kínai vakcina
Koronavírus – Stabilizálódni látszik a járványhelyzet Magyarországon
Az új koronavírus-fertőzöttek és az elhunytak száma lényegében nem változott az utóbbi napokban, tehát úgynevezett platófázisba ért a járvány – erről Szlávik János adott tájékoztatást szombaton a közmédiában. A Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa szerint azonban ebből még nem lehet következtetni a járvány további alakulására, ezért figyelni kell a számokat, és bízni abban, hogy nem emelkednek újra, ahogy sok más európai országban.Magyarország ötmillió adag oltóanyagot vásárol a kínai Sinopharm vállalattól
Szijjártó Péter Facebook-oldalán közölte, hogy közvetlenül a krk-i LNG-terminál megnyitó ünnepsége után egyeztetett kínai kollégájával a vakcina beszerzéséről. A külgazdasági és külügyminiszter tájékoztatása szerint Magyarország két és fél millió ember beoltását lehetővé tevő, ötmillió adag koronavírus elleni oltóanyagot vásárol a kínai Sinopharm vállalattól.Menczer Tamás: a vajdasági magyarok tömegesen igénylik a kínai vakcinát
Miközben a hazai balliberális ellenzék versenyt sivalkodik a keleti fejlesztésű vakcinákkal kapcsolatban, külhoni magyar testvéreink már tömegesen igénylik ezeket az oltóanyagokat. A Szerbiában élő vajdasági magyarok ugyanis elsődlegesen a kínai fejlesztésű vakcinához férnek hozzá – számolt be közösségi oldalán Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára.Külföldre kerülhetnek azoknak a személyes adatai, akik aláírják Gyurcsányék kínaivakcina-ellenes petícióját
Gyurcsány Ferenc a törvényeket is áthágja annak érdekében, hogy a kínai vakcina ellen kampányoljon – számolt be az Origo a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnökére hivatkozva. Péterfalvi Attila szerint ugyanis aggályos a DK online petíciója, amit a kínai vakcina ellen indítottak, mivel az aláírók személyes adatai külföldre kerülhetnek, akár az EU-n kívülre. Az ügy pikantériája, hogy az adatokat Gyurcsány korábbi jobbkeze, azaz volt kabinetfőnökének cége kezeli, így nyilvánvalóvá vált, hogy a petícióval adathalászatot folytat a párt, amit majd a kampányban tudnak használni. Ez akár a törvényekbe is ütközhet. Ahogy korábban Krekó Péter elemző is megjegyezte: „Ha aláásod az emberek hajlandóságát arra, hogy beoltassák magukat, akkor [Orbánnak] kell viselnie a politikai következményeket.” Erre játszhatnak Gyurcsányék is, mindeközben politikusaik titokban oltatják be magukat. Legutóbb a gyöngyösi polgármester, Heisz György bukott le, de kiderült, hogy Újbuda polgármestere és Falus Ferenc, a roncskoalíció korábbi főpolgármester-jelöltje is megkapta már a vakcinát.Menczer: Európa Kínában áll sorban a vakcináért
Menczer Tamás videobejegyzésében reagált a baloldal által generált vakcinavitára. Az államtitkár videójában rámutatott: azt, hogy Európának kell-e a kínai vakcina, jól mutatja, hogy miután csütörtökön nyilvánosságra került, hogy a magyar kormány előrehaladott tárgyalásokat folytat, néhány órán belül tizennégy európai ország jelentkezett a kínai gyártónál. Mostanra valószínűleg egész Európa Kínában áll sorban, ismét.Deutsch Tamás keményen rávilágított a DK-s képmutatásra vakcinaügyben
Ahogyan arról mi is írtunk, Gyurcsány Ferenc és pártja rájött, hogy az oltásellenességgel többet vesztenek, mint nyernek, ezért új narratívába kezdtek: jelenleg éppen a kínai és orosz vakcina minőségébe szálltak bele, csak úgy hangulatkeltésképpen. Erre reagált Facebook-bejegyzésében Deutsch Tamás, aki röviden összegezte a DK-s képmutatást.Tovább dübörög a DK vakcinaellenes kampánya
A Demokratikus Koalíció (DK) petíciót indít, hogy ne lehessen olyan kínai vakcinával oltani Magyarországon, amelyet nem engedélyezett az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) – jelentette be a párt frakciószóvivője szombaton, a Facebookon közvetített sajtótájékoztatóján.Arató Gergely újabb, vakcinával kapcsolatos hazugsága lepleződött le
Ismét egy újabb DK-s hazugságot leplezett le a hirado.hu. Péntek délután Arató Gergely, a Gyurcsány-párt frakcióvezető-helyettese online sajtótájékoztatóján arra szólította fel a kormányt, hogy ne akarja a saját hatóságainál politikai utasítással engedélyeztetni a koronavírus elleni kínai vakcinát. A Demokratikus Koalíció politikusának abból sikerült levonnia ezt a következtetést, hogy Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió reggeli műsorában jelezte: kínai vakcinát tömegesen is tud szerezni Magyarország, ehhez már csak az kell, hogy a magyar egészségügyi hatóság is engedélyezze azt, illetve reméli, a hatóság néhány napon belül egyértelmű választ ad.Orbán: az oltókapacitásunk nagyobb, mint amennyi vakcinánk van – Jöhet a huszonöt év alattiak adómentessége
Legkésőbb 2022. január 1-jétől teljes jövedelemadó-mentességet kapnak a 25 év alattiak – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Kossuth Rádióban, ahol a járványügyi helyzetről, az oltóprogramról és a vakcinabeszerzésről is beszélt. A kormányfő hangsúlyozta, hogy az oltókapacitás jóval nagyobb hazánkban, mint amennyi koronavírus elleni vakcina van.Ajánljuk még

















