kárpátaljai magyarok
Egy csipetnyi Európa: durva hazugságokkal és fenyegetéssel hálálja meg az ukrán vezetés a magyar segítséget
Az ukrán vezetés étvágya egyre inkább megnőtt. Ha olyan kedvük van, az őket fegyverekkel, pénzzel, adományokkal segítő németekbe is belerúgnak, májas hurkának nevezve a német kancellárt is, de a primitív hangnemet csúcsra járató, fenyegető, banderista hagyományokat egyre inkább felelevenítő Zelenszkij mellett most az ukrán Nemzetbiztonsági Tanács elnöke, Olekszej Danilov is megvillant, aki menetrendszerűen most ismét a magyarokba szállt bele páros lábbal. A komolyan vehető diplomáciában nem szokás szélsőséges, fölöslegesen hangulatkeltő rémmeséket terjeszteni egymásról, de Danilov elvtárs ezt is megengedte magának, hiszen kijelentette, hogy a magyar kormány előre tudott az Ukrajna ellen irányuló invázióról, és közben el akarta foglalni az ukrán területek egy részét. Putyin rossz, Orbán rosszabb, a kárpátaljai magyarok pedig nem érdekesek, avagy hová tűntek a Soros-szervezetek?
Mit tesznek a Soros-szervezetek a kárpátaljai magyarokért? Egy nagy semmit, kivétel a Helsinki Bizottság, amely a háborúra hivatkozva kéri az egy százalékos támogatást. Majd persze „emberjogi” közleményt gyárt, meleg étel helyett politizál. Szidja Putyint, gyalázza a magyar kormányt. Majd gonosz furfanggal „menekült státuszt” követel a magyar útlevéllel rendelkező kárpátaljai magyaroknak – mert szerintük „bajban lesznek”, ha csak szimplán magyarok... Ja, hogy nem muszlim bevándorlókról van szó? Akkor mindent értünk. De legalább most befoghatnák a szájukat! Ha már segíteni nem akarnak, legalább olyat ne mondjanak, ami árt a magyarságnak.