kommunizmus
Negyven éve ért véget a saját országának negyedét kiirtó Pol Pot kommunista rémuralma Kambodzsában
Több tízezren gyűltek össze hétfőn a kambodzsai főváros egyik stadionjában, hogy megünnepeljék a vörös khmerek bukásának negyvenedik évfordulóját.Schmidt Mária: Változatlanul a "fejlett” Nyugat civilizációs célpontja vagyunk
Kelet-Európa épp azért nélkülözhetetlen a Nyugat számára, mert mi szolgáltatjuk a Nyugat felsőbbrendűségének élő bizonyítékát! - írta pénteken megjelent esszéjében Schmidt Mária történész. A Látószög blogon közreadott Kínai Fal Kelet- és Nyugat-Európa között című írásban kiemelte, az Európai Unió nyugati felének minden egyes napja arról szól, hogy „színvonaltalan, tudatlan nyugati senkik, nemegyszer isiászosan leckéztetnek és oktatgatnak minket, olyan kötekedő módon, amit volt gyarmataik esetében eszükbe sem jutna megengedni maguknak”. Hozzátette, ezeknek az országoknak a képviselőit ez „a tőlünk nyugatra évszázadok alatt kifejlődött felsőbbrendűségi, értsd még: übermensch attitűd vértezi fel arra, hogy minket folyamatosan kioktassanak. Minket meg az évszázadok alatt belénk táplált kisebbségi érzés, bizonyítási kényszer, hogy ne röhögjük ki őket és ne menjünk el mi is hozzájuk, leiskolázni és lealázni őket”.A Vatikán lemondatta kínai püspökét, hogy helyére a kommunista párt választhasson utódot
A Szentszék kérésére lemond hivataláról Vincent Kuo Hszi-csin, az észak-kínai Fucsien tartomány püspöke, hogy a helyére Peking által kinevezett ember lépjen - jelentették hírügynökségek szombaton. Kínában a hivatalos "hazafias" katolikus egyház mellett, amelynek a vezetőit a Kínai Kommunista Párt (KKP) jelöli ki, működik egy földalatti közösség is.TGM bejelentette igényét a rémuralomra!
Csak egy diktatúrában jelenhet meg egy ekkora baromság a piacvezető ellenzéki újság fő helyén. A piacvezető nem irónia: a megkopott Index valószínűleg még mindig a legolvasottabb médium ma Magyarországon. A vérdiktatúra rafinériája kell hozzá, hogy ne legyen betiltva, pedig egy jó kis betiltás sokat emelne a reputációján, amire szüksége is lenne. Ehelyett az Index azzal erodálja magát és ijesztgeti a jóérzésű olvasóit, hogy Tamás Gáspár Miklós-interjút közöl.Az új kubai alkotmányban már nem szerepel majd a "kommunista állam" kitétel
Kimarad az új kubai alkotmányból a "kommunista állam" meghatározás, viszont belekerül a magántulajdonhoz való jog - egyebek közt ezzel az eredménnyel zárult csütörtökön a szigetországban az új alkotmányról három hónapon át folyt országos vitasorozat.Dübörög a kommunizmus – több, mint félmillióan menekültek Peruba Venezuelából
Több, mint félmillió venezuelai menekült el a hazájából Peruba, mielőtt lejárt a befogadásukra kijelölt határidő, október 31-e - közölte a dél-amerikai ország migrációs hivatala helyi idő szerint pénteken.Benedict Kiely: A keresztény Magyarország nem tűri az elnyomást, még ha azt "európai értéknek" is nevezik
Talán érdemes egy pillantást vetni Belgiumra vagy Hollandiára annak felismeréséhez, mit tekint értéknek az Európai Unió: az eutanáziát, abortuszt, no-go zónákat - amelyek számos iszlamista terroristák neveltek ki -, és ahogy Ferenc pápa is rámutatott, a negatív születési arányokat - fogalmazta meg Benedict Kiely atya a Magyarország és Európa viszonyával foglalkozó, A homokra épült ház című esszéjében. A konzervatív FirstThings.com-on megjelent írásban hozzáteszi, a kereszténységnek az Európai Unió alkotmányából történő kitagadásának egyenes következménye, hogy a materialista és progresszív elit mára a kulturális és demográfiai űrt migránsokkal kívánja kitölteni. Kiely ugyanakkor arról is ír, semmi nem annyira meghatározó élmény, mint ellátogatni a magyar Parlamentbe, és fölfedezni Szent István koronáját az épület központjában kiállítva. A gesztus, hogy Magyarország első keresztény királyának koronáját az ország házának epicentrumába helyezték, világosan kifejezi, Magyarország volt és lesz keresztény nemzet."Úgy kell védenünk Európát és a hazát, mint 1956-ban" – Ünneplők ezrei hajtottak főt a hősök előtt
Ünneplők ezrei lepték ma el az Andrássy utat, ahol a Terror Háza Múzeum előtt emlékeztek meg az 1956-os forradalomról és szabadságharcról. A rendezvényen részt vevő fiataloktól és idősebbektől, a szabadságharc idején fegyvert ragadó bátor ifjaktól megtudtuk, miért fontos továbbadni generációról generációra '56 emlékét és üzenetét, valamint azt, hogy ma egy civil állampolgár mit tehet a haza szolgálatában. A megemlékezésen felszólalt Orbán Viktor miniszterelnök is, aki világossá tette: "hazánkról semmiféle birodalom kedvéért nem fogunk lemondani, s bár szinte minden forradalmunk vereséggel zárult, Magyarországot mégis sikerült megőriznünk". Nézze meg a helyszínen készített videóriportunkat!Ajánljuk még

















