti kampányát? Az adományozók aligha a 99 Mozgalom tagságából kerültek ki, sokkal inkább azok közül, akik ellen az létrejött: az egyszázalékos kiváltságosokéból.Főpolgármester úrnak inkább a saját háza táján kéne sepregetnie, mert van mit
Gál J. Zoltán Karácsony Gergely újra hősködni próbált a Facebookon, a koronavírus-járvány miatti gazdasági visszaeséssel és az államadósság mértékével próbált kampányolni a "99 százalék" nagy embere, pár dolgot azonban mintha elfelejtett volna.Ajánljuk még

















