keresztényüldözés
Azbej Tristan: A toleranciát hirdető Nyugat szégyenteljes hallgatása mellett zajlik a keresztényüldözés világszerte
Naponta tizenegy ember hal meg keresztény vallása miatt, ami azt jelenti, hogy a budapesti konferencia ideje alatt negyvennégy keresztény nő, férfi, gyermek és idős ember hal vértanúhalált – jelentette ki a második Konferencia a Keresztényüldözésről elnevezésű nemzetközi rendezvényen elhangzott köszöntőjében Azbej Tristan. Az államtitkár kiemelte: korunk legnagyobb és legelhallgatottabb válsága a keresztényüldözés, amely a toleranciát hirdető Nyugat szégyenteljes hallgatása mellett zajlik. Ugyanakkor úgy vélte, a konferencia küldetése közös cselekvéssel megmenteni nemcsak az üldözött keresztényeket, de saját magunkat is.Adja Isten, hogy az emberi nem végre egy családot alkosson – Bemutatkoztak a Hungary Helps jószolgálati nagykövetei
A XXI. században a világ egy nagy faluvá nőtte ki magát, és a XX. században mondhattuk talán utoljára, hogy "az ő bajuk, oldják meg maguk" – mondta portálunknak Böjte Csaba ferences szerzetes, a Hungary Helps – Magyarország segít humanitárius program bemutatkozó jószolgálati nagyköveteinek egyike. Hozzátette: ma mindenki számára láthatóvá vált, hogy a keresztényüldözés globális probléma. Hölvényi György kereszténydemokrata EP-képviselő a jószolgálati megbízatása kapcsán arról beszélt, hogy a több évtizede változatlan uniós fejlesztési politika reformért kiált, és ez különösen igaz a válságsújtotta övezetekre. Ugyanakkor úgy vélte, terepre kell menni, hogy a rászorulók problémáit felmérhessék, egyúttal összekössék a segítésben részt venni akaró, alkalmas embereket. Sajgó Szabolcs, jezsuita szerzetes elmondta: véleménye szerint mind az egyházon belül, mind azon kívül szükséges a Hungary Helps program népszerűsítése.Azbej Tristan: Már nem bojkottálhatják a keresztényüldözés-ellenes konferenciát – Trump tanácsadója is hivatalos
Sikerült kialakítani egy magas szintű kapcsolati hálót a fontos nemzetközi szereplők között, akik elkötelezettek, vagy elkötelezhetőek az üldözött keresztények ügye iránt – nyilatkozta portálunknak adott interjújában Azbej Tristan, akit a jövő héten második alkalommal megrendezendő, keresztényüldözéssel foglalkozó budapesti konferencia kapcsán kérdeztünk. Az államtitkár hozzátette: kibontakozni látszik a keresztényüldözésről hasonlóan gondolkodó kormányzatok, országok csoportjának tettrekész informális szövetsége. Elmondta: az első konferencia alkalmával azt tapasztalták, a meghívott nyugati politikusok mintha bojkottálták volna a részvételt, mára azonban már a liberális politkusok és a bevándorláspárti szervezetek sem tudják elhallgattatni a kersztényüldözés tényét.Magyar politikus az egymillió menekült országában
Nyolc napon át ismerkedik személyesen az egyik legtöbb menekültet befogadó afrikai országgal Hölvényi György fideszes európai parlamenti képviselő. Etiópiában összesen 900 ezer menekült él húsz menekülttáborban; mindannyian fegyveres konfliktusok, a szárazság vagy üldöztetés miatt kényszerültek elhagyni hazájukat, az Etiópiával szomszédos Szudánt, Dél-Szudánt, Eritreát vagy Szomáliát. Ők azok a menekültek, akik nem a világ másik végében akarnak szerencsét próbálni, mindent hátrahagyva, hanem a hazájukba szeretnének majd hazatérni. Ezért maradnak minél közelebb otthonaikhoz és szeretteikhez. Mindebben igyekeznek segíteni az egyházak, karitatív szervezetek és a magyar kormány is. Magyarország a Hungary Helps programban egy etiópiai menekülttábor és egy szegénykórház fejlesztését támogatja, illetve ösztöndíjat biztosít etióp fiataloknak, akik tanulmányaik befejezése után hazatérnek hazájukba. Hölvényi György a héten egyházi vezetőkkel, politikai döntéshozókkal és menekültekkel találkozik, hogy a helyszínen gyűjtsön tapasztalatokat és információkat arról, miben tudja segíteni az afrikai országot az Európai Unió, ezzel is visszaszorítva az Európát egyre nehezebb helyzet elé állító menekültáradatot.Putyinnal és Orbánnal is találkoznak a Közel-Kelet keresztény vezetői Budapesten, akik közösségeiért hazánk felelősséget vállal
Magyarország tettekkel is bizonyítja, hogy egy európai keresztény állam viselhet felelősséget a világ valamennyi keresztény közössége iránt – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden, Budapesten. A magyar-orosz csúcstalálkozó alkalmából Magyarországra látogató közel-keleti keresztény egyházi vezetőkkel szervezett konferencia megnyitóján a tárcavezető kiemelte: szerdán Magyarországra látogat Vlagyimir Putyin orosz elnök, és Orbán Viktor miniszterelnökkel folytatandó tárgyalásán fontos téma lesz a közel-keleti keresztény közösségek támogatása.Világszerte fokozódik a keresztények elleni erőszak: 50 országban naponta 11 keresztényt ölnek meg
Világszerte fokozódik a keresztényekkel szembeni erőszak; üldözésük 2017 óta leginkább Dél- és Kelet-Ázsiában erősödött fel – állapítja meg a Szükséget Szenvedő Egyház (Kirche in Not) pápai jogú nemzetközi katolikus segélyszervezet Lengyelországban bemutatott jelentése.Hidvéghi: A hazai ellenzéki EP-képviselőknek fontosabbak az ugandai LMBT-s jogok, mint a keresztényüldözés
Strasbourgból jelentkezett be Hidvéghi Balázs, a Fidesz EP-képviselője. A politikus egy rövid videoüzenetben tette közzé, hogy a plenáris ülés előtt milyen nagyszerű hozzáállásról tettek tanúbizonyságot a hazai ellenzéki képviselők. A Demokratikus Koalíció, a Momentum, az MSZP delegáltjai ugyanis míg az ugandai LMBT-s jogokról való napirendi pont felvételét támogatták, a keresztényüldözésről hallani sem akartak.Szijjártó: Magyarország felelősséget érez a világban üldözött keresztény közösségekért
Magyarország igaz keresztény országként felelősséget érez mindazokért a keresztény közösségekért, amelyeket üldöznek a világban, aktívan próbálja támogatni őket – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken New Yorkban, a témáról rendezett ENSZ-rendezvényen. Az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakának részeként tartott konferencia főszervezője Magyarország volt; fő témájául a nehéz helyzetben lévő keresztény közösségek jövőjét, az újjáépítés lehetőségeit választották.Ajánljuk még